//
most olvassa...
Cotroceni, Erdélyi Magyar Néppárt - EMNP, Közösségi/kisebbségi jogok, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Pártok, Politika, Régiók/autonómia

Minta: fogadják székely zászlókkal Johannist! – Krónika

Arra kérte a székelyeket a Minta, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ifjúsági szervezete, hogy Klaus Johannis elnök keddre tervezett székelyföldi látogatására tűzzék ki házaikra a székely zászlót.

(kronika.ro/Gecse Noémi)

Az MTI-hez eljuttatott felhívás szerint ezzel a gesztussal egyfelől a székely vendégszeretetről üzenhetnének az államfőnek, másfelől pedig azt mutathatnák meg, hogy Székelyföld igenis létezik, a székelyek autonóm közösségként a szülőföldjükön akarnak jövőt építeni maguknak.

A felhívás német nyelven üzeni az erdélyi szász Klaus Johannis elnöknek, hogy „Isten hozta Székelyföldre”.

„A székely zászló nemcsak a nemzeti szimbólumunk, hanem ebben testesül meg az autonómia gondolata: az, hogy mi itthon akarunk maradni, és itt akarjuk megteremteni magunknak azt a környezetet, amelyben kiteljesedni, fejlődni tudunk” – nyilatkozta az MTI-nek Tőke Ervin, a Minta elnöke.

Hozzátette: sok román politikus úgy gondolja, hogy az autonómia jelszava csak arra szolgál, hogy a magyar vezetők szavazatokat szerezzenek Székelyföldön, de nincsen erre igazi társadalmi igény.

“A zászló kitűzésével azt jelezhetnénk, hogy a lakosság is akarja az autonómiát”

– vélte a csíkszeredai önkormányzati képviselőként is tevékenykedő politikus.

Tőke Ervin megjegyezte: felhívásukban azért írták német nyelven az Isten hozta Székelyföldre! köszöntést, hogy emlékeztessék Klaus Johannist német, kisebbségi voltára. Magyarázatként hozzátette: Johannis több esetben magyarellenes megnyilvánulásokkal kívánta bizonyítani, hogy ő milyen jó román.

Klaus Johannis szóvivője kedden jelentette be, hogy az államfő jövő kedden Hargita és Kovászna megyékbe látogat.

Forrás: Minta: fogadják székely zászlókkal Johannist!

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: