//
most olvassa...
Politika

A mi adónkból – Székely Figyelő

Mint köztudott, Románia a kisebbségek nyelvhasználata terén több nemzetközi egyezményt ratifikált, majd ugyanezen jogokat az alkotmányába és több törvényébe is belefoglalta. Következésképpen – elvégre Romániáról van szó – mindezekbõl igen keveset tart be. Nézzünk erre egy újabb példát, az adóhatóságot.

A sors úgy hozta, hogy az alapítványunk elnöke perbe keveredett ezzel az intézménnyel, mely pert megnyert, ami azzal is jár, hogy perköltségei megtérítésére jogosult. S ugyan egy jogerõs ítéletet minden további nélkül köteles végrehajtani az, aki a pert elvesztette, a biztonság kedvéért egy levélben szólította fel az intézményt a fizetésre, mely levélben közölte velük a bankszámlájának a számát, ahova fizethetnek.

A levelet nyilván magyarul írta, elvégre erre törvény adta joga van. Amit – valljuk be, nem teljesen meglepõ módon – a címzett másképp látott, s a levélre románul válaszolt. Amire kapott egy magyar nyelvû viszontválaszt, amiben többek közt tájékoztatást kapott arra nézve, hogy a Közigazgatási Törvénykönyv elõírásainak értelmében köteles egy magyar nyelvû levélre magyarul válaszolni. Arra pedig ez a kioktató válasz érkezett, amiben kifejtik, hogy nem addig van az, nekik ilyen kötelezettségük nincs, mert az adóügyi eljárások nyelve a román. Ezt az állításukat a Pénzügyi Eljárási Törvénykönyvre, pontosabban annak nyolcadik cikkelyére alapozták, aminek tárgya valóban a nyelvhasználat, s az elsõ bekezdés pedig valóban úgy szól, hogy az adóigazgatásban használandó hivatalos nyelv a román. Igen ám, de azt további bekezdések követik, a teljes cikkely így szól:

Articolul 8
Limba oficialã în administratia fiscalã
(1) Limba oficialã în administratia fiscalã este limba românã.
(2) Dacã la organul fiscal se depun petitii, documente justificative, certificate sau alte înscrisuri într-o limba straina, organul fiscal solicitã ca acestea sã fie însotite de traduceri în limba românã certificate de traducatori autorizati de Ministerul Justitiei, în conditiile legii.
(3) Dacã la organul fiscal se depun petitii, documente justificative, certificate sau alte înscrisuri într-o limbã strãinã, pentru care nu exista traducãtori autorizati potrivit alin. (2), organul fiscal solicitã ca acestea sã fie însotite de traduceri în limba românã efectuate sau certificate de o ambasada/oficiu consular al statului în a cãrui limbã oficialã a fost emis documentul respectiv.
(4) Petitiile, documentele justificative, certificatele sau înscrisurile redactate într-o limbã strãinã depuse fãrã respectarea alin. (3) nu se iau în considerare de organul fiscal.
(5) Dispozitiile art. 19 din Legea administratiei publice locale nr. 215/2001, republicatã, cu modificãrile si completarile ulterioare, sunt aplicabile în mod corespunzator.

Ha pedig ezt végigolvassuk, akkor ott van az ötödik bekezdés, amiben az áll, hogy az adóigazgatás terén is alkalmazandó a 215/2001-es törvény tizenkilencedik cikkelye. Mely cikkely (amikor az említett törvény még érvényben volt) így szólt:

Articolul 19
În unitãtile administrativ-teritoriale în care cetãtenii apartinând minoritãtilor nationale au o pondere de peste 20% din numãrul locuitorilor, autoritãtile administratiei publice locale, institutiile publice aflate în subordinea acestora, precum si serviciile publice deconcentrate asigurã folosirea, în raporturile cu acestia, si a limbii materne, în conformitate cu prevederile Constitutiei, ale prezentei legi si ale tratatelor internationale la care România este parte.

Ez bizony az a törvénycikkely, amelyik a kisebbségi nyelvek használatát szabályozza a közigazgatásban, s ami ezek szerint az adóigazgatás területén is érvényes volt mindaddig, míg a 215/2001-es törvény érvényben volt.
2019-ben azonban azt a törvényt hatályon kívül helyezte a Közigazgatási Törvénykönyv, ami azonban ilyen téren nem hozott gyakorlatilag semmilyen változást, ugyanis annak a vonatkozó cikkelye így szól:

Articolul 94
Folosirea limbii minoritãtilor nationale
(1) În unitãtile/subdiviziunile administrativ-teritoriale în care cetãtenii apartinând unei minoritãti nationale au o pondere de peste 20% din numãrul locuitorilor, stabilit la ultimul recensãmânt, autoritãtile administratiei publice locale, institutiile publice aflate în subordinea acestora, precum si serviciile publice deconcentrate asigurã folosirea, în raporturile cu acestia, si a limbii minoritãtii nationale respective, în conformitate cu prevederile Constitutiei, ale prezentului cod si ale tratatelor internationale la care România este parte.

Ha tehát mindent összevetünk és húzunk egy vonalat akkor a jogszabályok szintjén az van, hogy létezik egy Adóügyi Törvénykönyv, aminek nyolcadik cikkelye szabályozza a nyelvhasználat kérdését az adóhatóságok viszonylatában, s az a cikkely pedig tételesen rögzíti, hogy ezen a területen is érvényesek a Közigazgatási Törvénykönyvnek a kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó elõírásai. Ezzel tökéletes ellentétben pedig a gyakorlat az, hogy ezeket az elõírásokat nem csak hogy nem alkalmazzák, de még a létezésüket is tagadják, legalábbis Hargita megye szintjén. Az pedig a hab a tortán, hogy a levél aláírói Dimén Hunor-Dénes és Csibi Zoltán, tehát még bár azt se lehet mondani, hogy azok a gonosz román hivatalnokok sértik meg a nyelvhasználati jogainkat.

Befejezésképpen pedig csak azt tudjuk tanácsolni mindenkinek, hogy éljen törvény adta jogaival és használja az anyanyelvét még az adóhatóság viszonylatában is. Hadd tanulják meg, hogy a fizetésüket a mi adónkból kapják, s cserébe minimális elvárás az, hogy tartsák tiszteletben a törvényes jogainkat. Ha pedig ezért valakit bármi retorzió ér, akkor forduljon hozzánk segítségért.

Árus Zsolt

2022. május 31.

A mi adónkból

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: