//
most olvassa...
Bérek/munkaügy, Gazdaság, Kormányzás, Pártok, Pénzügyek, Politika, Szociálpolitika - Egészségügy

Hogyan dolgoznak Románia kormányában – Adevărul

Rendkívül mulatságos az a néhány perc a román kormány heti üléseinek elején, amikor a sajtó képviselői is jelen lehetnek. Melyeket élőben közvetít néhány romániai hírtelevízió és – feltétlenül – a TVR1.

Idézzük fel a szokásos forgatókönyvet. Először is Mihai Tudose kormányfőt látjuk az asztalfőn ülni. Komolyan, impozánsan, szemüvegesen, akinek viselkedését meghatározza az a nyilvánvaló harag, mely már azelőtt hatalmába kerítette, hogy megkezdődött volna a kormány tagjaival a megbeszélés és eszmecsere. Ez utóbbiak csendben ülnek a helyükön és a laptopjukba mélyednek, vagy jegyzeteket készítenek. Amikor Tudose urat tájékoztatják, hogy minden tévé képernyőjén megjelent a Breaking News felirat és készek átvenni és a nagyközönségnek továbbítani értékes gondolatait, a légkör még terhesebbé válik. Tudose úr még jobban elkomorodik és elkezd dörögni és villámlani – néha még egy-egy melósviccet is megereszt – valamelyik miniszter ellen. Akit arra emlékeztet, hogy nem igazán csinált semmit annak a főbb gondoknak a megoldásáért, melyekkel a most közmegvetés tárgyává tett személy által vezetett minisztérium küszködik.

Mihai Tudose keményebb, mint Vucea úr (Barbu Ştefănescu Delavrancea egyik novellájának címadó hőse – E-RS). Minden egyes alkalommal, amikor a házi feladatával adós miniszter meg akarja hatni, udvariaskodón, sőt szolgalelkűen Miniszterelnök Úrral kezdve mondandóját, a felszólalóba belefojtja a szót. Leteremti, megcibálja a fülét, szinte a gallérjánál fogva ragadja meg.

Ezekben a pillanatokban Tudose úrban van valami a hajdani kommunista nacsalnyikovokból. Akik azzal tették helyre az alárendeltjeiket, hogy utasítást adtam, neked meg az a feladatod, hogy végrehajtsd, nem az, hogy kommentáld, vagy magyarázkodj! A minisztertől megkérdezi, hogy tudja-e, a hét melyik napja van éppen és jól a fejébe véste-e, hogy hétfőig jelentenie kell a hiányosság kijavítását. Hétfőn, vagyis a jövő héten, erősíti meg az új Vucea úr. Amikor Tudose úr még határozottabbnak, Kemény Dzsidzsinek akar tűnni, akkor a legegyértelműbben megmondja a miniszternek, hogy eléggé megérett már a leváltása, az elbocsájtása.

Ilyen több mint kényelmetlen helyzetben láttuk már a közlekedésügyi minisztert, Cucot, az egészségügyit, Bodogot, múlt szerdán pedig egy államtitkáron volt a sor, szintén az Egészségügyi Minisztériumból. Ahol senki sem képes megoldani a megoldhatatlant. Az oltóanyag-hiányt, a rózsahimlő-járványt. Különben egyes szóbeszédek szerint, a következő napokban leválthatják Florian Bodog urat. Ami sokat elárul arról, ahogy mandátuma elején Tudose úr összeállította a jövendőbeli miniszterek listáját. Bodog úr ugyanezzel a gonddal szembesült akkor is, amikor a Sorin Grindeanu által vezetett kabinet tagja volt. Ha Grindeanu alatt nem volt képes kitalálni a megoldást, akkor ez majd Tudosétól tartva menni fog?

Amint véget ér ez a három-négy percnyi élő adás és tudosista tekintélyparádé, a sajtót távozásra kérik fel. Mély sötétség, hallgatás, várakozás. Az ülés végén a kormányfő újra nyilatkozik. Fáradtan, unottan, rendkívül idegesen az újságírók túlzott tolakodása miatt. Akiket nyilvánvalóan semmirekellőknek tekint. Akiknek részleges válaszokat ad. Melyekből az derül ki, hogy ma már nem érvényes az, amit tegnap mondott. Meg az, hogy a kormányzás elején nagy csinnadrattával bejelentett összes nagy döntést vagy már szemétre dobták, vagy kiigazítják őket, vagy még a szimulációs szakaszban vannak. Meg az, hogy meglehet, hogy azok is a múlt ködébe fognak veszni. De főleg az, hogy az élet megy tovább. Hogy? Valahogy, válaszolja nekünk talányosan filozofikusan Mihai Tudose úr. Nagyobb adókat kell majd fizetni 2018-tól? Valószínűleg! Ez hátrányosan érinti majd a jövedelmeinket? Elképzelhetetlen!, biztosít bennünket a kormányfő.

És hogy még jobban lássák, miként működik Románia kormánya és minisztere, mennyi kompetencia gyűlt össze a Győzelem-palotában, mai kommentárom végén elmondom, hogy néhány napja még sem az oktatási miniszternek, Liviu Pop úrnak, sem az egészségügyi miniszternek, Florian Bogod úrnak nem fogalma arról, hogy a nagy olaszos Olguţa (mit nekünk Alexandru Balaci, mint nekünk Florian Potra, Olguţa még Francesco De Sanctisnál is nagyobb!) (Lia Olguţa Vasilescu munkaügyi miniszterről van szó – E-RS) által kitalált egységes bértörvény egyes bérek csökkenéséhez fog vezetni az általuk igazgatott területeken. Florian Bodog úr, aki diákom volt (francia nyelvi gyakorlati kurzust tanítottam neki), parancsoló hangon azt tanácsolta, hogy inkább olvassam el a törvényt.

Inkább az ő magasságos intellektuális személyének kellett volna ezt előbb megtennie, hogy tudja, micsoda eszement dolgot szavaz meg pártfegyelemből.

Mircea Morariu

adevarul.ro, 2017. július 22., 08:13

Cum se lucrează în Guvernul României

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: