//
most olvassa...
Politika

Nem tetszik Kövér Lászlónak a „bepasizós Mikulás”-reklám, szerinte ez kereszténygyalázás – Transindex

A házelnök Bayer Zsolt műsorában mondta el, hogy várja a katolikus egyház és minden jóérzésű keresztény tiltakozását, amiért „meggyalázták” Szent Miklós emlékét.

Amint a Transindexen is megírtuk, a norvég posta rukkolt elő az évad legvagányabb karácsonyi klippjével, azonban az alkotás nem nyerte meg Kövér László házelnök tetszését. A HVG számolt be róla, a politikus Bayer Zsolt Hír Tv-s műsorának vendége volt, ahol a reklámot is levetítették. Ennek az a különlegessége, hogy a Mikulás “bepasizik”, és miután összejön álmai férfijával már nem ő, hanem a posta szállítja ki az ajándékokat, mert ő együtt tölti a szentestét párjával. A reklámmal azt hangsúlyozza a norvég postaszolgálat, hogy az országban ötven éve dekriminalizálták a homoszexualitást.

A Bayer show műsorvezetője azt kérdezte Kövértől a kisfilm után, hogy akkor is megalapították-e volna a Fideszt, ha tudják, hogy 2021-ben a szabadságot majd azt jelenti, hogy egy postai reklámban homoszexuálisként jelenik meg a Mikulás. A házelnök erre azt felelte, hogy felindulásukban vélhetően azt mondták volna, hogy „akkor csinálja, akinek két mamája van, de ez ma már nem annyira mellbevágó, mint akkoriban lett volna”. Ezután arról beszélt, hogy szerinte végül mégis megalapították volna a Fideszt, hogy próbáljanak ellenállni a gonosznak.

Kövér a műsorban azt is mondta, hogy várja a katolikus egyház és minden jóérzésű keresztény tiltakozását, amiért „meggyalázták” Szent Miklós emlékét. A házelnök szerint ez nem egy egyszerű poén, amit egy állami cég megenged magának, hanem „a legocsmányabb kereszténygyalázás”, ami szerinte az utóbbi években már megszokottá vált.

A Fidesz két alapítótagja egyetértett abban, hogy a reklám a normális, tisztességes homoszexuális felebarátaikat is felháborítja. (HVG)

2021. november 29., 17:41, utolsó frissítés 17:47

https://eletmod.transindex.ro/?hir=25597&nem_tetszik_kover_laszlonak_a_8222bepasizos_mikulas8221reklam_szerinte_ez_keresztenygyalazas

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: