Korszakvég vagy folytatódó tendencia? – Nyugati Jelen

illusztráció

Angela Merkel Németország modernkori történelmének első hivatalban lévő kancellárja, aki nem indult újra, még egyszerű parlamenti mandátumért sem, holott lakossági megítélése rekordokat dönt. A leköszönő kancellár asszony 16 évig magabiztosan kontrolálta a berlini politikát, holott kettős hátránnyal indult: kelet németországiként a nyugatiak uralta politikai porondon, illetve nőként a férfiak között.

Németország történetében csupán Otto von Bismarck és Helmut Kohl töltötte be hosszabb ideig a kancellári tisztséget. Előbbi 1862 és 1871 között Poroszország, majd a német egyesítés után 1890-ig német birodalmi kancellár (reichskanzler) volt, Helmut Kohl pedig Nyugat-Németország kormányfője volt 1982 és 1990, majd a német újjáegyesítés nyomán Németország szövetségi kancellárja (bundeskanzler) 1998-ig. Mindkét nagy előd aranybetűkkel írta be nevét a német és európai történelembe. Előbbi a Poroszország körül kiépített nemzetállamba egyesítette a sok apró német fejedelemséget és a világon elsőként vezette be az állami nyugdíjbiztosítást és szociális védőhálót, vagyis lerakta a mai jóléti állam alapját. Merkel mentora, Helmut Kohl pedig a hidegháború lezárásában, az Európai Unió létrehozásában és az újabb német egyesítésben játszott kulcsszerepet.

A leköszönő kancellár asszony nevéhez azonban az égvilágon semmilyen hasonló jelentős megvalósítás sem kapcsolódik. Éppen ellenkezőleg, inkább rombolt, mintsem épített volna. Az amúgy is belső támadás alatt álló német nemzeti identitást tudatosan építette le, holott mentora számára annak megerősítése prioritásnak számított. Az Európai Uniót komoly, azóta is elhúzódó, súlyos válságba sodorta milliós számú illegális migráns befogadásával és más tagállamokra való ráerőltetésének kísérletével, saját – elvileg jobboldali, keresztény-demokrata (CDU) – pártját pedig balra tolta, az európai jobboldallal együtt. Lutheránus lelkész leányaként Merkel szinte megfosztotta pártját keresztény jellegétől, sőt jobboldaliságától is, melyet egyre kevésbé vállalnak fel, inkább a polgári közép politikai alakulataként határozzák meg magukat.

16 év Merkel-korszak után a CDU–CSU-szövetség (a nagy múltú párt Németország 15 szövetségi tartományában előbbi néven működik, Bajorországban pedig utóbbi alatt) a második világháború utáni történelme leggyengébb eredményét érte el vasárnap. A választást a hagyományos baloldal szintén nagy múltú pártja, a szociáldemokrata SPD nyerte meg, minimális fölénnyel. A régóta lejtőn lévő SPD 16 év után választást nyert, Olaf Scholz kancellárjelölt személyes húzóerejének köszönhetően sikerült az utolsó pillanatban megfordítani a folyamatos támogatottság-veszteségét, az eredmény mégis lehangoló, legalábbis saját korábbi teljesítményéhez képest.

Új korszak köszön be Berlinbe? Vagy inkább folytatódik, sőt, magasabb sebességbe kapcsol a merkeli balra tolódás. A kancellári tisztség várományosaként Scholz a CDU-val való nyolcéves nagykoalíció felbontása mellett állt ki, inkább a szocdemektől jócskán balra álló zöldekkel és a piacorientált liberálisokkal kötne kormánykoalíciót. Már amennyiben sikerül közös nevezőre hozni őket. A leendő német kancellár ugyanis mérsékelt centristának számít az SPD-ben, pártkollégái jóval balosabb álláspontra helyezkednek, a liberálisok helyett a zöldeknél is szélsőségesebb baloldali alakulatot, az NDK-s volt kommunistákat (die Linke) vennék be inkább harmadiknak a kormánykoalícióba. Az SPD, a zöldek és a kommunisták két kézzel szórnák a közpénzt szociális és ökológiai célokra, keveset törődve annak gazdasági hatásaival. Végül is Berlinben vasárnap szavaztak a lakások államosításáról, hogy a tulajdonosok ne emelhessék a lakbéreket abban a metropolisban, ahol a lakosság 85%-a albérletben lakik.

A liberálisok – és egykori pénzügyminiszterként Scholz személyesen – viszont sokkal megfontoltabbak, ami kemény koalíciós tárgyalásokat vetít előre. Scholznak aligha lesz könnyű közös nevezőre hozni a józan észt a radikális balra tolódási nyomással, főleg miután Merkel alatt a jobboldal sem volt hajlandó ellenállni utóbbinak.

Chirmiciu András

2021. szeptember 27., 15.05