//
most olvassa...
felsőoktatás (általános), Gazdaság, Közösségi/kisebbségi jogok, Közoktatás, Kormányzás, Magyar szervezetek, magyar-magyar, Magyar-román, Magyarokról, Művelődés, Oktatás és tudomány, Parlament, Pártok, Politika, Régiók/autonómia, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ

Székelyek: lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés – Nethuszár

Márpedig a székely identitás erősödőben van, és egyre többen vannak, legalábbis a Facebook tanúsága szerint, akik bizony szeretnék, ha önmagukat székelynek vallhatnák egy népszámláláson – nekik ez a jog nem adatik meg, ami legalább két ok miatt is érthetetlen:

  1. a tíz évvel ezelőtti népszámláláson LÉTEZETT a székely opció, éltek is vele mintegy 1600-1700-an, ennyi hivatalos székely volt tehát Romániában, ahogy a himnusz is mondja: maroknyi
  2. Ha idén a magyar alkategóriában nem is szerepel a székely, a többi etnikumnál gazdag a választék, ami az alpontokat illeti: a németek például választhatnak a szász, sváb, cipszer stb. között, míg a roma alpontok is felsorolnak majdnem minden lényeges alcsoportot, kivéve a cigányt, na, annak nem vallhatod magad, mert rasszista leszel, vagy mi a szösz, de az ebben rejlő fantasztikus méretű ostobaságra már ki sem térek, külön mise lesz az még azon a Nethuszáron, ahol cigány tesóinknak külön rovatot tartunk fent „Cigány Erdély” néven, mert hozzájárulásukat az erdélyi magyar kultúrához fontosnak gondoljuk.

Na már most: a helyzet az, hogy ebben a botrányszagban kettős illatokat vélünk felfedezni, ha szecessziósabb nyelvezet használnék, akkor azt mondanám, hogy az örökké túlfeszült lényeglátók és hamis realisták közötti harc mezején nőnek újabb virágok, de ilyen képzavarokra bármikor képes vagyok, visszatérve a problémára: mindkét félnek van igaza, és mindkét fél elenged bizonyos szempontokat, amelyek pont a másiknak lennének fontosnak, emiatt aztán aligha várható béke a kérdésben, de próbáljuk csak meg kibontani az igazság minden részletét:

A gond: lenni vagy nem lenni székelyek

Az első problémánk identitáspolitikai kérdés, pontosabban nem is kérdés, hanem tény: mindenki vallhatja magát annak, aminek akarja, így aztán székelynek is. Ezen különösebben rugózni kár és értelmetlen, 30 év demokrácia után ennyi szabadság mindannyiunk életében el kéne férjen. Különösen úgy, hogy akár tetszik, akár nem, de a székelység úgy történelmében, mint szokásaiban eltér a magyar kultúrától, miközben nem szakad el tőle. A székelyeknek, mint népnek van történelme, kultúrája, sajátos jogi berendezkedésüket megismerhettük az újkori kutatások által, volt székely alkotmány, és élt, él és élni fog bizony ezen a tájon egy székely társadalom, abban a kontextusban, ahogy illik: a társadalom fogalmának minden ismertetőjelét fel tudta mutatni.

Nem biztos, hogy célravezető azonban az Unio Triorummal példálózni, az a parasztfelkelések leverése irányuló, korabeli bárók és nemesek egyezsége volt, annyira nem is sikerült, ezt már csak onnan is tudhatjuk, hogy a székely szabadságjogok megnyirbálása elleni kísérlet aztán úgy végződött, hogy a székelyek a román Mihály vajda mellé álltak, és szétverték a magyar nemesi seregeket. By the way: az akkori nép/nemzet fogalom messze, de messze nem azonos a mai modern nemzetfogalmakkal, szóval ebbe az irányba kár eljárni némi olcsó hősködésért!

A történelemen túl és azon belül viszont mindenképp megállapítható és leszögezhető: székely öntudat, akár mint székely népi/nemzeti öntudat létezett és ma is létezik. Azok, akik most ellenzik a székely identitás népszavazáson valló vállalását nem érvelhetnek pusztán annyival, hogy a „székely is magyar”, mert rögtön megkapják, hogy „csak egy kicsivel több”, és máris a süketek párbeszédének izgalmas fejezetéhez érkeztünk.

Szögezzük le tehát: székely nép létezik! Úgy, ahogy, amilyen és amennyire szervezett vagy szervezetlen társadalom formájában, megannyi gond és baj között, megannyi identitásvergődés közepette, de létezik, és ennek tagadása sehova sem vezet.

Regionális identitás?

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök arra buzdítja a székelyeket, hogy magyarnak vallják magukat a népszámláláson, és egy sajtóbeszélgetésen regionális identitásnak nevezte a székely öntudatot, amiben nem is tévedett. Egyezzünk meg: a fentebb említett identitásvergődéshez hozzátartozik, hogy még maguk a székelyföldi székelyek között sincs egyetértés abban, hogy ki számít székelynek. Aki Székelyföldön él, az nagyjából igen, de, ha két székely Amerikában szül egy Ábelt és ott is nevelik fel, aki felnőttkorára már magyarul is alig tud majd, csak angolul, akkor Ábel székely marad? Ez csak egy példakérdés, ilyenből tucatnyit tudnák feltenni, de a probléma lényege akkor is az, hogy mi, székelyek még nem értünk el oda, ahova az egykor még szétszóratásban élő zsidóság igen: világosan lefektetett szabályai vannak, voltak annak, hogy ki számít zsidónak, ahogy a betérésnek (zsidóvá válásnak) is. Felszínesnek tűnhet a probléma megfogalmazása, de nem az: ennek ki- és megbeszélése, megoldása nélkül mindenfelé nemzettudat csorbul, tegyük hozzá, hogy ebből a kontextusból nézve Kelemen Hunornak több mint igaza van – lényeglátó, ha kissé túlfeszült is.

Jó, regionális, de az baj?

Nem, miért lenne? Megannyi népi/nemzeti identitástudat létezik, amely egy adott régióhoz köthető, sőt, ha nagyon maliciózus akarok lenni, akkor az amerikai identitás is egy regionális identitás, igaz, eléggé világos (nem mellesleg nyitott) szabályozással! A gond két irányból kezdődik: amikor az identitás létét is tagadják, vagy amikor a regionálisnál többet látnak, akarnak belelátni egyesek, és erre másokat is rávennének. Az identitáspropaganda nem tartozik a legegészségesebb dolgok közé, ez egy olyan hamis realizmust szül, amiből gyorsan és könnyen eltűnik a ráció, hogy helyét a napi valósághoz igazított, emiatt aztán kaotikussá váló mítoszgyártás vegye át. Ráadásul az így megszerzett „győzelem” kontraproduktív: az erőszakos kampánnyal elért identitástudat soha nem lesz az igazi, és egy atomjaira bomló társadalomhoz vezet… Visszatérve:

semmi baj azzal, ha a székely öntudatot regionálisként helyezzük el a magyarság mentális térképén, ebből még önmagában sem rossz, sem jó nem következik, lényeg a tartalmon van,

vagyis inkább lenne, de ahogy fentebb említettem a származási kérdéskör hiányosságait, úgy a tartalom kitöltése még a regionális esetben is hátravan.

Akkor miért is nem lehet székelynek vallani magunkat?

Jó kérdés: tíz évvel ezelőtt lehetett. Aki nem jártas a kérdésben, azoknak írom: a magyar nemzetiség opciónál, a kérdőíven szerepelt néhány alpont is, úgy, mint „ungur” és a „secui”. Nem lett belőle különösebb katyvasz, ráadásul a népszámlálási módszertant ismertető kézikönyv egyértelműen leszögezte, hogy az alopciókat a főopciókhoz számolják, így a székelyek száma nem vonódott volna ki a magyarokéból. Hogy ez idén miért nincs, arra érzelmi, identitásbéli szempontból elfogadható választ még nem adott senki, vélhetően nem is létezik. Az, hogy Erdély keleti csücskében él egy maroknyi nép, akiket székelyként ismerünk, mióta világ a világ, viszont számukra nem nyílik meg annak lehetősége, hogy ezt felvállaljak egy népszámláláson, az, ismétlem, érzelmi szempontok alapján: teljesen elfogadgatatlan!

Még továbbá: az, hogy más erdélyi etnikumok, a már említett cigányok és németek ugyanezt viszont megtehetik, nemcsak az elfogadhatatlanság kategóriája, hanem a diszkrimináció fogalmának kimerítésével egyenértékű. Mindazonáltal: az érzelmi, identitásbeli (amelyeket jelen írás keretei között fogadjunk el szintén érzelmi álláspontnak) szempontokon túl ott van a jéghideg racionalitás, amely azt mondja, hogy több okunk is van félni a székely opció kipipálásától. És ezek mindegyike VALÓS és NEM FÉLRESÖPÖRHETŐ indok.

A nyelvi jogok és a román nemzetállami építkezés

A már említett 2011-es íven nemcsak a székely etnikumot lehetett kiválasztani a magyar kategória alpontjai közül, hanem anyanyelvnél a „székely nyelv” is megadható volt. A kibontakozó vitában a székely identitást felvállaló fél részélről még semmilyen észérvet nem hallottam arra nézve, hogy az ebben rejlő csapdát miként fogják kiküszöbölni. A Székely Népi Egység, illetve társszervezeteik, az eléggé gyenge eszközparkkal és lehetőségekkel rendelkező piros-fekete szervezetek akarnak-e majd egy felvilágosító kampányt folytatni ezzel kapcsolatban, nevezetesen ismertetni a székelyföldi lakókkal, hogy válaszadásnál: etnie: secui – limba materna: maghiara opciót kell választani. A jószándékot nem elvitatva a fenti szervezetektől, azért az akaráson túl még egy kérdés szembejön: tudnak is egy felvilágosító kampányt folytatni?

És ez csak az eleje a problémának, a súlyosabb része csak most jön: a román törvények ETNIKUMHOZ kötik a nyelvi jogokat, és NEM ahhoz, hogy milyen anyanyelvet adtak meg a helyben lakók! Ha egy bizonyos közigazgatási egységben (falu, község, város, megye) a kisebbségi etnikum létszáma eléri a húsz százalékot, akkor ott, elvileg, lehet használni a kétnyelvű helységnévtáblákat, illetve az önkormányzatok magyarul is kommunikálhatnak, szóval, a közigazgatás nyelve is magyar lehet, kéne legyen Székelyföldön. (Hogy mennyire működnek ezek a román törvények a gyakorlatban, azt egyrészt más kérdés, másrészt mindannyian tudjuk…) Amennyiben a népszámláláson minden székelyföldi székelynek vallja magát, és az íven szereplő helyzet szerint ők mindannyian a magyar etnikumhoz számolódnak, akkor is: mi a garancia arra, hogy ez így marad? Abban a Romániában, ahol a kisebbségi jogok terén előrelépést jelentő Közigazgatási Kódex elfogadását maga a román államfő torpedózta meg az Alkotmánybíróságon.

A kérdésre van válasz is: NINCS GARANCIA!

Semmiféle biztosíték nincs arra, hogy a népszavazási íven kibontakozó székely-magyar eloszlásból nem válik hirtelen politikai realitás az ilyesmire nagyon is vevő román nemzetállami építészek részélről – csak szólok, hogy az ország második legerősebb pártja az az AUR, amely magyarsággal kapcsolatos felfogásában aligha különbözik sokban az egykor szebb napokat megélt Noua Dreapta-tól. Utóbbiak pedig Székelyföld szívében, Sepsiszentgyörgyön masíroztak pár éve egy olyan bannerrel, miszerint: „a székelyek nem magyarok”, hogy aztán a bukaresti magyar nagykövetség előtt is tiltakozzanak egy sort a székely zászló használata ellen.

A Noua Dreapta üzenete, kép forrása: Info Brasov

 

Bár ez csak felszínnek tűnhet, és legyinthetünk, hogy „bolond likból bolond szél fú’”, azért a történetnek rendesen vannak politikai kicsapódásai is, amelyek már eredményeket is szültek, mégpedig számunkra nem túl kedvezőeket.

Nemzetállamépítő varázslatok: székelyből román

A székelyek románná varázsolás már Gheorghiu-Dej idején sem volt elvetendő szempont, Ceausescu aztán erre rágyúrt egy keveset, ilyenkor készültek a monstréfilmek Mihály vajdáról, amiben a székelyek a románok hűséges támogatóiként jelentek meg, szemben a magyar nemességgel, amelyik, ugye tudjuk…

A rendszerváltozásnak nevezett véres bohózat után az a város szolgáltatja a legjobb példát a román nemzetpolitika által elkövetett székely-magyar megosztó kártyára, amelyikkel kapcsolatosan BIZTOSAN tudjuk, hogy a kommunista kormányzatok erőszakos elrománosításnak vetették alá, erről dokumentum is létezik, szóval nem vitatható állítás.

Marosvásárhelyről van szó, ahol, egy Kiss Kálmán nevű figura elnökletével, a kilencvenes évek közepe felé megalakul a Romániai Magyar Szabad Demokrata Párt (RMSZDP)- különösebben nem törik össze magukat, túl azon, hogy a Cuvantul Liber és a többi román nyelvű magyarellenességben élen járó lap ódákat zeng róluk, hogy végre megtört az ősellenség, az RMDSZ monopóliuma. Kiss Kálmánék aztán meg is hálálják ezt a kedvességet, 2000-ben, a sorsdöntő marosvásárhelyi polgármester-választáson magyar nemzetiségű jelöltet állítanak az esélyes Fodor Imrével szemben. Azt mindenki tudta már akkor is, hogy Imre vagy megnyeri első körben, vagy vége a dalnak, második fordulóra már minden román összeáll, és esély, ha marad is, már csak matematikai. Az RMSZDP jelöltje, Iszlai Jenő pont annyi szavazatot visz el, amivel Fodor Imre nyerhetett volna, az eredmény pedig közismert: jön Dorin Florea és húsz évig marad is, a marosvásárhelyi magyarság megroppan, jogaiért folyatott küzdelme előbb állóháborúvá, majd megalkuvásokkal teli üzletkötésekbe torkollik.

És most jön az érdekes része: Kiss Kálmán, a megosztásra épülő politika nagymestere megalapítja a Romániai Székelyek Szövetségét (Uniunea Secuilor din Romania, USR) és a 2004-es parlamenti választásokon több magyar megyében is magyar nyelvű jelölteket indítanak – a Nagy-Románia Párt listáin!

Kiss Kálmán még a későbbiekben is aktívan tolta az ehhez hasonló kontentet, 2005-ben már azzal a kéréssel fordult Markó Attilához, aki akkoriban az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának elnöke volt, hogy legyenek szívesek és ismerjék el a székelyt, mint önálló etnikumot, levelében kétséget sem hagyva afelől, hogy ő nem a magyarság oldalán képzelné el a székelységet a jövőben.

Aztán Vadim Tudort és pártját elsöpörte az uniós csatlakozás után fellendülő romániai gazdaság, egyre kevésbé érdekelte a jónépet, hogy Ceausescu egykori udvari költője mit akar és mit nem, ezen belül a székelyek nem magyarok opció majd később, a Noua Dreapta megjelenésével kerül elő újra, akkor sem tudott elsöprő sikert aratani.

Mi a tanulság mindebből?

Az, hogy a székely identitás felvállalásért küzdő „piros-feketéknek” meg KELL érteniük néhány dolgot, és ki kell DOLGOZNIUK azokat a garanciákat, amelyek biztosítják, hogy az őáltaluk szorgalmazott identitáspolitikai manőver nem vezet majd zsákutcába. Látni lehet, mi több, kell is, hogy

a székelyek, mint etnikum leválasztása az erdélyi magyarságról nem újkeletű dolog, és ehhez az eszközhöz már számtalanszor hozzányúlt a román nemzetállami eszme mellett elkötelezett politikai tábor.

A játék azért is veszélyes, mert egy rossz kanyar esetén nincs visszaút, amit ma elbaszunk, azt holnap már senki sem tudja kijavítani, hiába akarja.

A székely identitás felvállalását ellenzőknek pedig azt kell belátniuk, hogy van itt egy székelyföldi aktivista csoport, az is lehet, hogy sokan közülük még egymással sem állnak kapcsolatban, így talán hálózatnak nevezni még nem lehet őket, de tény, ami tény, hogy lelkesedésük, cselekevőkészségük egy olyan dinamikát indíthat el Székelyföldön, amely sok más területen hasznos eredményeket is hozhat, jelesül a településfejlesztésekre gondolok.

A lelkes, cselekedni óhajtó székely ifjakat és kevésbé ifjakat nem lenézni kell, nem kell őket kiszorítani a közéletből, hanem kommunikálni kéne velük, akár felkarolni, segíteni őket, mert nem vagyunk annyian, hogy a humán erőforrás pazarlását megengedjük magunknak, ez pedig különösen igaz a csekély sebességgel fejlődő Románián belül is egyre inkább leszakadó Székelyföldre.

A nagy kérdés:

A népszámlálás nagy kérdése ugyanakkor továbbra sem az, hogy székely vagy nem székely. Kelemen Hunor ma jelentette be: kezdeményezi az EKH-nál, hogy a „székely” kerüljön vissza a népszámlálási ívre. Bármennyien is vallják majd magukat székelynek, a kérdés végül is csak az marad: mennyien vagyunk még mi, erdélyi magyarok, székelyek együtt és szerteszét? Lezuhantunk már ma lélektaninak számító egymilliós határ alá?

Ghonzó

Borítókép: Tüntetés Székelyföld autoinómiájáért, Marosvásárhely, 2013, kép forrása: Székelyhon, Boda. L. Gergely

(Nethuszár)

2022. 01. 19. 13:18:43

Székelyek: lenni vagy nem lenni? Ez itt a kérdés

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: