//
most olvassa...
egyházak, NATO/fegyveres ügyek, Politika, Titkosszolgálatok

Előzetes letartóztatásban marad a terrorizmussal gyanúsított férfi – maszol.ro/Agerpres

A legfelsőbb bíróság úgy döntött csütörtökön, hogy előzetes letartóztatásban marad az a férfi, akit terrorista propaganda és merénylet megszervezésére utaló szándékkal gyanúsítanak

(maszol.ro/Libertatea)

A legfelsőbb bíróság elutasította Ionuţ Cătălin Bălan fellebbezését és úgy döntött, hogy a férfi előzetes letartóztatásban marad. A férfi tagadja, hogy adatokat gyűjtött volna a Mihail Kogălnicenu-i amerikai támaszpontról és azt mondja, hogy az ügyben járt Konstancán, hogy pénzt gyűjtsön egy piteşti-i mecset építéséhez.

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) tájékoztatása szerint a gyanúsított Ibrahim néven 2016 novemberétől a közösségi hálón több személyes oldalt is nyitott, ezeken az ISIS (Daesh) logóját és fotóit osztotta meg, valamint a terrorszervezet által végrehajtott kivégzésekről készült videókat, abból a célból, hogy új követőket nyerjen meg a szervezet számára.

A hatóságok szerint a férfi 2015 tavaszán alaposan felmérte egy Románia területén lévő katonai bázis bejáratait, útvonalait és kerítését, abból a célból, hogy az adatokat átadja egy olyan terrorista csoport tagjainak, amely magára vállalta a párizsi, 2015. november 13-ai merényletet.

A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) szerint a gyanúsított akkor került közel az iszlám egy radikális formájához, amikor több éven át egy EU-tagállamban tartózkodott, ahol kapcsolatot tartott fenn egy dzsihadista csoporttal. Romániába visszatérve a férfi részletesen dokumentált egy katonai létesítményt, azzal a kinyilvánított céllal, hogy hozzájáruljon egy terrortámadás elkövetéséhez az illető bázison – teszi hozzá a SRI sajtóközleménye.

Forrás: Előzetes letartóztatásban marad a terrorizmussal gyanúsított férfi

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: