//
most olvassa...
Cotroceni, EU, Európai Bizottság, Kárpát-medencei körkép, Közösségi/kisebbségi jogok, Külpolitika, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyar-román, Magyarokról, Politika, Régiók/autonómia, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Tusványos – Tőkés László: véget kell vetni a hungarofóbiának – Krónika/MTI

Tőkés László szerint egyszer és mindenkorra véget kell vetni annak a hungarofóbiának, amely csak az antiszemitizmushoz és cigányellenességhez hasonlítható. Az európai parlamenti képviselő a 28. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott szombati előadásában átfogó képet festett Európa, a magyarság és az erdélyi magyarság helyzetéről.

(kronika.ro/MTI – Veres Nándor)

Úgy vélte: az a keresztény „hozzáadott érték” – amely kimaradt az EU alkotmányából – többet jelenthetne minden, „felemás módon alkalmazott jogállamiságnál, demokráciánál, emberi jogoknál”. Azt is megemlítette:

Európának legalább annyira komolyan kellene vennie a hitet és értékeit, mint ahogy a muszlimok teszik.

A volt királyhágómelléki református püspök szerint Tusványos ma is kiindulási és viszonyítási alapként szolgál, és a nemzeti érdek biztos igazodási pontját nyújtja. Úgy vélte: nemzetpolitikai szempontból fontosabb esemény volt Klaus Johannis államfő hét eleji székelyföldi látogatása, és a székely választottak székelyhimnusz-éneklő, székely zászlót adományozó kiállása, mint az RMDSZ májusi zilahi kongresszusa, „mely elsiklott a nagy nemzeti ügyek fölött”.

Tőkés László „székely autonóm területen” köszöntötte Orbán Viktort,

és biztosította a miniszterelnököt, hogy számíthat az erdélyi magyarságra, és a „létveszélyben szocializálódott” külhoni sorstársaira az EU megreformálásában, valamint a nemzet védelmében való kiállásában. „Mi a saját bőrünkön tapasztaltuk meg mindazt, ami ma egész európai keresztény kultúránkat és nemzetállamait fenyegeti” – fogalmazott.

(kronika.ro/Gecse Noémi)

Elképesztőnek és cinikusnak tartotta, hogy azok vádolják a magyar kormányfőt az európai értékek veszélyeztetésével, akik újkori népvándorlást gerjesztettek, és ezzel egész Európa megmaradását teszik kockára. Tőkés László a román európai parlamenti képviselőt, Traian Ungureanut idézve jelentette ki:

“Európát feladták azok, akiknek kötelességük lett volna megvédeniük a kontinens ábrázatát”.

Kertész Imre megállapítását is idézte, mely szerint „Európa katasztrófa felé halad, az unió fennállása óta a legnagyobb válságát éli a menekültáradat miatt”.

Tőkés László jogosnak tartotta a Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő magyarországi látogatásán körvonalazódott tanulságot: hogy az önvédelem joga minden országot, így Magyarországot is megilleti. „Nemzetünk körében mi is részesei vagyunk és számítunk erre a védelemre” – jelentette ki, hozzátéve, hogy e védelem legfőbb letéteményesének Orbán Viktort tekinti.

Forrás: Tusványos – Tőkés László: véget kell vetni a hungarofóbiának

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: