//
most olvassa...
Befektetések, Gazdaság, Infrastruktúra, Kárpát-medence, Kárpátalja/Ukrajna, Környezetvédelem, Közösségi/kisebbségi jogok, Külpolitika, Kormányzás, NATO/fegyveres ügyek, Parlament, Pártok, Politika, Régiók/autonómia, Szociálpolitika - Egészségügy

Fájinul elvagyunk – Maszol

Mire a kolozsvári metró fellobogózva beszuszog az első állomásra, és a Pestre tartó vonat óránkénti 160 kilométeres sebességgel száguldva szintén célt ér, meglásd, ó, aggódó olvasó, minden rendbe fog jönni… Sőt: még az is helyrezökken, amiről azt gondolnád, soha nem oldódik meg. Hogy biztatásom ne rekedjen rébuszokba, íme, néhány támpont:

Lokálisan olyan kicsattanó zöldek leszünk 2040-re (mikor a Boc-éra már csak egy halványuló adatsor lesz a kolozsvári köztudatban), hogy csudájára járnak a természetimádók és az ökolobbisták; amennyiben a már zajló városfelújítási elképzelések valóban a látványtervekhez igazodva rügyeznek ki, s hajlanak termőre. A zöld, az okos, a sportos és intelligens meg fesztiválos erdélyi centrum, mint fejlődési góc, jövőre megszámlálja népét, és büszkén konstatálja, hogy nemcsak büdzséje, de populációja is jelentős növekményre tett szert. Hogy ez nem feltétlenül szintlépés, abba most ne gondoljunk bele: bonyolult, szociálantropológusoknak való csemege ez, közülük is csak egy szűk szakmai szegmensnek.

Régiós bontásban az autópályák transzilván terepen való „rohamos” terjeszkedése mintha okot adna egyfajta önzabolázott bizakodásra, s erre jő, ha jőnie kell, az adminisztratív-területi reformnak, amely – bár nem tudni, miféle lesz pontosan – megerősítheti a tartomány identitását; az ország szétfejlődésétől rettegőknek legfeljebb arról lesz alkalmuk vitázni, hogy ez az aránylag fiatal állam jobb, ha fékezett habzással, de egyszerre dobbanó léptekkel halad vakító horizontok felé, vagy a szervesség még eltűri a húzórégió(k) amúgy felemás mellékhatásokkal járó dübörgését. Kutatni ezt bizonyára izgalmas, és nem öncélú foglalatosság.

Főleg hogy kutatásban, főállású fürkészésben is egyre jobbak vagyunk: a szaktárca élén eddig épp egy harsány, olykor harciasan nacionalista retorikájú honatya csücsült, kinek szakmai cévéjében vastagon plágiumgyanús tételek is szerepelnek. Példálóznak a sajtóban déli szomszédunkkal, hogy bezzeg a bolgároknak pengére képzett IT-tehetséget sikerült helyzetbe hozni.

Na de lépjünk: mert biztonságpolitikában aztán tényleg csupa piros pontot kasszíroztunk az utóbbi hetekben. Miniszterünk intellektusban abszolválja a tisztség elvárta nívót, és vettünk a skandináv térségből néhány vadászgépet, az amcsik meg ajándékba küldtek egy teherszállító röppentyűt. Iohannis pedig újra elővette a NATO-jelenlét megerősítésének mantráját, amint megkapta a reggeli sajtószemle mellé a ropogós kelet-ukrajnai meteorológiai jelentéseket. Az már kevésbé szerencsés, hogy felerősödött egyfajta (előhá)borús diskurzus: maga Vasile Dâncu is fennhangon aggódik, mintegy rálicitálva Mircea Geaonă NATO-főtisztviselő publikus aggályaira, ez pedig a különben is feszült geopolitikai helyzetnek nem használ. Érteni vélem, hogy a Pruton túli képlékeny állapotok, meg az épp lezajlott transznisztriai úgymond elnökválasztások, a Fekete-tenger övezetében sűrűbbé vált levegő kellő indokot szolgáltat Bukarest riadalmának, de meglátásom szerint a hangnem maradhatott volna határozott anélkül, hogy harcias mellékzöngékkel terhelték volna. A dolog pikantériája, hogy miközben Iohannis távértekezleten több amerikai katonát kért a romániai bázisokra, több tucat polgármester tette tiszteletét a bukaresti orosz nagykövetségen, ahol Valerij Kuzmin arra kérte a helyi elöljárókat, ne üljenek fel a szerinte hazug propagandának, miszerint a Kreml a nyugati demokráciák megroggyantására törekszik.

És jó lesz a lét, ami persze nem egyenlő a jóléttel, itt inkább az élhető mindennapokra értendő ez: a nyugdíj és egyéb szociális juttatások csurranó-csöppenő kiegészítése társadalmi békét nem, de legalább fegyverszünetet hozand. Ezerrel megy a kalkulus, meddig lehet osztogatni, s miként kellene a büdzsébe visszafolyatni összegeket. Az állam gyenge, az állam becsődölt a járványkezelésben – mondja tételesen a miniszterelnök-helyettes, illetve az államfő. Igen, az állam egy tohonya, elhájasodott, reflexeiben megavasodott valami, egy félresikeredett másolat, ha már előbb a plágium szóba jött. Leválthatatlan, és nincs rá érvényes üdvösség-recept. Az állam én vagyok…, meg az a 19 millió százvalahány ezer még honban lakozó polgár (s az a 4-5, vagy még több millió külföldön élő), akik közül vajon hányan érzik-élik meg, hogy lojalitásuk, törvénytiszteletük, civil magatartásuk arányban van az intézményrendszer normakövető, átlátható és elszámoltatható, és miért ne, logikus működésével. Hon vagyunk-e a hazában, vagy csak országlakók, államnak statisztikai függeléke? És most végképp nem a gondoskodó, versus versenyeztető állam dilemmájáról van szó, még csak a folyton moralizáló-morcoskodó (rendszerellenes) alapállásról sem, amely egyébként riasztóan népszerűvé duzzadt. A szándékában fair hatalom–egyén, vagy autoritás–közösség viszonyról, mértékekről, arányérzékről, valós reciprocitásról inkább.

Amúgy meg jól lennénk, adventesre fogott évzárós hangulatban.

(Címlapkép forrása: s.iw.ro)

Rostás-Péter István

2021. december 15., 16:30

https://maszol.ro/velemeny/Fajinul-elvagyunk

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: