//
most olvassa...
Igazságügy, Kormányzás, Korrupció/gyanús ügyek, Parlament, Pártok, Politika, Titkosszolgálatok

Dragnea – egy falusi Sebi Ghiţă – România liberă

Egyre halmozódik és a berobbanási ponthoz közeledik a Liviu Dragnea és a „rendszer” (vagy bárki, aki ma a „rendszer” vezérlőpultjánál állna) közötti feszültség. Dragnea egyelőre azt mutatja, hogy nem hajlandó csendben megbukni.

(romanialibera.ro)

Liviu Dragnea áthágott egy határt, amikor azt mondta, neki nincsenek pisztolyai, hogy harcoljon, csak „a pártja és a Parlament”. Nem, nem lett harciasabb – már eddig is az volt mindazzal, amit tett (burkolt közkegyelmi törvények, a büntetőtörvénykönyv megcsonkítása és más hasonlók), hanem csak hivatalossá tette harcias álláspontját. A PSD vezetője attól a pillanattól kezdve, hogy bemutatta azokat a fegyvereket, melyekkel harcolni fog, nyilvánvalóvá tette, hogy áldozatok következnek, hogy nem hajlandó megadni magát. De Dragnea nemcsak az aduit mutatta meg, hanem a gyenge pontjait is: annak kihangsúlyozásával, hogy rendelkezik mással, mint „a párttal és a Parlamenttel”, azt engedte érteni, hogy valójában a kormány sem az övé és főleg nem a titkosszolgálatok (vagy legalábbis nem mind, csak a belügyi, melyet – íme! – éppen a párt segítségével sikerült maga alárendelnie, mely a Parlamentben úgy szavazott, ahogy a főnök akarta).

A Képviselőház vezetője kijelölte a frontvonalat: az egyik oldalon áll ő a parlamenti politikai hűséges társaival, a másikon pedig mindazok, akik nem támogatják, akármelyik intézményhez is tartoznak (kormány, igazságszolgáltatás, szolgálatok, Elnöki Hivatal). A törvények jelentik Dragnea lövedékeit. Azok a törvények, melyekkel vagy vagyonokat, aktákat, bűnözői tevékenységet ellenőrizni képes intézményeket lehet megcsonkítani, vagy olyan populista teher alá helyezni a költségvetést, melynek célja olyan népi hőssé változtatni Dragneát, akinek védelmében utcára vonulnak majd azok a polgárok, akik a PSD főnöke által nagylelkűen osztogatott közpénzektől függnek. Dragnea gyakorlatilag azt mondta, hogy tekintélyelvű, feudális-középkori módon irányít egy demokratikus intézményt, a Parlamentet. És itt jelenik meg a mostani Liviu Dragnea és a hajdani Sebastian Ghiţă közötti nagy különbség. Ez utóbbit a SRI (Román Hírszerző Szolgálat – E-RS) élén álló emberek nevelték fel, képezték ki, gondozták és használták fel, hogy a SRI ellenőrizze az államnak, de nemcsak az államnak nyújtott IT-szolgáltatások piacát. És amikor Ponta kormányfő bátorítására azt hitte, hogy autonóm és képes egyedül is dönteni a cselekedeteiről, Ghiţăt megbüntették. Vagy legalábbis megpróbálták megbüntetni. Akkor Ghiţă reagált és magával rántotta Kövesit és Coldeát.

Ma jogos gyanúink vannak arra, hogy Dragneát szatrapai karrierje bizonyos pillanatában bizonyos intézmények emberei támogatták, akik a neki biztosított védelemért pénzt kaptak maguknak és/vagy azoknak az intézményeknek. De a „rendszer” viszont úgy döntött (amúgy meglehetősen későn), hogy lejárt a határidő. Dragneának pedig Ghiţához hasonlóan vissza kell vonulnia. És szintén Ghiţához hasonlóan nem fogja megtenni. De a belgrádi szökevénnyel ellentétben Dragnea mindnyájunkat magával ránthat, a „párttal és a Parlamenttel” egyetemben. És úgy tűnik, nem fog habozni.

Cătălin Prisăcaru

romanialibera.ro, 2017. július 18.

Dragnea, un Sebi Ghiță de la țară

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: