//
most olvassa...
Cotroceni, Elnökválasztás, Korrupció/gyanús ügyek, Parlament, Pártok, Politika, Választások

Készpénzt találtak a menesztett korrupcióellenes ügyész irodájában – Krónika

Folytatódik a konfliktus az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vezetősége és az ügyészségről július 4-én hivatalosan szakmai okokból eltávolított Mihaela Iorga ügyész között.

(kronika.ro)

A vádhatóság csütörtökön közölte, hogy értesítette a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) igazságszolgáltatási felügyeletét, miután Iorga távozása után a rá osztott ügyek felleltározásakor gyanúra okot adó tárgyakra, illetve összegekre bukkantak a szekrényében. A közlemény szerint

többek között 389 000 lej készpénzre,

valamint egy, az ügyész által írt jegyzőkönyvre bukkantak, amelyben nem szerepel a pénz eredete. Emellett 67 300 lej értékű órát és egy 8 117 lej értékű tollat is találtak, amelyeket egy házkutatás során foglaltak le, de nem iktatták őket a lefoglalt tárgyak között.

Iorga a közleményre reagálva kijelentette: a lefoglalt tárgyakra hivatalos elkobzás várt, és egy rendőr lezárt szekrényébe kellett volna kerülniük. Megjegyezte: nem vehetett részt a volt irodájában végzett leltározáson. Hozzátette,

a DNA II-es osztálya, ahol tevékenykedett, nem rendelkezik olyan raktárhelyiséggel, ahol a tárgyi bizonyítékokat elraktározhatnák.

Véleménye szerint a közleménnyel hitelteleníteni akarják.

Mint megírtuk, Iorgát azt követően hívatta vissza Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész, hogy egy, a kompromittálását célzó hangfelvétel kiszivárogtatása nyomán hazugságvizsgálatot rendelt el a DNA-ügyészek körében, Iorga pedig ezt sérelmezte.

Eközben az alkotmánybíróság közzétette indokló állásfoglalását, amelyet ahhoz a beadványhoz fűzött, amelyben elutasította az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) erre vonatkozó beadványát. Eszerint bármely, közintézményt képviselő személy – így Kövesi is – beidézhető vagy meghívható egy parlamenti bizottság elé meghallgatásra, ugyanakkor

a parlament nem szankcionálhatja, ha nem jelenik meg, erre csakis a hivatali rangsorban fölötte álló intézmény jogosult.

Mint arról beszámoltunk, a CSM ebben a témában hétfőn kiadott állásfoglalásában azt szögezte le, hogy Kövesi döntheti el, hogy megjelenik-e a 2009-es elnökválasztáson elkövetett állítólagos csalásokat kivizsgáló parlamenti bizottság előtt, vagy sem.

A CSM szerint igaz ugyan, hogy egy alkotmánybírósági döntés értelmében minden közhivatalt betöltő személynek meg kell jelennie a parlamenti bizottságok előtt, de mivel az nem jelent meg a Hivatalos Közlönyben, és nem is tették közzé az indoklást, nem lépett hatályba, vagyis nincs olyan hatályos jogszabály, amely kötelezné Kövesit a testület előtt való megjelenésre.

Forrás: Készpénzt találtak a menesztett korrupcióellenes ügyész irodájában

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: