//
most olvassa...
Emberi jogok, Közoktatás, Kormányzás, Oktatás és tudomány, Politika, Történelem, XX. század

Még nem késő, Târziu úr! – Szabadság

A kategóriák és jelzők zavaróan gazdag halmazából időnként vaktában kiragadunk egyet, midőn valahol szélsőséges kirekesztő és egyben fenyegetően harcias megnyilvánulásokat tapasztalunk. Az AUR legutóbbi fegyverténye mindehhez képest akár enyhébbnek is tűnhet. Mert nem egyebet mondott a párt társelnöke, mint azt, hogy szerinte (és nyilván alakulata szerint) mellékes téma a holokauszt oktatása, akárcsak a szexuális felvilágosítás. Claudiu Târziu szenátornak politikai nyilatkozatban sok mindent meg lehet és kell engedni, hiszen a törvény azt is biztosítja, hogy az aktorok, ha a színen szerepelnek, olyat is mondhatnak, amit például a nézőtéren nem használunk, a büfében és a hallban meg pláné hogy kerülendő.

Szenátorunk álnemzeti pszeudoaggodalma az alaptantárgyakra irányul, úgymint a román nyelv és irodalomra, a történelemre (amelyből ilyenformán ki is radírozhatnánk pár esztendőt: Vasgárda, Zelea-Codreanu, legionárius felkelés, királyi diktatúra, Antonescu-rezsim), hogy akkor ezek nem kapnak kellő súlyt és figyelmet. Olvasom, pontosabban belelapozok a kötetbe, mely majdnem 20 ezer nevet tartalmaz: mindazok lajstroma, akiknek sikerült visszatérni a haláltáborokból, kényszermunka-századokból az észak-erdélyi deportáltak közül. A leltár 1241 olyan nevet sorol fel, amelyek tulajdonosai 15 évesek vagy annál fiatalabbak voltak, amikor a pokolból szabadulniuk adatott. Szakmai vita van arról, hogy a Regátban mennyi áldozata volt az üldöztetésnek, a pogromoknak, az erőltetett meneteknek és a transznisztriai „történéseknek”.

A különböző becslések közötti eltérés mintegy százezres nagyságú. Az AUR szenátusi frakcióvezetőjének, aki Bákóban, szülővárosában járta ki a líceumot 89 előtt, bizonyára nem oktattak helytörténeti fejezeteket. Ezeken belül pedig a bákói zsidóság történetére utaló adatokat. Pedig a magát újságíróként és íróként meghatározó Târziu aránylag könnyen bepótolhatná az akkori oktatásbeli hiátusokat. Ha ezt megtenné, és ha minimálisan érdekelné szülőhelye múltjának egy jelentős szelete, nem kellene napokig jegyzetelnie, könyvtároznia, levéltárakban búvárkodnia. Az, aki oknyomozó újságírással kereste kenyerét, mielőtt politikai pályára lépett volna, könnyűszerrel „felgöngyölíthette” volna a zsidó Bákó fejezetet. Például olyasmit olvashatott volna, hogy a dél moldvai városban már a XVIII. század elején dokumentálható a zsidó közösség jelenléte. Hogy 1838-ban a település lakosságának 55 százalékát tették ki, de még a Fejedelemségek egyesülésének évében, 1859-ben is 42 százalékos arányt képviseltek, 1930-ban pedig 30 százalékot. Nagyrészt kereskedők, kézművesek, fa-textil vagy kőolajipari dolgozók. A két világháború közötti időszakban Bákóban több mint 30 zsinagóga és templom volt, világi iskolájuk már 1865-tól működött. Aggmenház, óvoda és egy 1862-ben felavatott kórház egészítette ki intézményrendszerüket.

Claudiu Târziunak még nem késő megtudni, hogy a zsidó lakosság elleni akcióknak is történelme, jól követhető kronológiája van Bákóban. A romániai antiszemitizmus egyébként Moldovában volt a leginkább tetten érhető, hiszen ebben a történelmi tartományban volt a számarányuk a legnagyobb, jelenlétük hangsúlyosabb. Rituális gyilkossággal vádolták őket 1824-ben, és ez feszült hangulatot keltett (ismerős, sajnos túlontúl ismerős epizód). 1884-ben a Letea papírgyár igazgatója által felheccelt verőlegények fenyegették a zsidó közösség nyugalmát. A Vasgárda hatalomra jutásakor több rablás és visszaélés áldozata a városbeli zsidóság, 1940 októberében városházi tisztviselők egy csoportja felszántja a zsidó temető egy részét; ugyanebben a hónapban 12 családot toloncolnak ki és küldenek a magyar–román határra, ahol nem engedik be őket, így napokig a senkiföldjén rostokolnak a szabad ég alatt. [És most nagyonis idekívánkozik egy fb-bejegyzés a szenátortól, eredetiben közlöm, nehogy a fordítás ferdítésével vádolhasson: „Legionarii au ucis? Uneori, da. În 99,9% din cazuri, înlegitimăapărare.”] Majd jött a helyi internálás, a sárga csillag, 1941 augusztusától az este kilenc órától életbe lépő kijárási tilalom. És túlélték: 1947-ben Bákóban mintegy 18 ezer zsidó élt. A 2011-es népszámláláskor 40 személyt regisztráltak zsidóként.

Biztosan nem a szenátor hibája, hogy mindez vélhetően hibázik a helyismeretéből; az átkos rendszer, az új rezsim, a körülményeknek fura és kiszámíthatatlan összejátszása. Február végén lesz 49 éves, van még esélye bepótolni egyet s mást. Feltéve, ha akarja, s ehelyett nem az általa kedvelt Radu Gyr (a legionárius mozgalom poétájának) verseit olvassa. Még nem késő, Târziu úr!

Rostás-Péter István

2022. január 10., 11:12

http://szabadsag.ro/-/meg-nem-keso-tarziu-ur-

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: