//
most olvassa...
Cotroceni, EU, Európai Bizottság, Kárpát-medencei körkép, Közösségi/kisebbségi jogok, Külpolitika, Kormányzás, Magyar-román, Magyarokról, Moldova Köztársaság, NATO/fegyveres ügyek, Pártok, Politika, Román-román, Történelem, XX. század

Kétélű centenárium – Adevărul blog

A 2018-as Centenárium minden bizonnyal egy sor csapdát és kihívást is magával hoz majd, melyek jelei már most is felsejlettek (eufemisztikusan mondva) a közéletben.

(adevarul.ro)

És itt nem elsősorban a külpolitikai cselekményre utalok!

Úgy tűnik, hogy a hazafiaskodó szónokolgatás, a románok felsőbbrendűségének alkotórészeiként használt hivatkozás az ősök tetteire és a vallásra, valamint a – valós, vagy képzelt – „ellenséggel” szembeni amennyire heves, annyira felesleges gyalázkodás lesznek a nagyon fiatal államunk, Románia alapító aktusáról szóló derűs és méltóságteljes megemlékezés pótlékai.

Olyan légáram terjed szét a légkörben, mely anakronisztikus és mérgező és mintha a történelem alagsorából törne elő.

Annak előrevetítésének tűnik, hogy egy sikeres román EU-elnökséget bevezető összehangolt erőfeszítésből álló évet felváltanak a széttartás és „damage control” évével.

Röviden, a dolgok ilyenfajta alakulásának megakadályozásához – szerintem – legalább két típusú megközelítést kell határozottan elkerülni: az ünnepélyesség túlzásba vitelét és az úgynevezett nyílt ellenpropagandát.

1) az ünnepélyesség túlzásba vitele

Az ünnepélyes rendezvények a legtöbbször – érzelmi bakugrással – Nagy-Románia eszméjével érkeznek együtt. A primitív nacionalizmus felerősödésével.

Márpedig tökéletesen fel kell fognunk, hogy a régió mitológiáiban az összes környező államnak van egy „Nagy” verziója, mégpedig a többiek rovására. Még Moldova Köztársaság is rendelkezik egy illuzórikus fétissel, Jászvásár (Iaşi) fővárossal! (Érdemes újra felidézni Mitterandnak a nyolcadik évtized végén tett kijelentéseit.)

Mindenesetre a mértékletesség a feszültség fokozódásának elkerüléséhez vezet. Más államok érzékenységének kímélése így a román állam belpolitikai kérdésévé válik!

Romániának jogosan és vitathatatlanul van oka ünnepelni 2018-ban. Visszafogott, intelligens hazafisággal és belső erőnk tudatában ünnepeljünk és ne hisztérikusan és feleslegesen támadóan. Legyen ez egy nem kihívó ünneplés egy zaklatott Európában.

Az ünneplés általános forgatókönyveként körvonalazódó hadsereg+klérus+népviseletbe öltöztetett nép+Nagy-Románia térképének heves lobogtatása önmagába visszafordulóan egy lehetséges arculati és nemcsak arculati katasztrófát indíthat be.

2) Nyílt ellenpropaganda

Világosan meg kell érteni, hogy az ilyenfajta megközelítés másodlagos hatása éppen a nem-barátok témáinak, elsősorban a következő háromnak a napirenden tartása:

a) a magyar veszély, Budapest provokációi, melyekre „egyértelmű és határozott nyilvános választ kell adnunk”

E téren inkább „ravasz hallgatás” szükséges, melyet pozitív retorika és cselekvések egészítenek ki és melyek védelmében a román állam figyelemmel kísérheti és leszerelheti a többé, vagy kevésbé kifinomult jellegű próbálkozásokat és provokációkat. Mert ezek vitathatatlanul léteznek és létezni fognak!

De a valóság szemszögéből kell nézni a dolgokat: 2018-ban Erdély Románia része. Románia elnöke, Klaus Iohannis pedig az országnak ebből a részéből származó kisebbségi. Ezek verhetetlen kellékek, ha érveket kell szembesíteni egymással.

b) Egyesülés Moldova Köztársasággal

Az Unionista-párti eszmét a forráspont fölé fogják felmelegíteni. A román államnak jelenleg nincsenek eszközei a moldovai helyzet hatékony kezelésére. És egyhamar nem is lesznek. A regionális és nemzetközi helyzet amúgy sem tenne lehetővé egy ilyenfajta „műveletet”. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a Pruton túli többség sem mutat semmilyen érdeklődést az „egyesülés eszméje” iránt, akkor csak egy utópikus „projekt” körül veszélyes heveskedést kapunk.

Romániának vannak kötelezettségei a Moldova Köztársaság területén élő állampolgáraival kapcsolatosan és amint az látható, az egymást követő – bal- és jobboldali – bukaresti kormányok egységesen viselkednek e vállalt kötelezettség tekintetében. Ezen kívül politikai szintű együttműködés is van MoK európai pályájának elősegítése érdekében.

Ha kilépnek e paraméterek közül, akkor az nem hazafiság, hanem – a legjobb esetben is – stratégiai és taktikai intelligencia hiánya. Ha nem kimondottan nem-ártatlan szándék.

c) ami azt a felforgató eszmét illeti, mely szerint „Brüsszel és Washington” csorbítják Románia függetlenségét, az ugyanilyen ostoba, bár egyes köröknél bejön

Politikailag Románia aktív része Brüsszel minden döntésének, parlamenti képviselői és biztosai vannak, valamint jelentős befolyása is. Románia a technikai szinteken meglévő aduk kijátszásában mutatott ügyetlensége ellenére nem egy zsebország.

Katonailag Washington biztosítja Románia nemzetbiztonságát, úgy a Stratégiai Partnerségen, mint ahogy az AEÁ NATO-n belüli domináns helyzetén keresztül is.

Egy nyílt „ellenpropaganda” csak az ellenfélnek lehet hasznos: éppen nemrég nyert bizonyítást, hogy az orosz propaganda egyik kedvenc tézise, nevezetesen az, hogy „Románia az egymással kiegyezett magyarok és oroszok közzé szorult, az AEÁ pedig a feje felett hoz döntéseket” nemcsak hamis, hanem folyamatos cáfolatokból következően egyenesen nevetséges.

Klaus Iohannis elnök washingtoni látogatása és az AEÁ és EU közötti „közvetítői” helyzete, Orbán Viktor azon politikájának kudarcával kiegészítve, mellyel regionális vezetővé kívánta magát felépíteni (nem arról volt szó korábban, hogy lesz egy Trump–Putyin találkozó Budapesten?!) (ez csak a román propagandában hangzott el, és ahogy maga a cikk is mutatja, nem feltétlenül biztos, hogy minden hátsó szándék nélkül – E-RS) kiegészítik ezt a képet.

Gondosan figyelemmel kell kísérni mindezeket az akciókat, melyek Románia területén már elkezdődtek. Rendkívül sok jóhiszemű ember esik áldozatul annak, hogy félreértik a pillanat imperatívuszait.

Egy pozitív, a realista, jövőbe mutató projektekre összpontosító megközelítés a kulcs. Romániának 2018-ban arra kell összpontosítania, hogy életképes sikeres stratégiát dolgozzon ki az EU-elnökség 2019-es átvételére, ami rendkívül fontos a dolgok későbbi alakulása szempontjából.

Az olcsó ünnepélyességre, a „provokációkra válaszolásra” és utópikus projektekre összpontosítás csak elhomályosítaná ezt a jövőt. Pedig az előreláthatóan elég jól hangzik!

Marius Stoian

adevarul.ro, 2017. július 31., 13:34

Centenarul cu două tăişuri

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: