//
most olvassa...
Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Magyar-román, Magyarokról, Média, Politika, Régiók/autonómia

Törölni kezdte Ionut Ţene a szélsőséges cikkeit? – Transindex

Eltűnt a szélsőséges nézeteket képviselő kolozsvári portálról, a NapocaNewsról egy olyan cikk, amelyben a kézdivásárhelyi terrorváddal összefüggésben arról írtak, hogy Kézdivásárhely a “székely terroristák Molenbeekje”, és a magyarsággal szembeni “megengedő politika” következtében “radikalizálódtak” a székelyek. Köztudott, hogy a NapocaNews Ionut Ţene nevéhez köthető.

A már nem elérhető cikk (transindex.ro)

Ionut Ţenét nemrég nevezték ki a kolozsvári polgármesteri hivatal oktatási, kulturális, vallási, sport és szociális kérdésekkel foglalkozó irodájának vezetőjévé. Kinevezése és köztisztviselői szerepe ellen korábban civil petíció is indult, később Csoma Botond RMDSZ-es képviselő is tiltakozását fejezte ki, hétfőn pedig Adrian Dohotaru USR-s kollégájával együtt bejelentette, hogy közigazgatási bírósághoz folyamodnak, ahol kérni fogják Ţenének a tisztségből való eltávolítását. A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat a Diszkriminációellenes Tanácsnál tett panaszt a kinevezés miatt.

Tene számos magyarellenes, homofób és idegengyűlölő cikket közölt a NapocaNews felületén. A most törölt cikk – amelyre Szakáts István, a korábbi petíció kezdeményezője hívta fel a figyelmet Facebook-oldalán – június 26-án még elérhető volt a tárolt változat szerint.

Forrás: http://www.transindex.ro

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: