//
most olvassa...
Bérek/munkaügy, Gazdaság, Kormányzás, Korrupció/gyanús ügyek, Parlament, Pártok, Pénzügyek, Politika

Mennyibe kerül az ingyen miccs – maszol.ro

Ígéretükhöz híven a kormánykoalíciós pártok – az ellenzéki honatyákkal végre a legnagyobb egyetértésben – megnövelték a béreket. Igaz, még nem mindenkiét, hanem csupán a magukét – de majd a többiek is sorra kerülnek, csak egy icipici türelemre lenne még szükség. (Puțintică răbdare – mondaná Caragiale…)

(maszol.ro/mpinteractiv.ro)

Azt különben sohasem ígérték, hogy mindenki bérét egyszerre emelik, mivel úgy gondolták, bárki megértheti azt, hogy erre nincs pénz. Gondoljuk csak meg, hány állami alkalmazott van, honatya pedig csak pár száz, ezért fizetéseiket is jobban – közel kétszeresen is – növelni lehetett, mivel az emelések összege még így sem közelíti meg a közalkalmazottak béremeléséhez szükséges töménytelen pénzt.

De egyébként azt kerekperec meg is mondotta a kisebbik kormánypárt elnöke, a ki tudja most már milyen politikai irányzatot képviselő liberális Călin Popescu Tăriceanu, hogy elveszhet az ország, eltűnhet a népe (vele együtt nyilván a Korrupcióellenes Ügyészség is), de ha a parlament megmarad, az továbbra is életben tarja Romániát. A szociáldemokraták, jelmondatukhoz híven tehát valóban büszkék lehetnének arra, hogy románnak születtek, mivel más uniós országban ilyesmit egyetlen vezető politikus sem mondhatna, legfeljebb csak gondolhatna (Magyarországot is ideértve).

Nép híján pedig választások sem lesznek, a szociáldemokraták örökké hatalmon maradhatnának. A baj csak annyi, hogy ha ország sem lesz, akkor lopni sem nagyon lehet (egy korábbi miniszterelnök, Radu Vasile egyébként korábban megmondta, hogy Romániát immár szétlopkodták), ezért mostanság ugyancsak igyekezni kell. Így aztán a honatyák – amolyan önmaguknak szánt „vakációs bónuszként” – az egységes fizetési törvénynek megfelelően megszavazták, hogy 7700 lejes bruttó fizetésük július elsejétől 13 050 lejre emelkedjék. A két „legbüszkébb román”, Călin Popescu Tăriceanu és Liviu Dragnea ennek megfelelően havi átalányban valamicskével több, mint 25 ezer lejt visz haza. Fejenként, naná…

Magyarán tehát éljenek (jól) a honatyák, a többiek pedig boldoguljanak, ahogy csak tudnak. (Tessék például lopni tanulni a politikusoktól).

De ne legyünk igazságtalanok: a pénzből jut másoknak is. Sevil Shaidehh miniszterelnök-helyettes a komája, Liviu Dragnea által gondjaira bízott több tucat milliárd lejből készségesen juttat a szociáldemokrata kiskirályoknak is. Mert ha megkutyálná magát, és mégsem tűnne el az istenadta nép, akkor mégiscsak választások lesznek, amelynek során a szavazatszerző kiskirályoknak kell felkötniük a gatyájukat, ha továbbra is hatalmon akarnak maradni.

Aztán abból a pénzből, ami még feneketlen zsebeikbe sem fért már be, szervezhetnek majd koncerteket, vásári mutatványokat, mindenféle ünnepségeket, jut némi kampánymiccsre, vokshozó sörre is. Mindez pedig teljesen ingyenes, a választónak semmit sem kell fizetnie érte.

Mondják a politikusok.

Márpedig egyszer végképpen meg kellene már tanulnunk, hogy a világon semmi sem ingyenes. A komaasszony tudniillik közpénzeket osztogat, a kenyérpótló ingyenes cirkuszt (a politikait is) szintén az adófizető pénzeli, a „büszkék vagyunk románságunkra”-típusú, hazafias köntösbe burkolt népszerűségnövelő rendezvényekre is a választó zsebéből húzzák ki a pénzt.

És ha már mindez tudatosult a választóban, akkor jó volna elgondolkodnia azon is, hogy vajon miért nem jut pénz a saját fizetésének emelésére is…

Forrás: Bogdán Tibor: Mennyibe kerül az ingyen miccs

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: