//
most olvassa...
Cotroceni, Emberi jogok, Igazságügy, Kárpát-medencei körkép, Közösségi/kisebbségi jogok, Külpolitika, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyar-román, Magyarokról, Pártok, Politika, Régiók/autonómia

Tőkés László igaza – Háromszék

Tőkés László talán mégis visszakaphatja igazságtalanul elkobzott érdemrendjét. Az esélyt a román legfelsőbb bíróság döntése jelenti, mely elfogadta a temesvári, illetve romániai forradalom kirobbantásában oroszlánrészt vállaló lelkész fellebbezését, és arra kötelezte a Bukaresti Táblabíróságot, hogy tárgyalja újra Tőkés állami kitüntetése megvonásának ügyét.

(3szek.ro)

Egyelőre tehát annyi történt, hogy Tőkés László ismét elkezdheti a pereskedést, de e pillanatban ez is előrelépés. Az előzmények ismertek: a református lelkész a kommunista diktatúra bukásához vezető forradalom meghatározó szereplőjeként kapta meg Traian Băsescu államfőtől a Románia Csillaga érdemrend lovagi fokozatát 2009 decemberében, ám kitüntetését Klaus Iohannis államfő 2016 márciusában visszavonta. Valójában egy felfújt, eltorzított vád miatt, Tőkés ugyanis 2013-ban Tusványoson felvetette, hogy Magyarország vállaljon „védhatalmi” szerepet Erdély érdekében. Szavait félrefordították és félremagyarázták felbőszült politikusok, hírmagyarázók és agitátorok, alaptalanul és igazságtalanul, hiszen Tőkés nem tett mást, mint megfogalmazott egy véleményt. Egy működő demokráciában a véleménynyilvánítás alapjog, álláspontjával legfennebb vitatkozni lehetett volna. Ám érvek, ellenérvek helyett Tőkést nem csupán példásan megbüntették gondolataiért, hanem meg is alázták, állami kitüntetését úgy vonták vissza, hogy tusványosi álláspontja és a forradalomban játszott vitathatatlan szerepe között semmilyen összefüggést, kapcsolatot nem lehetett teremteni. Az 1989-ben nemzeti hősként tisztelt református lelkészt 2016-ban véleménye miatt büntette a nacionalista nézetekre fogékony propagandagépezet. Sőt, Tőkésnek még azt sem engedték meg, hogy az igazságszolgáltatáshoz forduljon, ő ugyanis a bíróságon kérte a kitüntetését visszavonó elnöki rendelet megsemmisítését, ám az első fokon eljáró Bukaresti Táblabíróság 2016 novemberében elutasította kérését. Évekig tartó pereskedés után most azt a jogát szerezte vissza, hogy egyáltalán harcolhat igazáért.

E fejleménysor összességében felháborító és lehangoló, ilyen és ehhez hasonló eljárásra egy működő, valós demokráciában aligha kerülhet sor, s a módszer, mellyel Tőkést megfenyítették, alattomos, letűnt korokra emlékeztető. Egyben üzenet értékű mindazoknak, akik a mindenkori hatalom számára kényelmetlen kérdéseket és nézeteket mernek megfogalmazni. Mégis, Tőkés László és ügyvédje, Kincses Előd nem hagyták magukat, nem fogadták el az általuk törvénytelennek, alkotmányellenesnek tartott elnöki intézkedést – ezzel egyben arra is bátorítva a csüggedőket, hogy mindaddig, amíg lehetőség mutatkozik igazuk megvédésére, érdemes küzdeni, kitartani.

E pillanatban természetesen nem tudható, miként végződik majd az új jogi eljárás, ám az bizonyos, hogy Tőkés László ügye nem kizárólagosan a magyar közösség számára fontos, hanem mindazon romániai polgároknak, akik hisznek még abban, hogy a működő demokráciák értékrendje egyszer mifelénk is meghonosodik, s egyértelművé válik, hogy a véleménynyilvánítás jogát senki sem kérdőjelezheti meg.

Mózes László

2021. május 14., 08:00

https://www.3szek.ro/load/cikk/141399/tokes-laszlo-igaza

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: