//
most olvassa...
Gazdaság, Idegenforgalom, Kárpát-medencei körkép, Kormányzás, Korrupció/gyanús ügyek, Magyarokról, Pénzügyek, Politika

Ország(imázs) a magasban – maszol.ro

Véget ért hát a vizes vébé, most mindenki (sportolók, házigazdák, az utca embere stb.) a maga leltárát készíti: megérte, nem érte, mennyire érte meg. Ha a rendező, vagyis a kormány felől nézzük, akkor a siker nem kétséges, már a vébé alatt is kiderült, hogy a világ aléltan fekszik a lábunk előtt, ami akár igaz is lehet.

(maszol.ro/24.hu)

Nekem már az is sikernek számít, hogy csak néha kellett elnémítani a tévét (az egyperces híradónak nevezett propaganda mellett, amely természetesen most is állandó elemként bukkant fel a közvetítések szünetében), valahogy nem bírom az öntömjént. Egyébként a rendezés gördülékenységére (a látható felszínen) valóban nem lehetett panasz, úgy tűnik, Budapest jó házigazdája volt az eseményeknek. Amit a megnyitó kínossága nem tudott elérni országimázsban (ez lényegében a műfajból következik), azt pillanatok alatt elérte az óriás toronyugrás: olyan panoráma előtt vetették magukat a 20-27 méteres mélybe magukat az ugrók, hogy az tényleg megért egy misét. Ha jól tippelem, akkor többen írták fel Budapestet a turistás bakancslistájukra két ugrás között, mint a sámánok tánca alatt. Ha nem élnék itt, magam is így tettem volna. Mi több: fel is írtam magamnak egy kis sétát estére, ha már úgy alakult, hogy pont ebbe a városba sodort a szerencsém. Ez volt az a pillanat, amikor némiképp hihetővé vált a kormány által sulykolt reklám: nem csak Pest szépítheti meg a vébét, de az is előnyösebb arcát mutathatja a magyar fővárosnak.

Persze nem mindenki érthet ezzel egyet. Főként azok nem, akiknek az életét a felesleges útlezárások, a dugók, az elterelések keserítették, bár ezt egy-egy átgondolatlan útfelújítás is el tudja érni nyáron. A zsúfolt metrókon és villamosokon viszont jó érzés volt találgatni, hogy ki honnan érkezett, sportoló-e vagy stábtag, netán csak drukkolni jött. S bár voltak fogadkozások e téren, hogy a vébé idején visszaszorítják, kicsit mindig megsajnáltam azokat az ismeretleneket, akik a taxishiénák autójába ültek, bár lehet, hogy az ő zsebüket nem nyomja meg olyan mértékben a tévedés, mint a miénket. de talán ők is elkönyvelték az örök igazságot: sose ülj be Pesten a Taxinak hívott taxiba. De hát mit csináljanak, ha ők állnak a frekventált helyeken, a többieket meg elzavarják. (A megfigyeléseket a Fővám téri villamosmegállóban, a Váci utca végében szereztem, ott csak hiénák vártak a gyanútlan turistákra, akik jöttek is rendre.)

Szóval, igen, jó érzés volt vendégül látni úgymond a fél világot, s még jobb érzés lenne, ha nyíltan lehetne beszélni a rendezés költségeiről, túltervezéséről, elszállásairól. A Wikipédia „2017-es úszó-világbajnokság” szócikke tartalmaz egy költségeket összesítő táblázatot, bizonyos szempontból már ez is elborzasztó, hátha még rákeresünk az egyes elemekre és azok háttértörténetére. Teljes illúzió, hogy akár a legszemtelenebb vagy legfeleslegesebb beruházások (miért csak a vébé 11. napján adták át ünnepélyesen a szervezőbizottság központját, amit amúgy 1,2 milliárdért „álmodtak” a Margit-szigetre) felelőseit valaha is megneveznék (az elszámoltatásra még csak gondolni sem merünk). Talán épp ez a fenenagy (és gyanús) bőkezűség igazolja azokat, akik nemet mondtak az olimpiára. Ha már mást nem, de azt talán még megválaszthatjuk, hogy kik lophatnak a mi érdekünkben.

A sportról magáról pedig a legkönnyebb beszélni. Ha a pólósok nyernek a döntőben, akkor még túl is szárnyaltuk volna a kazáni szereplést (akkor: 3 arany, három ezüst, négy bronz; most: 2-5-2), de ne legyünk telhetetlenek: jobb csapat győzött le minket, és épp ez a szép a sportban. Hosszú Katinka „menetrendszerű” bravúrjai mellett a 17 éves Milák Kristóf nyűgözött le. Ha ilyen az utánpótlás, akkor még egy ideig talán még tartható az az embertelen teljesítmény, hogy a legjobb tíz között végzünk az éremtáblázaton (és húszban az olimpián). Még van némi csillogása az amúgy értelmetlen „sportnagyhatalom” kifejezésnek, ami inkább szerencsét jelent, de ezt most hagyjuk is.

2021-ben remélhetőleg már több rutinnal (és kevesebb túlköltekezéssel) futunk neki az eseménynek, 2024-ben pedig majd úgy nézzük Párizst, mintha egy kicsit Budapest lenne. Ki megkönnyebbülve, ki irigyen. A magam részéről előszeretettel élnék olyan országban, amely meg tudna engedni magának efféle úri huncutságokat. És még az árát is tudná hozzávetőleges pontossággal, borravalóval együtt. De egyelőre csak az utóbbiban nyertünk aranyat.

Forrás: Papp Sándor Zsigmond: Ország(imázs) a magasban

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: