//
most olvassa...
Egyházak, Kárpát-medencei körkép, Középkor, Közösségi/kisebbségi jogok, Magyar-magyar, Magyarokról, Műemlékvédelem, Művelődés, Politika, Régiók/autonómia, Történelem

Megmutatnák a megújuló kolozsvári Szent Mihály-templomot – Krónika

Befejezik a tél folyamán a kolozsvári Szent Mihály-templom nyugati homlokzatának külső restaurálását, de a belső munkálatokkal is terv szerint halad a kivitelező, mely nyilvános bejárást is szervezne. Kémenes Lóránt Zoltán főesperes-plébános szerint a templom mellett a közösségnek is meg kell újulnia.

Mivel az időjárás elsősorban a templom külső kőrestaurálási munkálatait nehezíti meg, jelenleg a belső munkálatokra összpontosítanak (kronika.ro/Jakab Mónika)

A téli időjárás ellenére a tervek szerint halad Kolozsvár fő ékességének, a Szent Mihály római katolikus templomnak a restaurálása – közölte a Krónikával Ilyés Szabolcs, az európai uniós támogatással megvalósuló felújítást menedzselő Regioconsult cég igazgatója. Jelenleg a nyugati homlokzat külső kőrestaurálása zajlik, mellyel a tél folyamán elkészül a kivitelező. Ez a leggazdagabban díszített része a templomnak, itt található a legtöbb kőfaragvány, és az épület egyik legjelentősebb ékessége, a jelenleg főbejáratként használt nyugati kapu a Szent Mihály-szoborral.

A téli időjárás nem segíti a munkát, de a tervezési szakaszban számoltak ezzel, így ebben az időszakban a kivitelező olyan munkálatokra fókuszál, melyek a hideg, nedves idő ellenére is elvégezhetők.

Az időjárás elsősorban a templom külső kőrestaurálási munkálatait nehezíti meg, így a belső munkálatokra összpontosítanak, ahol reményeik szerint sikerül látványos eredményeket elérni.

Tavaszig elkészülnek a nyugati homlokzat kőrestaurálási munkálataival, így az elkövetkező időszakban tovább költöztethetik az állványokat. „A kőrestaurálás az előzetes becsléseket meghaladó munkálatokat igényelt, de reményeink szerint a következő fázisokban a kivitelezők is hatékonyabban tudnak majd dolgozni a nyugati homlokzat tapasztalatai alapján” – részletezte lapunknak a Regioconsult vezetője.

A nyilvánosságnak is megmutatnák

A belső munkálatokról megtudtuk: a belső tér kiürítése megtörtént, jelenleg a padok restaurálásának megfelelő módozatait és ütemezését tervezik a szakemberek. Ezzel párhuzamosan a belső restaurálási munkálatokkal is haladnak, de számításaik szerint a tavasz beálltával itt is gyorsabb munkatempóban dolgozhatnak.

„A templom kőelemeinek felújítása a vártnál nehezebb feladatokat rótt a restaurátorokra, a vártnál rosszabb állapotban vannak bizonyos elemek, ezért számos sík kőfelület restaurálására is szükség van, de áthidalhatatlan problémákkal nem találkoztunk” – mondta Ilyés Szabolcs. Hozzátette, bár az utóbbi időben ismeretlen, műemlékvédelmi szempontból jelentős felfedezésekre nem volt példa, a szakma számára folyamatosan derül fény érdekességekre. Az év első felében a nyilvánosságnak is terveznek egy templombejárást, amikor részletesen bemutatnák a felújítási munkálatokat, az érdekesnek tűnő felfedezéseket.

Megnyitják. A nyilvánosság számára is megmutatná az eddig elvégzett munkálatokat a kivitelező (kronika.ro/Jakab Mónika)

„Valahol mindig lennie kell állványnak”

„Az Úristen olyan csapatokat rendelt ide, akik ezt tényleg szívügyüknek érezték” – jellemezte a Szent Mihály-templom restaurálási munkálatait a Krónikának Kémenes Lóránt Zoltán kolozs-dobokai főesperes.

A Szent Mihály-templom plébánosa szerint a munkálatok ütemterv szerint haladnak, ami ekkora beruházás esetében nagy dolog, és bízik abban, hogy a maradék hiányosságokra is megkerülnek a források.

„Csak ne adjuk fel! Ne mondjuk azt, hogy túl nagy falat!” – mondta arra utalva, hogy ekkora munkálatnál a hívek bizalomteljes hozzáállása is fontos. Hangsúlyozta, a restaurálás alatt igyekeznek a jelenlétre koncentrálni, és alázattal viszonyulni a szakemberek véleményéhez. „Nem akarunk túlzásokba esni, de azt sem szeretnénk, hogy két év múlva elkezdjen potyogni minden” – fogalmazott.

(kronika.ro/Jakab Mónika)

Kémenes Lóránt Zoltán szerint a Szent Mihály-templom restaurálása során nem az a cél, hogy a felújítást követően pillanatnyilag minden csillogjon-villogjon.

“Olyan állagmegőrzésre, továbbfejlesztési lehetőségre törekszünk, ami a pályázat és a munkálatok lejárta után nem süllyeszt vissza a komfortzónánkba: hogy akkor most kész vagyunk. Én azt szeretném, ha soha nem lenne kész ez a templom, és rájönnénk arra, amire nagyon sok nyugati templomnál rájöttek: valahol mindig lennie kell állványnak, mert az a kötődést, törődést jelzi”

– fogalmazott a főesperes.

Noha az általános állagmegőrzési munkálatokra csak 50–60 évente kell sort keríteni, a plébános szerint fontos, hogy utána ne hagyják újabb 60 évig érintetlenül a templomot. „Mernünk kell életben tartani, ugyanakkor számolni azzal, hogy ez csak kő. Igaz, hogy imával teleitatott kő, de kő. El ne párologjon belőle, töltsük meg újra imával ezeket a köveket, és belül magunkat – utalt a restaurálási folyamat utáni időszakra a főesperes. – Meghívást kapunk arra, hogy megújult, élő, aktív emberként váljunk részeseivé ennek a templomnak, ennek a közösségnek, felekezetre való tekintet nélkül. Mert ez Erdély összmagyarságának központi helye a gyulafehérvári székesegyházzal, a brassói Fekete templommal, a Farkas utcai templommal, a csíksomlyói bazilikával együtt. Ezek a mi tereink, becsüljük meg őket” – fogalmazott Kémenes Lóránt Zoltán.

(kronika.ro/Jakab Mónika)

Mint arról beszámoltunk, Kolozsvár és egyben Erdély egyik legjelentősebb műemlék templomának restaurálási munkálatai több mint egy éve kezdődtek el, az istenházát tavaly, a szeptember 29-ei Szent Mihály-búcsút követően a hívek előtt is bezárták. A Regionális Operatív Program (POR) keretében megvalósuló beruházás támogatási szerződését két évvel ezelőtt írta alá az azóta elhunyt Kovács Sándor plébános-esperes az északnyugati regionális fejlesztési ügynökséggel. Eszerint a műemlék helyreállítása közel 5 millió euróból, 22 millió lejből valósul meg, amiből 18 millió lej a vissza nem térítendő uniós finanszírozás. A szerződés értelmében a kivitelező szegedi Kész Zrt.-nek négy év alatt kell elkészülnie a nagy volumenű munkával, de a plébánia képviselői azt szeretnék, ha már 2021 decemberére megújulna az istenháza.

Pap Melinda

2020. február 12., 16:46 • utolsó módosítás: 2020. február 12., 16:52

https://kronikaonline.ro/erdelyi-hirek/megmutatnak-a-megujulo-szent-mihaly-templomot

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: