//
most olvassa...
Cotroceni, Emberi jogok, Erdélyi Magyar Néppárt - EMNP, Közösségi/kisebbségi jogok, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia

Izsák Balázs: a Székelyföldre látogató államfő szembesülni fog az autonómia-igénnyel – Főtér

Az SZNT is nyílt levélben fordult Klaus Iohannishoz.

(foter.ro)

Nyílt levélben fordult hétfőn Klaus Iohannis államfőhöz Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke és kérte, hogy az elnök foglalkozzon a Székelyföld gondjaival.

Szintén nyílt levélben fordult az államfőhöz vasárnap Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke és kérte, hogy Iohannis kezdeményezzen román–magyar párbeszédet az autonómiáról. Klaus Iohannis kedden látogat a Székelyföldre.

Levelének első részében Izsák megfeddi az államfőt, mivel nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 2014 novemberében annak is köszönheti győzelmét az elnökválasztáson, hogy a székelyek szavazatukkal támogatták, mivel remélték, hogy Iohannis erdélyi szász lévén ismeri a romániai nemzeti közösségek gondjait és Erdély toleráns politikai hagyományait. „Bíztak abban, hogy az Ön elnöksége alatt változni fog a román hatóságok viszonyulása Székelyföldhöz, annak sajátos gondjaihoz és a székely emberekhez” – írja Izsák.

„Több mint két és fél év eltelte után, meg kell állapítanunk, hogy ezekből a várakozásokból semmi nem vált valóra! A hatóságok hozzáállása ugyan változott, de nem javult, inkább romlott, a prefektusok és egyéb állami tisztségviselők háborút folytatnak anyanyelvünkkel és jelképeinkkel, elvitatják azt a jogunkat is, hogy véleményt nyilvánítsunk olyan sarkalatos kérdésekről, melyek minket is közvetlenül érintenek, mint például az ország közigazgatási átszervezése.”

Emellett az igazságszolgáltatás intézményei is csorbítják a magyar közösség jogait olyan ítéletekkel, amelyek ellenkeznek az érvényes törvényekkel – írja Izsák Balázs.

„Eközben Ön hallgat, elzárkózik a párbeszédtől, semmitmondó válaszokat küld, vagy egyszerűen válasz nélkül hagyja a Székely Nemzeti Tanács petícióit. Elzárkózik attól, hogy alkotmányos hatáskörének és feladatának megfelelően beavatkozzon, amikor az állam intézményei és hatóságai egyéni vagy közösségi jogokat sértenek meg. Válaszra sem méltatja beadványainkat, miközben erre törvény szabta kötelezettsége van. Európai politikushoz méltatlan módon, szót emel az ellen, hogy legalább társadalmi párbeszéd tárgya legyen Székelyföld autonómiája, egy olyan közjogi intézmény, amely számos európai országban működött és működik, számbeli kisebbség és többség legnagyobb megelégedésére.”

Izsák emlékezteti az államfőt, hogy éppen az erdélyi szász közösség volt az egyik haszonélvezője az Erdélyben 800 éves múltú autonómia intézményének.

Az SZNT elnöke három pontban fogalmazza meg kéréseit:

1. Iohannis éljen elnöki hatáskörével és szólítsa fel az állai hatóságokat, hogy tartsák tiszteletben Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait és szüntessék be a magyar nyelv és jelképek ellen folytatott háborút.

2. Az elnök vállaljon garanciát arra, hogy az említett nemzetközi kötelezettségvállalásoknak megfelelően az állam biztosítja a kétnyelvű ügyintézéshez szükséges anyagi forrásokat az érintett intézmények, köztük székelyföldi önkormányzatok számára és ne hirdessen ki olyan költségvetési törvényt, ami ennek a feltételnek nem felel meg.

3. Kezdjen párbeszédet Székelyföld képviselőivel a régió jövőjéről és vállaljon aktív szerepet abban, hogy Románia fogadja el a székelyek által igényelt, Európa számos országában sikeresen működő autonómiát. Vállaljon garanciát arra, hogy amennyiben megvalósul az ország közigazgatási átszervezése, az egyik létrehozandó közigazgatási régió a történelmi Székelyföld lesz, összhangban azzal az igénnyel, amelyet számos székelyföldi önkormányzat is megfogalmazott.

Forrás: Izsák Balázs: a Székelyföldre látogató államfő szembesülni fog az autonómia-igénnyel

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: