//
most olvassa...
EU, Gazdaság, Kormányzás, Pártok, Politika, Szociálpolitika - Egészségügy

Megkésett „szabadság” a védetteknek – Krónika

Bár normális körülmények között eszünk ágába sem jutna az állampolgárok bizonyos jogainak korlátozását helyeselni, a koronavírus-járvány egyre aggasztóbb adatai alapján a józan ész azt mondatja velünk: még mindig jobb, hogy a kormány későn, de legalább végre napirendre tűzte, hogy a vendéglátóhelyekre, illetve kulturális vagy sportrendezvényekre csakis védettségi igazolás birtokában lehessen belépni, mintha Florin Cîţu miniszterelnök még mindig kézzel-lábbal tiltakozna ellene.

kronika.ro

Hiszen a járványmutatók egyre rosszabbak, a napi új fertőzöttek száma már mostanra elérte azt a szintet, amelyet a szakemberek csak a hónap végére vártak. Az oltási kampány viszont továbbra is alig vánszorog – arra, hogy 31 százalékos átoltottság mellett napi tízezer körüli oltást adnak be, még a szánalmas is pozitív jelző.

A jelek szerint a járvány elleni küzdelemben jelentős tapasztalatot szerzett, nemrég a miniszterelnök egészségügyi tanácsadójává kinevezett volt egészségügyi miniszter, Nelu Tătaru józan eltökéltsége kellett ahhoz, hogy végre meggyőzze Cîţut: ebben a helyzetben nem elég a szép szó – főleg, ha alig hallható –, és határozottabb lépések szükségesek. A nyilvános helyek látogatásának védettségi igazolványhoz kötése ugyanis a remények szerint növelheti az oltakozási hajlandóságot. Akárcsak az, hogy a tanárok, egészségügyi dolgozók esetében oltást, annak megtagadása esetén pedig legalább heti egyszeri tesztelést követelnek.

Ezért teljesen fölösleges diszkriminációt vagy a jogállamiság megsértését kiáltani, hiszen a védettségi igazolvány az oltottakon kívül a fertőzésen átesetteknek is jár, na meg azoknak is, akik hajlandóak felvállalni a teszteléssel járó kellemetlenségeket és anyagi terheket, és negatív tesztet tudnak felmutatni. Vagyis alapvetően nem kényszerít senkit az oltás felvételére, ha továbbra sem képes elhinni a Románia, Magyarország, Európa és úgy általában az egész világ járvány­ügyi, egészségügyi szakembereinek, hogy olyan járványban dagonyázunk már közel két éve, amelyből az egyetlen kiutat a vakcinák jelentik. Azok viszont, akik számára az orvosok érvei hitelesebbek, mint a Facebookon vitézkedő elmeháborodottak agyszüleményei, normálishoz hasonlító életet élhetnek. Hiszen oltottként nem csupán a vendéglátóhelyek szolgáltatásait vagy a sportrendezvényeket, esetleg színházi előadásokat vagy koncerteket élvezhetik személyesen, hanem a kór súlyos formáitól is védettek, még ha esetleg el is kapják a vírust.

Rendkívül fontos érv az is, hogy ily módon a vendéglátó- és szórakoztatóipar, illetve a kulturális szféra dolgozói sem kényszerülnek zárva tartani, ami a saját egzisztenciájuk mellett a gazdaság szempontjából is pozitív hatással jár. Példaként előttünk állhat azon nyugat-európai országok példája, ahol már bevezették az intézkedést, és legalább valamelyest fellendítette az oltakozási kedvet, illetve megelőzte az újabb lezárásokat. Persze a legjobb példa arra, hogy az oltás az igazi megoldás, Dánia, ahol a magas, jó 80 százalékos átoltottság nyomán már a korlátozásokat is el lehetett törölni. Ám a romániai polgárok számára nemhogy a dániai, de még a magyarországi átoltottsági szint, illetve az ahhoz kapcsolódó szabadság – az egészségügyi intézményeken kívül nem kötelező zárt térben a maszkhasználat – is csak álom.

Ezért pedig csupán részben terheli felelősség azokat, akik nem hajlandóak beoltatni magukat. Egyértelműen kijelenthető: az, hogy Románia az Európai Unió egyik legkevésbé átoltott országa, és ezért rendkívül sebezhető az új, jóval agresszívabb delta variánssal szemben, nagyon nagy mértékben – ha nem teljes egészében – a kormány, illetve személyesen a miniszterelnök felelőssége. Részben azért, mert a dogmatikusan értelmezett liberális ideológia miatt vakon hitt az emberek józan belátásában. De azért is, mert a kormány egyszerűen alig tett valamit azért, hogy hiteles, átfogó és érthetően megfogalmazott üzenetekkel tudatosítsa az emberekben az oltások jelentőségét.

Emellett a kudarc nagy mértékben betudható Cîţu gyávaságának, aki nem akart a PNL elnöki tisztségéért zajló csata közepette a támogatottságának potenciális csökkenéséhez vezető népszerűtlen döntéseket bevállalni. Holott – ha már az oltási kampányt elbukták – ha csak néhány héttel korábban bevezetik a védettségi igazolvány kötelező használatát, ahelyett, hogy még most is csak 3 ezrelékes szinthez kötnék, akkor vélhetően sikerült volna növelni az átoltottságot, és a járvány negyedik hulláma sem fenyegetne berobbanással. Ezzel pedig számos emberélet megmenthető lett volna.

Ha egyébért nem is, a miniszterelnök esetleges távozásának szükségessége emiatt mindenképpen fölmerülhet.

Balogh Levente

2021. szeptember 17., 10:55

https://kronikaonline.ro/velemeny/megkesett-bszabadsagr-a-vedetteknek

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: