
foter.ro
Jobb későn, mint soha: több mint harminc évvel a kommunizmus bukása után az elnyomó rezsim politikai üldözöttei pénzbeli jóvátételt kapnak a börtönben töltött évek után. Mivel kevesen élnek már azok közül, akiket 1945 és 1989 között börtönbe zártak, deportáltak vagy munkatáborba dolgoztattak,
a törvényt kiterjesztették az első fokú leszármazottakra.
Az 1990/118-as jogszabályt még 2020-ban egészítették ki oly módon, hogy az üldözöttek gyerekei havi 700 lejben részesülhessenek minden egyes börtönben töltött év után. Ha például egy politikai fogoly 15 évet töltött rácsok mögött, ő és gyermekei – függetlenül a számuktól – havi 10 500 lejt kapnak. Idén márciustól az Országos Szociális Felügyeleti és Kifizetési Ügynökség megyei kirendeltségei megkezdték a pénz folyósítását azok számára, akik benyújtották az ehhez szükséges iratcsomót.
A volt politikai foglyok egyesülete igazságosnak és helyénvalónak tartja a törvény kiegészítését tekintettel arra, hogy
az üldözöttek gyermekei ugyanúgy elszenvedték a meghurcoltatásokat, mint a szülők.
Gyakran diszkriminálták őket, többségük nem tanulhatott egyetemen vagy nem választhatott olyan szakmát, amilyent szeretett volna. Sorsukat megpecsételte az, hogy apjukat vagy anyjukat börtönbe zárták.
Mindeddig a törvény csak a foglyok számára biztosított kárpótlást. Korábban volt egy javaslat a leszármazottak kárpótlására is, akkor havi 500 lejt irányoztak elő a számukra, de végül elvetették az ötletet.
A Kommunizmus Bűntetteit Vizsgáló Intézet az évek során összesen 93 ezer olyan politikai fogoly kartotékját „ásta elő” a levéltárakból, akiket 1945 és 1989 között fogva tartottak, deportáltak vagy munkatáborba kényszerítettek. A valós számuk azonban ennek a többszöröse:
becslések szerint legalább félmillió személyt hurcoltak meg, de ennek nem maradt fenn semmilyen írásos nyoma, mivel eljárás nélkül zárták be őket.
A hivatalos adatok szerint 3 800 személy vesztette életét 1945 és 1964 között a kommunista börtönökben, közülük 137-et halálra ítéltek és kivégeztek.
Mindeddig országosan mintegy 29 ezren jelentkeztek a kárpótlásra, de számuk még növekedhet, ha minden érintett értesül a lehetőségről. Remélhetőleg senki nem fog visszaélni a kárpótlásokkal, ahogy történt például a forradalmár-igazolványok esetében.
Az állami büdzsét egyébként évente 700 millió lejjel kurtítja meg a szabályozás.
2021. június 30., 15:12
Megkésett jóvátétel: kárpótlást kapnak a komcsik politikai foglyainak leszármazottai
Beszélgetés
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.