//
most olvassa...
Bérek/munkaügy, Gazdaság, Kormányzás, Pénzügyek, Politika, Szociálpolitika - Egészségügy

Magányban, idegenben – Krónika

Elöregedés és megfogyatkozás – régóta ezekkel a negatív tartalmú igékkel jellemezhető a hazai népesség arányának alakulása. Nem számít már újdonságnak a hír, hogy jottányit sem fiatalodik Románia lakossága, sőt ellenkezőleg: egyre több az idős ember, ezzel egy időben pedig az elvándorlás mértéke sem látszik csökkenni.

(kronika.ro)

Minden évben hasonló irányú statisztikák látnak napvilágot, az ország természetes népszaporulata majdnem 30 éve került negatív tartományba, azóta egyre súlyosbodik a népességfogyás, a szakemberek pedig a mutatók további romlására számítanak.

Az állandó lakosság a rendszerváltozáskor még több mint 22 millió volt, ma pedig alig haladja meg a 19 milliót. És amikor plasztikusan megfogalmazzák a fogyás mértékét, az elgondolkodtató megközelítés úgy fest, hogy tavaly óta hozzávetőlegesen egy Marosvásárhely méretű településsel fogyott a népesség.

Az, hogy egész Európa gyors ütemben öregszik, nagyívű és úgy tűnik, nehezen megállítható folyamat, ami bizony Romániára is érvényes. Ahogy sajnálatos módon abban sincsen újdonság, hogy mennyien fognak vándorbotot és indulnak más országokba. Talán nem is kell föltétlenül arra várni, hogy a statisztikai intézetek időről időre számszerű bejelentéseket tegyenek, elég körülnéznünk saját környezetünkben, és kiderül: pontosan érzékelhető a jelenség. Tegye fel a kezét, akinek nincsenek a rokonságában, baráti, ismeretségi körében olyan fiatalok, akik külföldön keresnek boldogulást. Dániában kamiont vezetnek, Svédországban rakodómunkásként, Angliában orvosként keresik a kenyerüket, esetenként ott nevelik a gyereküket, ott fizetik az idegen bébiszittert. És hogy belátható időn belül haza szándékoznak-e térni, jó kérdés.

Közben itthon egyre inkább elnéptelenednek a falvak, egyre több az idős, elmagányosodó ember. Tegye fel a kezét az is, akinek nincsenek magára hagyott, aktív családi élet nélkül maradó idős rokonai. Öregek, akik haszontalannak érzik magukat a társadalomban, a mikro- és makroközösségekben. Hiszen manapság szinte már csak a néprajzi leírásokban lelhető fel az a családmodell, amely szerint közös háztartásban éltek az öregek, középkorúak, fiatalok, gyerekek, ahol az időseket nem tekintették „hasznavehetetlennek”, mert segítettek a gyereknevelésben is, tanácsaiknak, továbbadott élettapasztalatuknak értéke volt. Szükség volt rájuk.

Úgy tűnik, a szétszóródó, szétforgácsolódó, összetartás és számarány szempontjából is megfogyatkozó emberi közösségek ideje következett el, ahol idegenbe kényszerül szakadni a fiatal, és magányra ítéltetik az öreg. És ahol évente egy Marosvásárhely méretű várossal lesz néptelenebb egy ország.

Kiss Judit

2021. augusztus 31., 10:57

https://kronikaonline.ro/velemeny/maganyban-idegenben

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: