//
most olvassa...
Emberi jogok, Közösségi/kisebbségi jogok, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyarokról, Parlament, Pártok, Politika, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Erdélyi magyar melegek az RMDSZ-nek: ne hagyjanak cserben bennünket! – Krónika

A család fogalmának meghatározásáról szóló alkotmánymódosítási kezdeményezés elutasítására kéri az RMDSZ honatyáit az erdélyi magyar melegek közössége. A csoport megkérdőjelezhető statisztikával szolgál a romániai magyar melegek számára vonatkozóan.

(kronika.ro)

Az erdélyi magyar LMBTQ közösség (leszbikusak, melegek, biszexuálisak, transzneműek, queerek) kedden annak kapcsán bocsátott ki felhívást, hogy a román balliberális kormánykoalíció még ebben az évben alkotmánymódosító referendumot rendezne a család fogalmának meghatározásáról.

A Koalíció a családért nevű ernyőszervezet több mint hárommillió támogató aláírást gyűjtött össze polgári kezdeményezéséhez, amelyben azt javasolja, hogy az alkotmány „egy férfi és egy nő” önkéntes házasságaként határozza meg a családot, a hatályos alaptörvényben szereplő „házastársak” kifejezés helyett. A melegházasság későbbi legalizálását ellehetetlenítő alkotmánymódosító törvénytervezet jelenleg a szenátus elfogadására vár, de hatályba lépéséhez érvényes és eredményes népszavazásra is szükség van.

Állásfoglalásában az LMBTQ Erdélyben csoport arra hivatkozik, hogy jogászok többször is rámutattak, miszerint a javasolt megfogalmazás kirekesztő, kizárja a család fogalmából a nagymama/nagypapa−unoka, nagynéni/nagybácsi−unokahúg/unokaöcs, egyedülálló anya/apa−gyerek alkotta családokat. Nem beszélve azokról – emlékeztet a felhívás –, akik nem szeretnének összeházasodni, valamint a meleg párokról, akiket semmilyen jog nem véd ma Romániában, holott már Magyarországon is bejegyzett élettársi kapcsolatban élhetnek 2009-től.

„Fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a homoszexualitás nem választás kérdése, nem betegség, hanem a magzati korban eldőlt emberi tulajdonság. Amennyiben az RMDSZ a romániai magyarok jogait védi, kérjük, ne feledkezzenek meg arról, hogy minden társadalom mintegy 5 százaléka meleg, és ez alól az erdélyi magyarok sem kivételek. Itt élünk Önök között mint munkatárs, barát, családtag, szavazópolgár. Kérjük, ne hagyjanak cserben bennünket.

Utasítsák el az alkotmánymódosítási kezdeményezést, hallgassanak a lelkiismeretükre. Hisszük, hogy minden magyar számít!” – szerepel a melegek felhívásában.

Egyébként a közleményben hivatkozott statisztika becslés csupán, Romániában ugyanis nem készült még sem népszámlálás, sem hivatalos felmérés a homoszexuálisok létszámát illetően. A fent emlegetett öt százalékos adatot ugyanúgy nem lehet megerősíteni, mint Traian Băsescu volt román államfő 2004-ben, még Bukarest főpolgármestereként tett kijelentését, miszerint Románia lakosságának húsz százaléka meleg.

Az erdélyi magyar melegeket képviselő csoport szerint a bejegyzett élettársi kapcsolat olyan egyszerű, de nélkülözhetetlen polgári jogokat biztosít, mint az örökösödési jog, vagyonközösség, közös banki kölcsön lehetősége, egészségügyi jogok (kórházi látogatási jog, annak joga, hogy tragédia/betegség esetén dönthessenek párjuk kezelési lehetőségeiről, illetve társbiztosítás), gondnokság, szociális juttatás, életbiztosítás. Leszögezik: bejegyzett élettársi kapcsolat esetén szó sincs egyházi esküvőről és gyerekek örökbefogadásáról.

Forrás: Erdélyi magyar melegek az RMDSZ-nek: ne hagyjanak cserben bennünket!

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Reklámok

Interakció

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

Reklámok
%d blogger ezt kedveli: