//
most olvassa...
Kárpát-medencei körkép, Kettős állampolgárság/Magyarországi választások, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyarokról

Haj, kisvasút, békeharc – maszol.ro

Elmegy az ember egy hétre nyaralni és megtörténik az elképzelhetetlen: egy lövétei lány, bizonyos Ladó Andrea képes volt befurakodni Orbán mellé a Tusványosról szóló hírekben. Azt nem mondhatnám, hogy ellopta a showt, mert a vezértől ezt képtelenség elvenni, akkor is lenne valamilyen verbális bombája a hüledező és felháborodó ellenzéki sajtó számára, ha ezer lányt rántanának le a hajánál fogva a földre. Most mégis osztoznia kellett, és már önmagában ez a tény felháborító a hívek számára. Amúgy viszont nincs semmi meglepetés.

(maszol.ro/mindenamihallas.hu)

Már írtam ezen a helyen, hogy nem vagyok nagy híve a fütyülésnek, hiszen ez csak lármához és nem párbeszédhez vezet, márpedig egymás meghallgatása nélkül sosem fogunk tudni kilépni az ördögi körből. Tudom, hogy sokaknak ez a tiltakozás bevett és Európában elfogadott módja (használták már nálunk is mindkét oldalon), ám én attól félek, hogy a mi kezünkben ez az eszköz csak olaj a már eddig is izzó gyűlölködésre. Azt már Budapesten is láttuk, hogy a miniszterelnökért rajongó kemény mag nem túl megértően válaszol a fütyülésre, Ungváry Krisztián véres arca annak idején bejárta a sajtót. Talán csak annyi új, hogy a magát a párbeszéd terepének hirdető (valójában a monológok rezervátuma) Tusványosról és az odalátogató székely emberek némelyikéről derült ki, hogy mégsem olyan jó vendéglátók, mint amilyennek szeretik hinni magukat, adott esetben éppoly türelmetlenséggel és agresszivitással válaszolnak, mint tápos társaik Pesten. Adódna a gyors következtetés, hogy Erdély/Székelyföld mégsem olyan ártatlan Tündérország, ahogyan az messziről, képeslapos esztétikával látszik. Az ennél is ostobább általánosításokat meghagynám az ellenzéki sajtó azon részének, amely mindmáig nem képes a maga sokszínűségében és változatosságában felfogni Erdélyt, csupán megvetendő masszát lát, „erdélyieket” és „tahó székelyeket” (holott, ha jól tudjuk, a tiltakozó lány is székely volt), hol a múlt zárványát, hol a jövő zsákutcáját látja benne.

De tényleg azok az emberek tehetnek mindenről, akik eltorzult arccal hajoltak a már fekvő lány fölé? Akik tán nagyobb kárt is tettek volna benne, ha ki nem vezetik a hívek gyűrűjéből? Teljesen félrevezető lenne, ha azt hinnénk, hogy ez volt a legnagyobb baj. Hiszen a felület olyan jól kezelhető: lám, a lányt haját megrántó fotósnak nem ad több munkát a magyar külügyminisztérium, a biztonsági őr némiképp büszkén nyilatkozik, hogy humánusan járt el, hiszen megvédte a lányt a még nagyobb bajtól, a szervezők szívből jövő üzeneteket írogatnak, amelynek minden szavát szétszedik a sajtóban, hogy aztán a cikkek alatt jókat köpködhessenek egymásra a kommentelők.

Csak az nem akar szűnni, ami az egészet kiváltotta.

Sőt. Orbán Viktor ez évi verbális bombájában további „küzdelmet” és még több gyűlölséget ígért a Soros-bérencek, vagyis mindenki ellen, aki nem sorakozik fel mögé. (A hívek tényleg elhiszik, hogy mindenki, így ezen sorok írója mögött is maga Soros ült, amikor a mondatait megfogalmazta. Vagy ő fizette, vagy saját kezűleg most át az agyát.) És egyelőre nem látni, hogy mi állíthatná meg ezt a gyűlölethullámot, amelynek kisülései a tusványosihoz hasonló esetek. Minden héten mégsem játszhat a pólócsapat világbajnoki döntőt, és nem verhetjük meg minden évben az osztrákokat fociban az EB-n. Ráadásul már a sport sem egészen az az összerántó erő, mint volt. Egynémely ismerősöm már azért sem nézi a vizes vébét vagy a meccset, mert a sport is Orbán kisvasútjává vált, és nem akar neki drukkolni a magyar csapat révén. Akkor mi marad? A kulturális teljesítmények már rég nem képesek gyűlöletmenetessé tenni az egymásra fenekedő táborokat, képtelenek vagyunk ugyanarra büszkék lenni, már ez is csak pártalapon megy. Az esztétikai alapon születő vélemény is hamar politikai állásfoglalássá válik, mert már alig hiszik el az olvasók, hogy valakinek saját véleménye is lehet, nem csupán megrendelt, lezsírozott, provokációval felérő. (Nem tetszett a vébé megnyitója? Akkor nyilván rövidlátó libsi vagy, akit maga Gyurcsány vakított meg. ) Közösen ünnepelni sem tudunk már. (Még szerencse, hogy a karácsonyban még senki sem fedezett fel semmilyen politikai potenciált.)

Tényleg mi marad? Mi adhat más irányt a hajcibálós, földrerántós gyűlölködésnek? Egy másik célpont? A köztársaság varázsszerű visszaállítása? Az Orbán-rendszer lebontása egészen az alapokig? Tisztességes választás vagy átengedett népszavazás? Netán önmérséklet, ha újra és újra megválasztják Orbánt, és lassan már nem lesz kitől féltenie a tökéletes világát?

És el lehet ide jutni még több földrerántás nélkül? Tényleg harcolnunk kell majd a békéért?

Forrás: Papp Sándor Zsigmond: Haj, kisvasút, békeharc

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Advertisements

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: