Elszlovákosodik a Felvidék, legalábbis a tavalyi népszámlálás nemrég nyilvánosságra hozott előzetes eredményei szerint. A népszámlálás eredményei meglepőek, értelmezésük körül jelentősek a nézeteltérések a szlovák többség és a magyar kisebbség körében egyaránt.
Külső szemmel már az is meglepő, hogy a Felvidék népessége növekedett az utóbbi tíz évben. Míg 2011-ben a népszámlálók 5,40 millió lakost írtak össze, tavaly már 5,45 milliót. A növekedés minimális ugyan, de szembemegy az általános európai tendenciával. Azokban a volt szocialista országokban, ahol a járvány ellenére nem halasztották el a tavaly esedékes lakossági összeírást, az eredmények jelentős visszaesést, sőt, zuhanást mutattak ki. Bulgária lakossága például 7,36 millióról 6,52 millióra csökkent, vagyis több mint 11%-kal, Horvátország népessége pedig 4,28 millióról 3,89-re, vagyis közel 10%-kal. Utóbbi esetén nagyobb méretű csökkenést regisztráltak, mint a véres jugoszláv háborúk idején – 1991 és 2001 között Horvátország lakossága mintegy 7%-kal csökkent.
A népesség fogyása szinte általános tendencia a térségben – sőt, mondhatni, egész Európában –, még ha mérsékeltebben is, mint a bolgároknál vagy a horvátoknál, ahol egyhangúan demográfiai katasztrófát említenek. Romániában és Magyarországon is majdnem borítékolható, hogy az idénre halasztott népszámlálás kisebb lakosságot mutat ki, mint egy évtizeddel ezelőtt. A negatív népszaporulat és a kivándorlás ugyanis általános jelenség a keleti országokban, a bevándorlás viszont nem jelentős, mint Nyugaton, ahol a statisztikai népességnövekedés majdnem kizárólag a bevándorlásra vezethető vissza.
Szlovákia tehát amolyan fehér holló a környéken, volt ugyan bizonyos méretű, többnyire ukrajnai bevándorlás, de korántsem jelentős. Lakossága mégis növekedett, legalábbis az előzetes eredmények szerint. Nemcsak ez meglepő, hanem a nemzetiségi viszonyok alakulása is.
A szlovákok száma 4,567 millióra emelkedett a tíz évvel ezelőtti 4,353 millióról, arányuk pedig 83,8%-ra az akkori 80,7%-ról. A magyarság továbbra is a legnépesebb nemzeti kisebbséget alkotja, tavaly 422 ezren vallották magukat magyarnak, ami az összlakosság 7,8%-át jelenti. Tíz évvel ezelőtt még 458 ezer magyart írtak össze a Felvidéken, arányuk pedig 8,5% volt. A másik három kisebbség, a cigány/roma (67 ezer), a rutén/ukrán (együtt 32 ezer) és a cseh (29 ezer) is csökkent, abszolút létszámban és arányban egyaránt.
Stabilizálódott valamelyest a felvidéki magyarság demográfiai helyzete, vélik egyes szlovákiai és magyarországi elemzők, az utóbbi évtizedben kisebb volt a visszaesés, mint korábban. Hosszabb távlatból azonban a veszteség mégis jelentős, nem sokkal a rendszerváltás után, 1991-ben még 567 ezer magyart írtak össze, akik a Felvidék akkori összlakosságának 10,8%-át tették ki.
A nagy kérdés azonban az, hogy mekkora a felvidéki magyarság valós száma. A népszámlálás kimutatta 422 ezer, vagy inkább 456 ezer, netán csak 400 ezer? Tavaly ugyanis bevezették a második nemzetiség kategóriáját is a népszámlálással. Vagyis bárki még egy nemzetiséget is bejelölhetett az elsődleges mellett. Ezen kategóriába vélhetően főleg a vegyes családokból származók, kétnyelvű személyek jelöltek be valamilyen más nemzeti köteléket is. 306 ezren éltek a lehetőséggel, vagyis az összlakosság 5,6%-a. Közülük 89 ezren a romát/cigányt jelölték második nemzetiségnek, 56 ezren a szlovákot, mintegy 40 ezren a rutént/ukránt és 34 ezren a magyart. Ha ezen 34 ezres másodnemzetiségű magyart hozzáadjuk a 422 ezerhez, akkor a Felvidéken 456 ezerre emelkedik a magukat elődlegesen vagy másodlagosan magyar nemzetiségűnek vallók száma. Ami mondhatni, hogy szinte azonos a tíz évvel korábban regisztrált 458 ezerrel.
Minek tekintsék a magyar identitást másodikként felvállaló 34 ezres közösséget? Meg általában, hova számolják azt a 306 ezer személyt, akik második nemzetiséget is bejelöltek? A szlovák statisztikai hivatal nem tud mit kezdeni velük, s a politikum sem igazán tudja kezelni. Csupán Zuzana Čaputova, Szlovákia államelnök asszonya fogalmazta meg határozott véleményét: összeadva kell értelmezni az első és második nemzetiséget, vagyis a felvidéki magyarság száma 456 ezer, nem 422 ezer, az előbbi számot kell figyelembe venni valamennyi kisebbségi jogi küszöb esetén. Szlovákiában például 15% a kisebbségek nyilvános nyelvhasználatának küszöbe, ennek kiszámításánál nem mindegy, hogy melyik adatot veszik figyelembe. Az államelnök asszony a magyarságnak (és általában a nemzeti kisebbségeknek) kedvezőbb nagyobb szám mellett kötelezte el magát.
A felvidéki magyar sajtóban megjelent számos írás alapján is hasonló hozzáállás körvonalazódik, a két csoportot együtt kell kezelni, „ők is a mieink”. Végül is azon 34 ezren fontosnak tartották magyar identitásuk bejelölését, s ezáltal a magyarsághoz való kötődésüket kifejezni, még ha csak másodlagosan is, a magyarság tehát nem utasíthatja el őket. Ellenben olyan véleményekkel is találkozni, mely szerint a felvidéki magyarság valós száma inkább 400 ezer körüli, tekintettel a romák adataira. A hivatalos népszámlálási adatok szerint az utóbbi évtizedben éppenséggel a romák száma csökkent legnagyobb mértékben, 106 ezerről 67 ezerre, vagyis több mint egyharmaddal. Holott a szakértők legalább 400 ezerre saccolják a valós számukat, arról nem is beszélve, hogy a cigányság ott is az ország távolról legszaporább nemzetisége. Az is általános köztük, hogy országonként szlováknak, magyarnak, románnak, szerbnek, bolgárnak stb. íratják be magukat a népszámlálásnál. Mindezek alapján jogos a felvetés, hogy a Felvidéken a romák besegítettek a magyaroknak (és még inkább a szlovákoknak) a számoknál.
Mekkora tehát a felvidéki magyarság száma? 456 ezer, 422 ezer vagy inkább 400 ezer körüli? Alighanem nézőpont kérdése. Talán a végleges eredmények révén kitisztul a kép, egyelőre még nem tudni, hogy konkrétan hány szlovák, cigány, vagy ukrán jelölte be a magyart második nemzetiségnek, és azt sem, hogy a magyarok közül hányan neveztek meg valami mást második nemzetiségként.
Chirmiciu András
2022. február 07., 08.57
EuroCom - Romániai Sajtófigyelő 
Beszélgetés
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.