//
most olvassa...
EU, Európai Bizottság, Európai Parlament, Külpolitika, Kormányzás, NATO/fegyveres ügyek, Politika, Titkosszolgálatok

A repülő dzsihádtól a négykerekűig – Nyugati Jelen

Nagyméretű ceremónián emlékeztek meg az USA-ban a 20 évvel ezelőtti iszlamista merényletekről. 2001. szeptember 11-én muszlim terroristák négy repülőgépet térítettek el, melyeket a New York-i ikertornyokba és a Pentagon épületébe irányítottak. A negyedik gép valószínűleg a Fehér Házat vagy a Capitoliumot (amerikai parlament) célozta, az utasok ellenállása miatt azonban nem érte el a célját, s lezuhant Pennsylvania államban.

illusztráció

A húsz évvel ezelőtti terrorista merényletek közel 3000 emberi áldozatot szedtek, és szimbolikus csapást mértek az USA-ra. Az iszlám terrorizmus az USA pénzügyi-gazdasági központját (ikertornyok), katonai hatalmát (Pentagon) és politikai csúcsát támadta meg egyszerre: hasonló összehangolt támadás sosem érte az USA-t. S aligha kerül sor hasonlóra, azóta a világ legnagyobb hatalma képes volt megvédeni magát az iszlám terrorizmustól.

Húsz év után Amerika sokkal biztonságosabb, a légi közlekedést szigorúan ellenőrzik, a terrorizmus elhárítása kiemelt szerepet kapott. A 20 évvel ezelőtti bonyolult merénylet manapság elképzelhetetlen: pilóták hónapokig tartó kiképzése, verőlegények felfegyverzése, hogy eltérítsék a gépeket, terroristák közötti diszkrét kommunikáció létesítése, pénzügyi háttér biztosítása roppant bonyolult lenne. Jelentős időt, energiát és szervezést kellene biztosítani, amire csupán néhány szakavatott elszánt iszlamista lenne képes, a terrorizmus „tábornokai”. Arról nem is beszélve, hogy a lebukás esélye is sokkal nagyobb, tekintettel a művelet összetettségére.

Manapság az USA biztonságosabb, mint húsz évvel ezelőtt, Európa viszont ellenkező irányba „halad”. Az új évezred elején az iszlám terrorizmus szinte ismeretlen volt a vén kontinensen, manapság viszont a merényletek gombamódra elszaporodtak, mondhatni, a mindennapi élet szerves részévé váltak, legalábbis Nyugaton. Az iszlám fundamentalizmus ugyanis módszert váltott, egyszerűbb, minden közkatonája számára hozzáférhető eszközökhöz folyamodik. Mindenekelőtt járműveket használ fegyverként. Távolról sem annyira pusztító hatásúak, mint a repülőgépek, de annál perverzebbek, hiszen autóhoz, kisteherautóhoz, de még nehézsúlyú kamionhoz is könnyen hozzá lehet férni, autót pedig szinte mindenki tud vezetni. Mondhatni nagyszerű fegyverek a kis csoportok vagy „magányos farkasok” diabolikus terveihez. A hatóságok ugyanis jóformán tehetetlenek ellenük, minden európai nagyváros utcáin naponta több millió jármű közlekedik.

A mennyiség a másik nagy probléma a hatóságok számára. Nemcsak a fegyverként használható járművek száma kezelhetetlen, hanem a terroristáké is. Csupán a világot sokkoló merényletek óta Nyugat-Európa országaiba milliós számban érkeztek muszlim migránsok, akik közül szintén milliós számban kaptak állampolgárságot. Köztük nyilvánvalóan terroristák is. A brit hatóságok például 23 ezer, a franciák pedig 15 ezer potenciális iszlám terroristát említenek csupán saját országukban, de lehet, hogy a reális szám ennél jóval nagyobb. London, Párizs vagy Brüsszel egyes negyedei az iszlám-terrorizmus fészkeivé váltak az utóbbi években. A felelőtlen bevándorlás-politika nyomán a potenciális terroristák száma annyira elszaporodott a nyugati országokban, hogy a rendőrség, titkosszolgálatok egyszerűen képtelen mindegyiket ellenőrizni.

Az USA képes megvédeni magát a repülő dzsihádtól, Európa viszont nemigen tud mit kezdeni a négykerekűvel. Utóbbi perverzebb: nem annyira látványos, egy-egy bevetése kevesebb áldozatot szed, de sokszor lehet alkalmazni. Hatékony az európai őshonos lakosság terrorizálására, a fenyegetettség szinte általánossá vált Nyugaton.

Chirmiciu András

2021. szeptember 13., 15.31

https://www.nyugatijelen.com/allaspont/a_repulo_dzsihadtol_a_negykerekuig.php

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: