//
most olvassa...
Pártok, Politika

A Temes megyei PSD „nem tud” Sorin Grindeanu kizárásáról – maszol.ro/Agerpres

Sorin Grindeanu továbbra is a Szociáldemokrata Párt (PSD) Temes megyei szervezetének elnöke – jelentette be csütörtökön Lucian Ursuleţu. A PSD Temes megyei szervezetének szóvivője hozzátette: a megyei szervezet a mai napig semmilyen dokumentumot nem kapott arra vonatkozóan, hogy a volt miniszterelnököt kizárták volna a pártból.

(maszol.ro/Pressalert)

„Mi csak Liviu Dragnea pártelnök tévényilatkozatából értesültünk arról, hogy Sorin Grindeanut kizárták a pártból, de semmiféle erre vonatkozó dokumentumot nem kaptunk. Ennek okán mi továbbra is úgy tekintjük, hogy a Temes megyei szervezet elnöke Sorin Grindeanu’ – mondta el az Agerpres hírügynökség érdeklődésére a szóvivő.

A PSD végrehajtó bizottsága június 16-án döntött Sorin Grindeanu kizárásáról. „A végrehajtó bizottság ülésén megtárgyaltuk Sorin Grindeanu esetét, aki visszautasította a kormánykoalíció pártjainak döntését és nem volt hajlandó lemondani, ezért egyöntetű szavazattal a volt miniszterelnöknek a pártból való kizárásáról döntöttünk” – nyilatkozta akkor Liviu Dragnea, a PSD elnöke.

Másnap Sorin Grindeanu jelezte, hogy Dragnea ‘elfelejtette’ elküldeni a kizárásáról szóló határozatot Temesvárra és hozzátette: “nem tudják őt annyiszor kizárni, mint ahányszor ő újra beiratkozik a pártba”.

Forrás: A Temes megyei PSD „nem tud” Sorin Grindeanu kizárásáról

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: