//
most olvassa...
Élő múlt/Securitate, Cotroceni, Emberi jogok, Kormányzás, Politika, Történelem, XX. század

Hamisítási igazolvány – Maszol

Ha csak elfuserált másolat lenne, elnagyolt kópia, primitíven legyártott csertifikát… Egy mintha-államban, mely gyenge, korrumpálható és szaggatott ritmusban épül lefele, kultusza van a hasonmásságnak. Doktori disszertáció, vagy oltási igazolvány, forradalmár-bizonylat – szinte egyremegy: mindenikre szert lehet tenni különösebb erőfeszítés nélkül. Sőt, az elkövetőt előbb ügyes, talpraesett fickóként érdemes taksálni, ha meg ügye lelepleződik és kellő (média)visszhangot kap, akkor egyéb érdemei elismerése mellett, a „kis botlást” még apróbbá zsugorítva, leparkoljuk.

Így lennénk ezzel a ’89-es megemlékezéssel is: az idejekorán falcsot kapott revolúció még hitelesnek vélt és remélt törmelékeiből illesztünk össze nyomasztóan hiányos mozaikot; a személyesen átélt, vagy első kézből kapott benyomásoktól az átfogó és árnyalt diskurzusig talán soha nem érünk el. Lehet, hogy már nem is ez a tét. Mintha egymással versenyezne két olvasat: „jó, hogy akkor vége szakadt az önkénynek, és felszusszanhattunk” versus „három évtizedre rá nem úgy alakult, ahogyan az elején elképzeltük”. Meddő vetélkedés, mintegy kioltják egymást, és egyben a révbe jutás esélyét. Nem irigylem a történészeket, a kérdéssel vesződő szakikat, mert miközben iszonyatos adathalmazzal és a még élő tanúk garmadájával gazdálkodhatnak, gyanúm szerint továbbra is gondban lehetnek, ha ’89 sztoriját úgymond krónikába foglalnák. Túl azon, hogy az államcsínytől a népfelkelésen át a megpuccsolt forradalomig milyen fogalommal operálnak, alapos dilemma számukra már a történések klasszikus kronológiáját is egyértelműen összerakni. A műfaji besorolásban pedig érdekes, de egyben érthető módon az „események” címke kezdett egyre inkább teret nyerni: kényelmes hárító gesztus, melynek semlegessége megóv a merész, tehát kikezdhető kategorizálástól.

Akárhogy is, közfelkiáltással legalább annyit meg lehet kockáztatni, hogy 1989 decemberében valami hirtelen történt velünk (általunk). Hogy aztán a fordulattal ki miként sáfárkodott, az mikrotörténelmek során felfejthető, de összesítve mindig előtolul ez a (fokozódó, és mégis megszokott) hiányérzet – lehetett volna jobban, szebbet, többet, okosabban. Itt volt az esély, melyet elpufogtattunk, felapróztunk, jórészt elherdáltunk. Mint minden társadalmi-történelmi küszöb-helyzetnek voltak – és lesznek – szupernyertesei és totális lúzerei. De persze ez is csak egy panel: a profitőrök között a bőrét (és vagyonát) átmentő szekus ugyanúgy ott van, mint a kilencvenes évek hajnalán vállalkozásba kezdő, mára önerejéből csúcsra érkezett üzletember, túlfelől meg az elkergetett téeszelnök és a szénfejtésből kiszorult vájár.

Ha meg a jelent vizslató tekintet nem éri be azzal, hogy csak a hírfluxusokat követi, a dolgok mögé merészkedik, ugyanazt a talmi, elkendőzött, falcsba csavarodó világot találja: reggel az államfő koszorúz, délelőtt a pszeudoellenzék tüntet a kvázihatalom ellen, délután a tévéstúdiók vitasávja, este meg a karácsonyi tumultus a plázában, ahol a biztonsági ember csak biccent, mikor fénymásolt lapon eléje nyújtod oltotti mivoltod papíralapú változatát. Bólint, s nem szkennel.

Bólintásra és legyintésre berendezkedve ki lehet bekkelni a mindennapok szintjére tapadt létet, még úgy is, ha megtoldod egy vállrándítással: nyilván szégyenletes, hogy egy alig húszsoros bekezdésre futja’89-ról a történelemkönyvekben, indokolt Emil Hurezeanu publikus pironkodása emiatt, na és akkor meg mi van? Mi van, ha az eseményeknek, melyek során mintegy 12 millió töltényt lőnek ki, több mint 1 100 halálos áldozata és 3 300 sebesültje van, pár tucat vádlottja, akik közül egyeseket felmentenek, mások büntetését masszívan csökkentik, jelenleg meg mindössze három vádlottja van az újra felvett pernek, köztük egy ex-államfő. Ha maga a katonai ügyész ismeri be, hogy több ízben többféle érdekből hamisították meg a napiparancsokat és a hadinaplókat. A Kennedy-gyilkosság aktáit is, íme, továbbra sem lehet teljes terjedelmükben kutatni, miért kellene elkapkodni a volt szeku dossziéinak átadását: ha náluk majdnem hat évtized sem volt elegendő a „biztonságos” közzétételhez, miért ne várnánk mi is fél évszázadot… Addig már szépen egyenletesen elkeveredik a jó az ocsúval, mondhatni kímélő, emészthető egyveleget alkotva.

(Kép forrása: Wikipedia)

Rostás-Péter István

2021. december 22., 15:45

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: