//
most olvassa...
Felvidék/Szlovákia, Kárpát-medence, Kárpát-medencei körkép, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia

I. Góbé Tábor felvidéki gyerekeknek Székelyföldön – Felvidék.ma

Tavaly egy csapat székely gyerkőc látogatott el a felvidéki Csatára, hogy itt táborozzanak felvidéki nemzettestvéreikkel, most pedig a felvidékiek látogattak el a messzi, ám dicső múltú és elbűvölő szépségű Székelyföldre.

(felvidek.ma/Sólyom Gyermekei PT)

A tábort a Sólyom Gyermekei PT és a Mátyusföld Magyar Összefogás PT szervezték meg, hogy boldoggá tegyenek olyan felvidéki gyermekeket, akiket évközi aktivitásaikból, illetve tanulmányi eredményeikből arra érdemesnek tartottak. A tábor célja, hogy megmutassák a felvidéki gyerekeknek, miként élnek székely testvéreik, hogy merítsenek erőt, tudást és magyarságtudatot az ottaniaktól.

Összesen harminc gyerekkel vágtak neki az Erdélyországba vezető útnak, ahol Parajdon volt a szálláshelyük.
Az egyhetes tartalmas táborozás és utazás során bejártak megannyi székelyföldi helyet, túráztak és szórakoztak. Megmászták a székelyek szent hegyének számító Madarasi Hargitát, ahol kettős keresztet állítottak fel, melyet maguk vittek fel a helyszínre. Megfordultak Gábor Áron sírjánál is Eresztevényben, ahol ugyancsak otthagyták kézjegyüket azzal, hogy egy kopjafát állítottak emlékül, elsőként a Felvidékről, Farkaslakán, Tamási Áron sírjánál, illetve Székelyszejkén Orbán Balázs sírjánál pedig koszorút helyeztek el, de természetesen bejárták a híres-neves parajdi sóbánya tárnáit is, valamint fürdőztek egy kellemeset a parajdi strandon, lovaskocsikáztak a székelyvarsági tanyavilágban, valamint Oroszhegyen.

(felvidek.ma/Sólyom Gyermekei PT)

A megannyi móka és megemlékezés mellett pedig arra is ügyeltek, hogy meglátogassák a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett napközi otthonokat, hogy azok lakóival is eltöltsenek egy kis időt, s kölcsönösen feltöltődjenek egymás szeretetéből.

„Felejthetetlen héten vagyunk túl. Remélem, a gyerekek is jól érezték magukat, de mi felnőttek, a szervezők leírhatatlanul jól. A sok örömteli arc, csillogó szem és kacaj melengeti a szívünket és erőt ad a folytatáshoz. Nagy köszönettel tartozunk a helyieknek, a sepsiszentgyörgyieknek a rengeteg munkáért és segítségért. Hála Istennek rengeteg barátom van arrafelé, akik a nemes ügyek mellé bátran oda mernek állni” – mondta el a táborról Okos Csaba, a Sólyom Gyermekei PT vezetője.

„Nagyon büszke vagyok a gyerekekre, a szervezőkre és a székely testvéreinkre is, akik fogadtak minket. Ezzel bizonyítjuk a világnak, hogy igenis él még a Felvidék és van keresnivalónk a nap alatt. Székelyföldet és Felvidéket egy olyan kötelék tartja össze, mely bár 800 kilométer hosszú, de láthatatlan erővel tartja össze, hogy Magyarország és a Kárpát-medencei magyarság ne essen szét” – tette hozzá Juhos Norbert, a Mátyusföld Magyar Összefogás PT elnöke.

Forrás: I. Góbé Tábor felvidéki gyerekeknek Székelyföldön | Felvidék.ma

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: