//
most olvassa...
Gazdaság, Környezetvédelem, Közösségi/kisebbségi jogok, Közoktatás, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Mezőgazdaság, Oktatás és tudomány, Parlament, Pártok, Pénzügyek, Politika, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Az RMDSZ kitart az egységes adókulcs mellett – maszol.ro

Az RMDSZ továbbra is kitart az egységes adókulcs mellett – nyilatkozta pénteken a Maszolnak Erdei D. István képviselő, aki Magyar Lóránd képviselővel és Turos Lóránd szenátorral tartott pénteken közös sajtótájékoztatót a nemrégiben lezárult parlamenti ülésszakról.

 

Erdei D. István, Turos Lóránd és Magyar Lóránd (maszol.ro – Barakonyi Gergő)

Erdei D. István arra hívta fel a figyelmet, hogy ezentúl sajátos tanterv alapján készített, könnyebb tételekből képességvizsgáznak és érettségiznek majd román nyelv és irodalomból a magyar tannyelvű iskolákban tanuló diákok, amely egy fontos előrelépés volt. A képviselő szerint, mindenkinek az lenne az érdeke, hogy a magyar gyerekek minél jobban elsajátítsák a román nyelvet, de ezt nem lehet úgy elérni egy magyar közegből érkezett gyereknél, hogy egyből román nyelven kezdek beszélni vele, és olyan elvárások elé állítják őket, mint román anyanyelvű társaikat, mert fennáll a veszély, hogy a kudarcélmény miatt megutálja a nyelvet és sosem tanulja majd meg azt.

„Elértük, hogy ősztől valószínűleg az 1-8 osztályosok speciális tankönyvekből tanulnak majd. Az az álláspont, hogy a román nyelvet idegen nyelvként kell tanítani, már kiverte a biztosítékot, most megtörténhet, hogy majd azt mondják, a magyar gyerekek könnyebb tételeket kapnak. Nem erről van szó, nem kapnak majd könnyebb tételeket, hanem olyan vizsgatételeket kapnak, amelyeket a számukra készített tankönyvek alapján állítanak majd össze” – mondta Erdei D. István, aki hozzátette, hogy ha egy magyar gyerek meg tudja tanulni az angol vagy a francia nyelvet, akkor a román nyelvet is megtudja, de ehhez szükséges a megfelelő pedagógiai módszer is.

Erdei az adótörvénybe becsúszott hibák módosítására is kitért, mint mondta tökéletes törvény nem létezik, ezekre a hibára pedig mindig akkor derül fény, amikor alkalmazzák az adott jogszabályt.

„Amikor 2015-ben elfogadtuk ezt az adótörvénykönyvet, azt hittük, hogy egy nagyon jó törvényről van szó, hiszen nagyon sok pozitív változást hozott a meglévő, 2004-es jogszabállyal szemben. Ugyanakkor annyi módosításon esett át, hogy egy bekezdésnek már egy adott pillanatban volt 28 módosítása. Ezt félre kellett tenni. Amikor 2016 január elsejétől életbelépett a törvény, akkor derültek ki, hogy vannak olyan pontok, amelyek nem helyezek. Tökéletes törvény nincs, illetve csak azok, amelyet nem alkalmaznak. Éppen ezért sikerült ezeknek a becsúszott hibának a kiküszöbölése” –mondta a képviselő.

Kitartanak az egységes adókulcs mellett

A Maszol kérdésére, hogy mennyire tartja járható útnak a kormánynak az új adórenszerre vonatkozó elképzeléseit, a képviselő elmondta, hogy az RMDSZ továbbra is kitart az egykulcsos adórendszer mellett.

„Az egykulcsos adórendszer mellett, amit esetleg el tudok képzelni, időszakosan akár, az a regresszív adókulcs. Ha erre szükség lesz, el fogjuk fogadni a regresszív adóztatást, hogy minél jobban segítsük a vállalkozókat. 16 százalék marad a profitadó, de bizonyos körülmények mellett kaphat 14 százalékos profitadót, vagy12 százalékosat, amelyeket bizonyos feltételek mellé köt majd a törvényhozó” – mondta Erdei.

Jó hír az állattenyésztőknek

Magyar Lóránd parlamenti képviselő elmondta, hogy RMDSZ-es képviselőként szerencsés helyzetben volt a mezőgazdasági bizottságban, mivel elődeik sok olyan kezdeményezést hagytak rájuk, amelyek a vidéken élő emberek életminőségét hivatottak javítani. Mind mondta, a bizottság továbbra is azon az úton halad, hogy ezt az ágazatot tovább fejlesszék.

„Meglehetősen sok problémája volt az elmúlt években az állattartó- és tenyésztő egyesületeknek a hektáralapú támogatások lehívásával. Nem tudtak támogatáshoz folyamodni a legelőkre, ugyanis nem rendelkeztek a tulajdonjogot igazoló iratokkal, viszont most az új törvénnyel sikerült ezen javítani” –mondta Magyar, aki ugyancsak fontos RMDSZ-e kezdeményezésnek tartja a napszámos törvényt, amellyel visszaadhatják a munka becsületét.

A képviselő elmondása szerint a parlamenti munka utolsó hetében sikerült változásokat elérniük az erdészeti törvényben is.  „Jól tudjuk, hogy Szatmár megyében 8-9 olyan település van, ahol gázrendszerrel fűtenek az emberek, a többiek mind-mind tűzifát használnak. A megszavazott törvénnyel pedig a tűzifa beszerzése olcsóbb lesz és mindenképpen gyorsabb mint a 2016-os évben” – emelte ki Magyar Lóránd.

Jó hír a kisebbségi műsoroknak

A szenátus döntése alapján ezentúl törvény garantálja a közszolgálati televíziók és rádiók kisebbségi műsorainak támogatását, amely egy szükséges lépés volt Turos Lóránd szenátor szerint. A kulturális szakbizottság alelnökeként a szakember kiemelte, hogy ezáltal egy minőség és mennyiségbeli javulás érhető el.

A szenátusban módosítottuk a tévé és rádió működését szabélyozó törvényt. Sikerül módosítani a finanszírozásról szóló részt, ezt egyrészt szükségszerű volt, hiszen idéntől megszűnt a rádió és tévé illeték. Ezentúl költségvetési tételként jelenik meg a költségvetésben. Szükség volt arra, hogy ez eddigi gyakorlathoz képest az új gyakorlatnak megfelelően módosítsuk a törvényt, vagyis, hogy meghatározzuk, hogy az állami költségvetésből kiutalt pénzekből miket lehet finanszírozni” –mondta Turos.

Szerinte a törvény azért is fontos, mert az eddigi gyakorlattal szemben, ahol a különböző személyi, tárgyi működési költségek között volt elbújtatva a kisebbségi műsorok finanszírozása, most lehetővé vált, hogy külön tételként jelenjenek meg ezek a számok, mert akkor látni lehet, a köztévé és közrádió finanszírozásából pontosan hány százalék megy kisebbségi műsorok támogatására.

Forrás: Az RMDSZ kitart az egységes adókulcs mellett

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: