//
most olvassa...
Bérek/munkaügy, Befektetések, Emberi jogok, Gazdaság, Kormányzás, Politika

Ember vagy „háziállat”? – Maszol

Két amerikai cég – köztük a világhírű Tesla is, melynek főnöke nemrég egy korhűen péniszszerűvé formált űrhajón tett látogatást a világűrben – a napokban adta hírül, hogy olyan „emberszabású” gépeket tervezett és állított elő, melyek ugyanolyan könnyedén mozognak, mint mi magunk. A nemzetközi sajtóban joggal merült fel az (egyébként réges-régi sci-fi témaként is jól ismert) kérdés: nem fenyeget-e bennünket, embereket az a veszély, hogy előbb-utóbb mi magunk válunk a robotok robotjaivá?

maszol.ro

A Welt am Sonntagban a kérdéskör két neves szakértője, Thornsten Kraul (helyesen: Torsten Krauel – E-RS) és Peter Huth vitáznak a lehetőségről, miszerint van-e okunk rettegni a robotoktól?

Thorsten Krauel úgy véli: van. A robottechnika valóban napjaink leggyorsabban fejlődő ágazata. Alig van óra, melyben az ipar ne dobna piacra meghökkentőnél meghökkentőbb képességekkel felruházott gépembereket. (Szaknyelven a majdani – immár tökéletesen tökéletes – kiborgok elődeit.) Ma már nem csak a sakkautomaták szégyenítenek meg bennünket, de vannak robotok, melyek mozgékonyságukkal a legbonyolultabb olimpiai sportteljesítményeket is túlszárnyalják.

Sőt, számos hadsereg állít már össze emberekből, robotokból, mesterséges intelligenciából, GPS-rendszerekből álló harci egységeket. Az amerikaiak már a tesztelés fázisánál tartanak. Márpedig ami a hadászatban működőképes, az a civil életben is megjelenik. Mindig. A mesterséges intelligencia oly mértékben tanulásképes, hogy érzelmekre is reagálni tud. Idő kérdése, hogy a mesterséges intelligencia felülbírálja az emberi döntéseket és egyszerűen kizár bennünket a csapatból, lévén hogy célkitűzéseiket ma már képes hatékonyabban megvalósítani. Nélkülünk. S mivel szenzoraik szükségképp minden irányban érzékenyek, azt is megakadályozhatják, hogy „kezelőik” (azaz mi) adott esetben kikapcsoljuk őket. Másodlagos kérdés, hogy ez tetszene-e nekünk vagy sem. Az ugyanis, ami a technikatörténetben valaha is megvalósítható volt, meg is valósult. Gyorsabban, mint ahogyan azt az ember gondolta volna. Van tehát okunk félni a robotoktól.

Peter Huth azonban meg van győződve róla, hogy az ember nélkül, aki megépíti őket – legyenek mégoly intelligensek és találékonyak – a robotok is életképtelenek. A gépből hiányzik minden élet alapfeltétele: az ösztön. Az örömhormonok nélkül, melyek bennünket irányítanak, ha a szaporodás kérdése felmerül, nem lenne ember sem, aki a szexuális aktus terhét magára vállalná. A jéghidegen kalkuláló gépember, ha kezdene a rozsda és az elhasználódás áldozatává válni – az élvezet képtelenségébe pusztulna bele.

Az ösztön pedig öntudat hiányában aligha programozható. Tudnom kell saját létezésemről, azaz látnom kell önmagamat, hogy bármiben is élvezetet lelhessek. Márpedig az öntudat problémájával az agytudomány sem képes zöld ágra vergődni. Hiába keresi az agyban azt a homunkuluszt, aki nem csak – valahonnan kívülről láthat bennünket –, de átérzi érzelmeinket, gyönyöreinket és szenvedéseinket is. Azaz: azokat a benyomásokat, melyek testünket érik.

Persze egyfajta megoldás elgondolható: ha mi, emberek két példányban léteznénk az Univerzumban – egymás tökéletes tükörképeiként –, és valahol a világ és az Antivilág közti virtuális zónában elméink kommunikálnak, egymásban valóban láthatnók és érezhetnők is önmagunkat. Tükörképeink agyáról agyunk önnön gondolatainkat és érzelmeinket olvashatná le, fájdalmainknak és gyönyöreinknek válhatna részesévé. Ez nem lenne meglepő, hiszen a részecskék és antirészecskék is (melyekre a Világnak és az Antivilágnak épülnie kellene) elektromágneses és gravitációs vonatkozásban egyaránt egymás pontos tükörképei. Az Antivilág létének szükségességét a fizikusok és kozmológusok többsége is evidenciának tartja. Csakhogy a két világ közti szférába a tudomány elvben is képtelen lesz behatolni, hiszen Világainkban az antirészecskék és a részecskék anihilálják egymást. A virtualitás alapvetően szellemi világa az „Evilág” műszaki eszközeivel reprodukálhatatlan. Hiszen a két világ egysége, azaz a szó szoros értelmében vett Világmindenség olyan dimenziókban létezhet, melyek számunkra elvben is hozzáférhetetlenek…

Következésként a kiborgok világuralma is utópia, akárcsak a többi. Csak azt nehéz eldönteni, valódi utópia-e, vagy ennek ellentéte, a disztópia, az elrettentés utópiája? Igaz, van egy harmadik lehetőség is a – megvalósíthatóan emberbarát – eutópia.

Bár nehéz elképzelni, hogy mi, emberek ép elmével tudnánk elviselni, hogy szuperértelmes kiborgok gyöngéd gyámsága alatt tengessük dúsgazdag életünket, mint valami jól nevelt háziállatok…

Lehetne ennek bármi értelme is?

Bíró Béla

https://maszol.ro/velemeny/Ember-vagy-haziallat

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: