//
most olvassa...
Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-román, Magyarokról, Politika

Közhasznú alapítványba szerveződtek a háromszéki magyar és román ifjúsági szervezetek – maszol.ro

Huszonnyolc háromszéki magyar és román ifjúsági szervezet összefogásaként megalakult a Kovászna Megyei Ifjúsági Alapítvány.

(maszol.ro – Kovács Zsolt)

A kezdeményezők szerint az ilyen típusú alapítványokat törvény szabályozza, amely értelmében ezek a szervezetek közhasznú státussal rendelkeznek. A Kovászna megyei önkormányzat székhelyén, szerdán megszervezett alakuló ülésen a 28 ifjúsági szervezet képviselője kilenc  tagú elnökséget választott a közhasznú alapítvány élére, így Kristó Kingát elnöknek, Cătălin Lazărt alelnöknek, Prezsmer Csabát titkárnak, Erőss Sándort, Buna Mária Magdolnát, Máté Jánost, Fekete-Lovas Zsoltot, Alexandru Andrieseit, valamint Adriana Botat vezetőtanács tagoknak választották.

A Kovászna megyei Ifjúsági Alapítvány alakulását mérföldkőnek nevezte a háromszéki ifjúsági szervezetek életében Kristó Kinga, megválasztott elnök, aki szerint a 28 háromszéki ifjúsági szervezet kezdeményezésével megelőzte a hazai megyék többségét azzal, hogy összefogtak és létrehozták a közhasznú alapítványt. A szervezet elnöke szerint ez bizonyítja, hogy Háromszéken pezsgő ifjúsági élet zajlik. A szervezet célja, hogy biztosabb jövőképet teremtsen itthon és közösen találjanak megoldásokat a fiatalok problémáira.

Kovászna megye tanácsának alelnöke, Grüman Róbert emlékeztetett, hogy a közgyűlés az elmúlt években kiemelten támogatta az ifjúsági szervezeteket, például külön ifjúsági pályázati alapot hoztak létre. Az újonnan alakult alapítvány egy újabb lehetőség arra, hogy az önkormányzat megerősítse partnerségét az ifjúsági szervezetekkel, illetve fontos, hogy az alapítvány reprezentatív szervezet, amelyben egyaránt jelen vannak a magyar, mint a román fiatalok képviselői. Grüman Róbert elvárásként fogalmazta meg, hogy a Kovászna megyei Ifjúsági Alapítvány olyan megyei szintű projekteket terjesszen elő amelyek a fiatalok itthon maradását segítik elő, hogy a háromszéki fiatalok itthon alapítsanak családot és itthon tervezzék jövőjüket.

A közhasznú alapítvány alakuló ülésen jelen volt Oltean Csongor, a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) elnöke, aki szerint követendő kezdeményezés az ifjúsági alapítvány létrehozása és példaértékű a különböző civil szervezetek igénye az együttműködésre. Emlékeztetett, hogy a MIÉRT-nek, Erdély szerte több mint 300 ifjúsági szervezet a tagja és közös felelősségük, hogy minden megyében hozzájáruljanak az ifjúsági alapítványok létrehozásához. Ezek hálózata egy újabb bástyája lehet a fiatalok érdekképviseletének, ezért fontos, hogy ma Sepsiszentgyörgyön elindult egy ilyen folyamat, mondta Olteán Csongor.

A Kovászna megyei Ifjúsági Alapítvány alakuló ülésen jelen volt Ticu Plăcintă, az Országos Ifjúsági Alapítvány (Fundația Națională pentru Tineret) alelnöke, Mihai Dragoș, Románia Ifjúsági Tanácsának (Consiliul Tineretului din România) elnöke, Marian Știopu, a Kovászna Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság (Direcția Județeană pentru Sport și Tineret) igazgatója, valamint Kelemen Szilárd, HÁRIT elnök.

Forrás: Közhasznú alapítványba szerveződtek a háromszéki magyar és román ifjúsági szervezetek

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt kedveli: