//
most olvassa...
Gazdaság, Kárpát-medencei körkép, Közösségi/kisebbségi jogok, Külpolitika, Kettős állampolgárság/Magyarországi választások, Kormányzás, Magyar szervezetek, Magyar-magyar, Magyar-román, Magyarokról, Parlament, Pártok, Pénzügyek, Politika, Régiók/autonómia, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Arányérzet – Maszol

32 kilométer és 400 méter – ennyivel van közelebb légvonalban Kolozsvár Bukaresthez, mint Budapesthez. Nagyobb léptékekben, mondjuk kelet-közép-európai kontextusban, elhanyagolható különbség. És mégis, sőt, épphogy dacára… mennyivel közelebb van a mentális térképen a Duna-parti metropolisz, mint a Dâmbovița menti egykori Kispárizs? Most nem a klasszikus „lemegyünk Bukarestbe–felmegyünk Pestre” fogalompár metanyelvi sugallatára gondolok, hanem ennél terephez ragadtabb, pragmatikus megközelítésre: arra a refrénszerűen előbukkanó alapkérdésre, hogy melyik centrumtól kell/érdemes/illik elvárni a több támogatást. A pénzben mérhető – s ezért összevethető – idefigyelést. A téma szakavatott kezeléséhez egyrészt (bizonyos mértékig hozzá nem férhető) adathalmazra, másfelől közgazdászi készségekre lenne szükségem. Hiányuk mintegy felment egy konferencián felolvasandó dolgozat megírásának nyomasztó-ingerlő kényszerétől, de újságírói hangfekvésben makacsul tartja magát a kihívás.

A dolgokra először 2004 őszutóján, a kettős állampolgárságról meghirdetett népszavazást felvezető kampányban figyeltem fel: érvelésében Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének akkori elnöke a többi között arra utalt, hogy az utóbbi húsz-harminc évben Magyarországra a peremállamokból „átigazolt” magyarok mennyi képzettséget, munkaerőt, inventivitást, egyszóval hozzáadott értéket szállítottak a magyar piacra, hogy hány diplomást kapott készen Magyarország (akkor még a demográfiai lejtmenet nem volt ilyen meredek, ezért csak valahol az argumentumok végén talált helyet).

Ma sem tudom, hogy lehet-e, és ha igen, hatékony-e ilyen jellegű morális pressziót alkalmazni hasonló helyzetekben, azt viszont merem állítani, hogy nem ezen érv elégtelen exponálása miatt végződött a voksolás úgy, ahogy… Ha egyáltalán van értelme az ilyen közegben a tartozik–megtérít konstrukcióknak, akkor pontosan a cikk elején jelzett hármas osztatú képletben szerencsés azt elhelyezni. Mert az atlaszban meghúzott egyenes ugyan hosszabb, ha Pestre tart – s még egy országhatár is metszi (és viszont), de a szociológusok felméréseiben ez a táv már több mint viszonylagossá válik; szintúgy, a Regátba induló erdélyi elöljáró, ki bevallottan szeret Bukarestbe járni, lobbizni, egyengetni pályázatnak ügyét, vagy csak egyszerűen kapcsolatot ápolni, fülest szerezni újabb lehetőségekről, nos, ő sem fog centizni, minduntalan haszonelvű kalkulációkat végezni.

Ideje, az arányok elbillenni látszanak – derül ki ez nem a statisztikákból, hanem a többségi (köz)szereplők viszonyulásából, mondhatni elszólásaiból: „ti, magyarok úgyis megoldjátok ott magatok közt, Pestre jártok, s valahogy elintézitek”. Ilyen alapon álságos azt javasolni, hogy a két forrásból táplálkozó erdmagyköz mutasson önmérsékletből példát. Ha csak az utóbbi évtizedet tekintjük referenciának, egyhamar kiderül, hogy míg Bukarestből a jelentős magyar népességű (így mondják mindenféle dokumentumokban, ilyen félig kilúgozottan) megyék, illetve települések jóval kevesebbet kaptak fejlesztésre, mikor az RMDSZ nem volt kormányon, Budapestről évről évre növekvő támogatás érkezett. A gazdasági jellegűeknél már román kormánykörök is felszisszentek (Aurescu–Szíjjártó „párbeszéde”), de amúgy a tolerált asszisztencia esete volt a jellemző.

Arányvesztés ellen pirulát, hatásosat még nem találtak ki; brit kutatók valamennyi csoportja valahogy éppen egyébbel van elfoglalva… Ezért inkább hipotetikus, amolyan továbbgondolható sémáról lenne érdemes ezentúl egyre többet beszélni: a két főváros döntési köreitől függő források és a helyben fellelhetőek rendre egy-egy állandó cikkjét alkotnák annak a képzeletbeli körnek, amely egy lokális vagy regionális kezdeményezés költségvetését jelképezi. (Az uniós körcikk már bónusz, de általa csak biztosabb, garantáltabb a siker). Hogy ez ne csak felvázolt ötlet legyen, aránylag kiszámítható környezetre van szükség: akár úgy is, hogy normatívvá (tehát tervezhetővé) váljon például a bukaresti utalások – visszatérítések – bizonyos, idővel egyre jelentősebb hányada. Itt, ennél a mondatvégnél az olvasó gyorsan továbbkattint, mert naiv, légvárostromló frátert vél felismerni a szöveget elkövető sajtómunkásban. Aki annyit sejt azért, hogy a norma is változhat időnek és módinak múlásával…

Pedig már nincs sok a textusból. Mindössze annyi, hogy egy ilyen három (négy) pilléres építkezés és gondolkodás további előnyeit gyorslistázza: Pestnek generálisan nem lesz az a benyomása, hogy csak ő hoz áldozatot, Bukarestet nem „frusztrálja”, hogy a szomszéd kormány kivásárolja egyik tartománya javait és népét, a célzottak nem kapkodják a fejüket, hogy most megint mi van, sőt saját hozzájárulásukkal önértékelésüket is karbantartják.

Kampányidők jönnek, mi több, végül tornyosulnak: lesz informális  hálaigénylés, meg explicit aid memoire. Frappáns és goromba utalások, bezzegelések periódusának küszöbén lehet, hogy indokolt átgondolni: 32 kilométer és 400 méter – az kevesebb, mint egy maraton. Talán a hírvivő megússza egy kiadós ájulással, és nem kell végleg leroskadnia a a győzelemről szóló információ terhe alatt.

(Címlapkép forrása: evz.ro)

Rostás-Péter István

2021. november 25., 18:49

https://maszol.ro/velemeny/Aranyerzet

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: