//
most olvassa...
Élő múlt/Securitate, Cotroceni, Energia, EU, Gazdaság, Kárpát-medencei körkép, Környezetvédelem, Közösségi/kisebbségi jogok, Külpolitika, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyar-román, Magyarokról, Parlament, Pártok, Pénzügyek, Politika, Régiók/autonómia, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ, Szociálpolitika - Egészségügy, Történelem, Trianon, XX. század

De merre a jó irány? – Háromszék

Még szeptember 15–27. között készített egy felmérést az INSCOP közvélemény-kutató intézet, amely szerint a romániai lakosság 80 százaléka szerint rossz irányba tart az ország. De a buta nép vajon honnan tudja, hogy merre a jó irány, mikor okos politikusaink – úgy látszik – nem is sejtik?

3szek.ro

Egy júniusi felmérés szerint még csak 68,3 százalék mondta, hogy nem jó felé megyünk. Ennek egyik oka a szociológusok szerint a közhangulat romlása. Pedig júniustól szeptemberig meglehetősen jó hangulatban telt a nyár. Az emberek gondtalanul nyaraltak, nem volt idejük a védőoltásokkal foglalkozni és kukába vágták a maszkokat. Nem kellett költeni gázra, fűtésre és villanyra. Az a baj, hogy túl későn készítették az említett közvélemény-kutatást, mert sokkal jobbak lettek volna az eredmények, ha azokat például augusztus végén ejtik meg. Az emberek később elkezdetek félni a közelgő téltől és görbe szemmel nézték a COVID-fertőzés görbéjét is.

Pedig a politikai életet figyelve még szeptemberben is optimizmusra lehetett volna okuk. A kormánypártok mind-mind kongresszusokat rendeztek, és Cîțu úr miniszterelnöki széke mellé elhódította a pártelnöki széket is, és immáron egy fenékkel ül két széken. Azt most még nem tudjuk, hogy két szék közt végül a pad alá kerül-e majd, de ez nem is számít, hisz köztudott, hogy az úr még a pokolban is úr.

A másik igen haladó és liberális párt, az USR szintén elnököt választott, amibe a vesztes Barna belezöldült-kékült. Az élre a dák leszármazott és franciásodó Dacian Julien Cioloș került, aki a francia elnök, Macron nagy barátja. Ő megmondta, hogy ha a liberálisoknál minden kötél szakad, elvállalja a miniszterelnökséget. (Micsoda önfeláldozás!)

Akik mindenért a kormányt szidták, most meg lehetnek elégedve, mert már rendes kormányunk sincs, csak ügyvivő. De ez jó is, mert ez a mostani csak az ügyeket viszi, és legalább nem tudja az országot vinni – rossz irányba.

Az emberek haragszanak az energiahordozók árának emelése miatt is, mert nálunk nem elég haladók, zöldek és környezetkímélők. Nekünk meg igazodnunk kell az árakban azokhoz a boldogabb országokhoz, ahol a lakosság nem nagyon szenvedi meg az áremelkedéseket, mert ott csak az árak olyanok, mint nálunk, a bérek nem. A magas árakkal vissza lehet verni a szén-dioxid-kibocsátást, s így a román polgárt is rá lehet szorítani a környezetvédelemre, mert csakis a magas gáz- és villanyáramár tud rávenni minket arra, hogy csökkentsük a fogyasztást. Így javul Európa levegője. Ugyanis (olvastam valahol) a polgárt kevésbé izgatja a sarki jégsapkák olvadása, sokkal inkább az, hogy miből fizet számlát. Azt hiszem, hogy Romániában bizony sokaknak jól jönne az általános felmelegedés. Hanem a végén egy hideg tél esetén nekifoghatunk jégkunyhókat (iglukat) eszkábálni, mint az eszkimók(ák).

Ha a politikusokkal nem is vagyunk megelégedve, de legalább elnökünk van olyan, de olyan, akit (ha itthon már nem is, de) egész Európában elismernek. Nemrég vehette át ezért kitüntetését Németországban. És Iohannis nemcsak Romániának viseli gondját, hanem még a kissé szégyellni való Magyarországnak is. Mikor ugyanis kitüntetésekor megkérdezték, mi a véleménye róla, azt mondta, nem kell kiebrudalni a szomszédot az unióból, mert hát végül is (szegény) rokon. Most (biztosan ezért) Magyarország lélegeztetőgépekkel és gyógyszerrel hálálja meg a támogatást.

Elnökünk azt is mondta, hogy idegesítik a magyarok Trianonra vonatkozó kijelentései. Szerencséjére az ő szász ősei úgy szavaztak, hogy Erdély az utódállamhoz csatlakozzék, mert ha nincs Trianon, akkor ő ma nem lehetne jó román és Románia elnöke, hanem esetleg csak jó magyar és Magyarország miniszterelnöke.

De végül is kapóra jött Magyarország segítsége, mert nálunk ismét tombol a járvány, a szakértők és politikusok is azt mondják, azért, mert az emberek nem oltatták be magukat. Szintén tombolnak a vírustagadók és oltásellenesek is, de ők bíznak a jászvásári ereklyecsókolgatásban.

A kolozsvári Babeș–Bolyai-egyetem rektora különben azt mondta, hogy nem szeretné látni sem a miniszterelnököt, sem más politikust, amint bekapja az oltást azért, hogy példaképnek mutatkozzék, mert az pontosan ellentétes hatást vált ki. Van benne logika. Az emberek nem akarnak olyanok után menni, akik rossz irányban visznek.

Kuti János

2021. október 12., 08:00

https://www.3szek.ro/load/cikk/144947/de-merre-a-jo-irany-karmento

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: