//
most olvassa...
Befektetések, Cotroceni, Gazdaság, Kormányzás, NATO/fegyveres ügyek, Pénzügyek, Politika, Szociálpolitika - Egészségügy

Duplán vásárolt biztonság – Krónika

Románia és a fekete-tengeri térség eddigi legnagyobb hadgyakorlata zajlik az országban annak a katonai akciónak a keretében, amelynek során 25 ezer katonát és több ezer harci eszközt vonultatnak fel három NATO-tagállam területén.

(kronika.ro)

Ezzel párhuzamosan fennállása legnagyobb és legköltségesebb fejlesztésébe fog a román hadsereg, amely a légvédelmi rendszertől kezdve a hadihajókon át a páncélozott csapatszállítókig megannyi harci eszközzel kívánja felújítani felszerelését.

A fenti két adalék egyértelmű jele annak, hogy Bukarest a „ha békét akarsz, készülj a háborúra” Julius Caesar-i intelem mentén alakítja katonapolitikáját. Az egész ott kezdődött, hogy Donald Trump felhívásának eleget téve Klaus Johannis államfő „kikövetelte” a bukaresti kormánynál: az ország már idén összterméke két százalékát fordítsa védelemre. Az amúgy a NATO által megszabott védelmi költségvetési minimum betartása az amerikai elnök vesszőparipája, aki még megválasztása előtt azzal fenyegette az atlanti szövetség tagjait, hogy védelem nélkül maradnak, ha nem fizetnek.

A tengerentúli stratégiai partner utasításának megfelelően Bukarest példa nélküli költekezésbe fogott, a parlament által májusban elfogadott, közel tízmilliárd euróra rúgó haderőfejlesztési csomag értelmében a román hadsereg nemcsak rakétavédelmi rendszerrel és új vadászgépflottával izmosodik, hanem nagybevásárlást terveznek páncélozott csapatszállítókból, katonai terepjárókból, hadihajókból is. Csak Patriot típusú rakétákra az ország GDP-je két százalékának megfelelő négymilliárd dollárt költünk, holott a légvédelem elvileg már megoldódott a Deveseluban tavaly hadrendbe állított amerikai rakétapajzs révén.

Mindenesetre ellentmondásos Románia részéről harcászati célokra fordítani ekkora összegeket, amikor közismert, hogy autópálya vagy kórház építésére sose futja a költségvetésből, de még a védőoltással való zökkenőmentes ellátásra sincs pénz. Nem azt mondjuk, hogy nem kell költeni a biztonságra, a mostani fegyverkezési láz mögött azonban egyértelműen Bukarest feltétlen és egyoldalú Amerika-pártisága, valamint az orosz viszony terheltsége áll. Márpedig a Washington iránti elkötelezettségnek nemcsak az az ára, hogy Bukarest lezárja a kétoldalú párbeszéd esélyét Moszkvával.

Katonai védereje kiterjesztése fejében az Egyesült Államok azt is megszabja, hogy a megemelt védelmi kiadásokat Románia Amerikában költse el ott gyártott Patriotok, F-16-osok és más hadi eszközök megvásárlásával. Ami a tengerentúli nagyhatalom szempontjából kiváló üzlet, a lepattant romániai közúti és egészségügyi infrastruktúra ismeretében azonban számunkra felesleges pénzkidobás.

Forrás: Duplán vásárolt biztonság

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

%d blogger ezt kedveli: