//
most olvassa...
Közösségi/kisebbségi jogok, Közoktatás, Magyarokról, Oktatás és tudomány, Politika

A reál szakok a nyerők: több mint százezer diákot osztottak szét a középiskolákban – Krónika

Az erdélyi és partiumi megyékben 9,5-nél nagyobb osztályzattal lehetett csak bejutni a nagynevű, magyar tannyelvű gimnáziumok reálprofilú osztályaiba, amelyekben jellemzően nagyobbak a kilencedikes felvételi jegyek, mint a humán szakon.

(kronika.ro/Kristó Róbert)

Lezárult a nyolcadik osztályt végzett diákok középiskolába való beiratkozásának első szakasza, amelynek során mintegy 113 ezer tanulót osztott szét az informatikai rendszer átlagosztályzatuk alapján. Az eredmények elérhetők az oktatási minisztérium honlapján (Admitere.edu.ro), ahol megyénként, iskolánként és a felvételi jegyek alapján is összesítették az adatokat.

Az adatok szerint jellemzően a reálprofilú osztályokba lehetett nehezebben bejutni,

az utolsó felvételi jegy nagyjából mindegyik megyében magasabb a matematika-informatika és a természettudomány szakon, mint a humán – a társadalomtudomány és a filológia – osztályokban.

(kronikar.ro/Boda L. Gergely)

A bejutási osztályzatok alsó küszöbje – azaz a jegy, amellyel a felvételiző még bekerült az iskolába – alapján bukaresti középiskolák az ország legjobbjai,

a top 10-es listán ugyanakkor helyet kapott egy–egy kolozsvári, konstancai és galaci tanintézet.

Nehéz volt bekerülni a főgimnáziumba

Míg az erdélyi és partiumi megyék többségében a román tannyelvű iskolákban nagyobb felvételi jegyekkel iratkoztak be a diákok, a Székelyföldön immár hagyományosan a magyar tanintézetek teljesítettek jobban. Hargita megyében az utolsó bejutási jegy a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumban 7,99, a sorban pedig a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium a második 7,83-as felvételi osztályzattal.

Kovászna megyében a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium vezeti a sort

7,55-ös jeggyel. Az első, legnagyobb felvételi osztályzat alapján valamelyest változik a sorrend: Hargita megyében a Tamási Áron Gimnáziumba iratkoztak be a legmagasabb, 9,72-es osztályzattal, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium legsikeresebb beiratkozója 9,68-as jegyet ért el, míg a csíkszeredai főgimnázium legjobb felvételizője 9,67-es jeggyel jelentkezett az iskolába.

(kronika.ro/Boda L. Gergely)

Kovászna megyében a sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceum áll első helyen 9,87-es osztályzattal, ezt követi a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum 9,7-al, a Székely Mikóban pedig az első bejutási jegy 9,66 volt.

Maros megyében a magyar tannyelvű középiskolák közül a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium szerepelt az élen,

9,82-es átlagjeggyel, míg az utolsó bejutási jegy 8,16 volt. A magyar tanintézetek közül Kolozs megyében a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum áll első helyen: az ősztől gimnáziumot kezdő legjobb tanuló 9,6-os osztályzattal felvételizett, az utolsó bejutási jegy ugyanakkor meglehetősen alacsony, 6,36.

Bihar megyében az Ady Endre Elméleti Líceumban a legnagyobb, 9,77-es az első beiratkozási jegy,

az utolsóként bejutott diák pedig 7,33-as osztályzatot ért el. Szatmár megyében a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnáziumba elsőként bejutott tanuló 9,85-ös átlagjegyet ért el, az utolsóként felvett diák azonban nem érte el az átmenőt, beiratkozási jegye 4,54 volt.

Kettes osztályzattal is be lehetett jutni

A középiskolába való felvételhez nem szükséges alsó küszöb, a nyolcadikosok országos képességfelmérő vizsgáján gyakorlatilag nincs átmenő jegy, a szabad helyek számának függvényében bármekkora osztályzattal be lehet jutni.

A Bihar megyei Barátka község gimnáziumában például az utolsó bejutási jegy 1,92 volt.

Ugyanakkor a nagy osztályzat sem garantálja, hogy a diák bejut a kiszemelt iskolába, négy tanuló ugyanis – három bukaresti és egy Olt megyei –, akik 9-esnél magasabb jeggyel iratkoztak, nem kerültek be sehová. Ez úgy fordulhatott elő, hogy jelentkezési ívükön a fiatalok csak egy osztályt jelöltek be opcióként, ott azonban az utolsó bejutási jegy magasabb volt az osztályzatuknál, az elosztást végző rendszer pedig további lehetőségek hiányában egyik adatbázisba sem sorolta be őket.

Az oktatási minisztérium adatai szerint a 113 ezer felvételiző közül 69 ezren gimnáziumba iratkoztak, 43 ezren pedig a szakoktatást választották. Azokat a diákokat, akik most nem jutottak be egy középiskolába sem, a szeptember 8-án sorra kerülő második fordulóban osztják el.

Forrás: A reál szakok a nyerők: több mint százezer diákot osztottak szét a középiskolákban

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: