//
most olvassa...
Közösségi/kisebbségi jogok, Közoktatás, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Oktatás és tudomány, Pártok, Politika, Régiók/autonómia, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Király András: nehéz szembenézni azzal, hogy folyamatosan gyengülnek az iskoláink – maszol.ro

Június 26-tól a volt Szilágy megyei főtanfelügyelő-helyettest, Kovács Irén Erzsébetet nevezték ki az RMDSZ javaslatára a kisebbségi oktatásért felelős államtitkárnak a tanügyminisztériumban. Elődje, Király András hét és fél évig töltötte be a tisztséget, és az ő mandátuma elején született meg az a ma is érvényben lévő tanügyi törvény, amely – legalábbis elméletben – nagyobb autonómiát biztosít az oktatásszervezésben az önkormányzatoknak és az iskoláknak, és lehetővé teszi, hogy a nemzetiségi osztályokban anyanyelvükön tanulják a diákok Románia földrajzát és történelmét, vagy idegen nyelvként tanulhassák a román nyelvet és irodalmat. A leköszönő szakpolitikus, az aradi Király András a közélettől nem fordul el, az aradi magyar oktatás segítésében, illetve a Szabadság-szobor Egyesület elnökeként az ifjúságnak szóló programok szervezésében részt kíván venni.

Az RMDSZ-es államtitkárok közül alighanem ön volt a leghosszabb ideig hivatalban. 2010 februárja óta hány tanügyminisztert „fogyasztott el”?

Hogy voltak-e mások hosszabb ideig, azt nem tudom, de az biztos, hogy a tanügyminisztériumban sem magyar, sem román, sem más nemzetiségű más államtitkár nem töltött ilyen hosszú időt. Tizenegy minisztert kellett ebben az időszakban istápolni, vagy ellátni tanácsokkal, egyáltalán: együtt dolgozni velük. Nem volt egy leányálom, mert Funeriu miniszter, akivel kezdtem, két évig regnált, Pricopie úgyszintén, de utána kezdődött a baj, amikor jöttek az egy hónapig, hat hónapig, két hétig, sőt négy napig (!) hivatalban lévő miniszterek. Mindezek alapján elmondható: ahhoz, hogy javuljon a romániai oktatás színvonala, az kellene, hogy egy – jó! – miniszter kitölthesse a mandátumát. Négy évre szüksége volna, és mögötte kellene állnia egy biztos parlamenti többségnek, amelyik megérti, hogy mit akar. De hát a jelen pillanatban ez nem adott.

Mit tart a hét és fél éves mandátuma legnagyobb eredményének?

Rögtön az első időszakot, a 2011/1-es számú tanügyi törvény megalkotását, amelyet végül is kormányzati felelősségvállalással tudtunk elfogadtatni, mert a képviselőház végigvitatta, de a szenátus szocdem szakbizottságának kifogásai voltak, főleg a felsőoktatásra vonatkozó részekkel kapcsolatban. Ha ennek a törvénynek lett volna ideje „beérni”, akkor a romániai közoktatás nem így nézne ki, mint ahogy kinéz. Pontos irányvonalakat szabott a jogszabály, a kisebbségekre vonatkozó fejezetei pedig fejlődést biztosíthattak volna az anyanyelvű oktatásnak. Leszögezte a törvény, hogy aki kisebbségi nyelven tanul, minden tantárgyat – a román nyelv és irodalom kivételével – anyanyelvén tanulhat, beleértve Románia földrajzát és történelmét is. Ez egyeseknél kiverte a biztosítékot, de végül nem lett semmilyen következménye, és lefordíttattuk a tankönyveket. Végül a jogszabály kisebbségi fejezetei egy vesszőnyi módosítást sem szenvedtek, s erre azért büszke vagyok.

Jelenleg a romániai közoktatás e törvény alapján működik?

Teljes mértékben, csakhogy több mint száz változtatást eszközöltek benne. Sajnos a legtöbb módosítás épp a centralizációt tartja fenn, és ezért van ilyen sok probléma a tanügyben, mert a törvény fő irány vonala a központosítás megszüntetése volt, eredetileg különböző jogköröket biztosított volna a helyi önkormányzatoknak és iskoláknak. Ezért volt a felfordulás a tavalyi igazgatói versenyvizsgákon, ezért van számos probléma a tanári versenyvizsgákkal és sok egyéb mással.

Van-e hiányérzete valami miatt, amit nem sikerült megvalósítania a hivatalában?

Van néhány, de ez nem csak rajtunk múlott. Itt van a specifikus románnyelv-oktatás, tehát, hogy a nemzetiségi osztályokban idegen nyelvként tanítsák az állam nyelvét, vagy a specifikus zeneoktatás. Ezeket egyszerűen elgáncsolták, mondván, hogy ezekhez új tanterveket, új tankönyvpályázatokat kell írni. A román tanügy annyira becementesedett, hogy nem akar menet közben változtatni. Sok időnek kellett eltelnie, most értünk csak oda, hogy az elemi tagozaton ezt a specifikus román tankönyvet használhatják, amire rá van írva, hogy a magyar iskolák számára készült. A kisebbségi oktatásban dolgozók számára továbbképző intézet létrehozását irányozta elő a törvény, de amikor nekifogtunk, hogy előkészítsük kormányhatározatot – akkor már egy másik kormány volt hatalmon –, előhozakodtak mindenféle jogi aggállyal, hogy nemcsak a magyaroknak, hanem a többi kisebbségnek is lehetőséget kell adni egy intézeten belül. Belementünk ebbe is, helyszínt is találtunk, de akkor kiderült, hogy nem elég egyértelmű a törvény… Hála istennek most eljutottunk odáig, hogy a szenátus épp a minap megszavazta a módosításokat, belefoglaltuk, hogy minden kisebbség élhet ezzel a lehetőséggel, s megkértem a kollégákat, akik ott maradtak az államtitkárságon, hogy minél előbb próbálják előkészíteni a kormányhatározatot. Mindez azt mutatja, hogy hiába a törvényes előírás, ha nincs politikai akarat… Emellett a kisebbségi iskolák vagy tagozatok kiemelt támogatása sem úgy valósult meg, ahogy szerettük volna. A törvénybe belefoglaltuk, hogy figyelembe kell venni, ha kisebbségi nyelven folyik az oktatás, földrajzi vagy nyelvi elszigeteltség veszélye áll fenn, és ilyen esetben nagyobb legyen az úgynevezett fejkvóta. A többi nemzetiség képviselője is mellettünk állt ebben a kérdésben, mégsem tudtuk átvinni, tehát csak nagyon kis összeggel kapnak többet azok az iskolák, ahol kisebbségi anyanyelvű oktatás folyik.

Általános probléma az alacsony diáklétszám, de a magyarság szempontjából szórványnak számító vidékeken még súlyosabban érződik ez. Sok osztály vagy tagozat a minimális létszám alatti diákkal működik, amihez kellett persze az RMDSZ-es államtitkár közbenjárása, de meddig tartható ez a helyzet?

Biztosítani kellene azokat a külön jogokat, amelyekkel ez az oktatási forma fenntartható. Vagy mondjuk ki, hogy nincs szükség kisebbségi oktatásra – sokszor jutottunk idáig a viták során, hogy azt mondtam, adják írásba, erre nincs szükség. Erre felháborodtak a román kollégák, hogy ilyet nem lehet leírni, mire visszakérdeztem, hogy „de azért gondolni szabad rá?”. A létszám alatti osztályok fenntartása egyre nehezebb, ezért az érdekvédelmi szervezet és a magyar pedagógusszövetség azt kérte két évvel ezelőtt, hogy minden megyében készítsék el az oktatási stratégiát. Úgy, ahogy elkészítették, alkalmazni senki nem alkalmazta, gondolván, hogy a tanügyminisztérium majd megoldja a helyzetet. Viszont mindinkább bebizonyosodik, hogy nemes dolog az, hogy minden helységben legyen magyar iskola vagy óvoda, még ha összevont osztályokkal is, de az eredmények azt igazolják, hogy ezek az iskolák nem olyan eredményeket produkálnak, mint amit a szülő elvár. Megváltozott világban élünk, nem hetvenes években, amikor igazgató voltam Iratos községben, és Kisiratoson működött egy összevont osztály az elemiben 53 diákkal, mert annyi ház volt a faluban. A községközpont hét kilométerre volt, Tornya még messzebb, nem volt járható út, tehát más hozzáállás és elvárás volt az iskolával szemben. Ma viszont mobilisak vagyunk, a szülő beülteti a gyereket az autóba és elviszi abba az iskolába, amelyet ő jónak lát. A pedagógusnak is meg kell felelnie a vele szemben támasztott elvárásoknak. Ezeket kellene szakemberekkel – tanárokkal, oktatáspolitikusokkal, statisztikusokkal és társadalomkutatókkal közösen – megvitatni, és megértetni a közösséggel, hogy van, ahol érdemes a magyar iskolát fenntartani, és van, ahol nem. Temesváron meghozták azt a döntést, hogy egy magyar iskolaközpontot alakítsanak ki, és a kerületi magyar tagozatokról lemondtak, s viszonylag jól megvannak. Arad a klasszikus formában maradt még: ahol magyarok élnek, legyen magyar iskola is, de látjuk, hogy így sem sikerül az elszivárgást, a lemorzsolódást megállítanunk. Nekem az a tervem – és ezt még most is fenntartom –, hogy adjuk meg a támogatást azoknak a kisiskoláknak, amelyek mellett működik egy konkurens román vagy más tannyelvű intézet, hogy pluszfoglalkozásokat vezessenek be. Ez a délutáni iskola lenne, amely itt-ott működik ugyan, de felejtsük el a törvény szerinti megoldást, hogy a szülő fizesse! Remélem, hogy tudunk erre támogatást szerezni, hivatalosítani, hogy a közoktatás része legyen a kisebbségi iskolákban vagy tagozatokon.

Király András 1947. február 3-án született Aradon. 1970-ben kezdte a történelemtanári pályát, tanított Szapáryligeten, Nagyiratoson, Szentpálon és Aradon. Szerepet játszott az aradi Csiky Gergely Főgimnázium önállósításában (2001), megyei RMDSZ-elnökként és aradi városi tanácsoként pedig a Szabadság-szobor 2004-es újraállításában. 2004 és 2008 között parlamenti képviselő, 2009-ben a Csiky Gergely Főgimnázium igazgatója államtitkári kinevezéséig. Felesége, Klára nyugalmazott óvónő, lánya, Andrea ügyvéd. (Forrás: Romániai Magyar Ki Kicsoda)

Vissza lehet fordítani a magyar iskola felé azokat a szülőket, akik gyermekeiket román vagy más tannyelvű iskolába íratják?

Sajnos a vegyes házasságban élő családokat mi teljesen elhanyagoltuk, vagy ha nem is, valamiért nem akartunk beleavatkozni a döntésükbe. Egy sokkal aktívabb politizálásra lenne szükség közösségi szinten, akkor talán vissza lehetne nyerni gyerekeket, de bizonyítanunk kell, hogy vagyunk olyan jók, mint a többiek. Az, hogy a mi pedagógusaink szívvel-lélekkel dolgoznak, ma már nem elég. Biztos így vagy, több az odafigyelés, főleg az óvodában és elemiben, mert a pedagógus általában ismeri a család és a közösség helyzetét, de ez ma már nem elég. A szülő azt nézi, hogy milyen pluszfoglalkozások vannak, hogyan halad a gyerek tanulmányi előmenetele, s úgy érzem, ebben lépéshátrányban vagyunk. Megboldogult Tokay György aradi parlamenti képviselő mondása jut eszembe: „nem elég jó politikusnak lenni, annak is kell látszani”. Így van a tanügyben is, a modern kor vívmányait kell követni. Nem pártolom ezt, de ha ez az általános elvárás, ennek kell eleget tenni. Nehéz szembenézni azzal, hogy folyamatosan gyengülnek az iskoláink, mert megsértjük az intézményt és a pedagógusainkat, de az országos felmérők eredményei nem csalnak. Előfordulhat, hogy nem jön ki a lépés egyszer-kétszer, de mindig?

Gondolom, az oktatásszervezéstől és a közéleti szerepléstől nem vonul vissza.

Az biztos, hogy a Szabadság-szobor Egyesülettel tovább folytatjuk a tevékenységünket, és egyre inkább az ifjúságot célozzuk meg, mert hála istennek a szobor áll, azzal nincs most teendőnk, igaz, hogy a jelentőségét jobban a köztudatba kellene vinnünk, de ez egy másik dolog… Remélem, hogy sikerül bekapcsolódnom a helyi RMDSZ oktatási kérdésekkel foglalkozó munkájába. Sokáig kimaradtam ebből, de szívesen segítek.

Mit kíván az utódjának, Kovács Irén Erzsébet új kisebbségi oktatásügyi államtitkárnak?

Örvendek, hogy végre találtak olyasvalakit, aki elvállalta a felkérést. Sokat beszélgettem vele mialatt átadtam a hivatalomat, és felhívtam a figyelmét arra, hogy ez más, mint a tanfelügyelőség. Nagyon sok önfegyelemre lesz szüksége, mert a minisztériumban gyakran nem az történik, amit szeretne. Másrészt pedig értesse meg a főtanfelügyelőkkel, a helyetteseikkel, iskolaigazgatókkal, és mindenkivel, aki az oktatásban dolgozik, hogy a cél közös, próbáljanak egy sokkal aktívabb iskolapolitikát kialakítani, és megvalósítani azokat a lehetőségeket, amelyeket a törvény biztosít.

Forrás: Király András: nehéz szembenézni azzal, hogy folyamatosan gyengülnek az iskoláink

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: