//
most olvassa...
Politika

Egymásnak feszültek a kormánypártok, a PSD elnöke vehemensen üzent a PNL-nek – Maszol/*

Koalíciós vitává fajult az a nézetkülönbség, amely a két nagyobbik kormányzó politikai alakulat, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Szociáldemokrata Párt (PSD) között bontakozott ki a szocdemek progresszív adózási rendszer bevezetésére és az üzemanyagárak szabályozására vonatkozó javaslatai miatt. A liberálisok ugyanis sorozatosan elutasítják a populista, ám a többségi társadalom által elvárt intézkedéseket, amire a szociáldemokrata pártelnök – nem elhanyagolható módon a politikai tőkekovácsolás reményében – újból és újból ráerősít.

Marcel Ciolacu dühösen reagált a koalíciós tárgyalásokra és azokra a liberális nyilatkozatokra, amelyek a szocdemek javaslatainak életszerűtlenségét hangsúlyozzák. A PSD elnöke elégedetlen a liberálisok „ellentámadásaival” és „üzeneteivel” az adótörvénykönyv módosításának elutasításával kapcsolatban. A pártelnöke azt mondta, „elege van”, és ha a PNL a szocdemekénél jobb megoldásokkal tud előállni, akkor „sok sikert kíván nekik”.

Marcel Ciolacu a progresszív adóztatás mellett érvelt (vagyis: a kisebb keresetűek kevesebbet, a nagyobb fizetéssel rendelkezők pedig többet adózzanak az államkasszába), miközben azt állította, hogy „nem folytathatjuk tovább” a „64 milliárdos” adókivételt, és beszélt az üzemanyagárak felső határa megállapításának szükségességéről is.

„Elegem van, nem vagyok szolgálatban lévő tűzoltó. Két katasztrofális jobboldali kormány után voltam tűzoltó. (…) Elegem van minden vitából, abból, hogy mindenféle emberek jönnek és elmondják a véleményüket, miután tönkretették Romániát, és elmondják, hogy mi történik és hogyan teremtenek fényes jövőt, és hogy mennyire jó az egységes kvóta” – mondta Ciolacu.

A PSD alig öt napja jelentette be, hogy miképpen alakítaná át az adótörvénykönyvet és ez miképpen érintené a romániai adófizetőknek egy részét – azért csak egy részét, mert a módosító javaslatok legfőképp és a kisjövedelműeket és az átlagnál nagyobb keresettel rendelkezőket érintené. Míg előbbiek esetében kisebb mértékű adókulcsot vezetnének be a szociáldemokraták, addig a magas jövedelműekre nagyobb mértékű adóterheket rónának. Miután a magánszférából éles kritikát kaptak javaslatukra, utólag pontosították, hogy az államfő fizetését meghaladó mértékű jövedelmezés felüladóztatását elsősorban a közhivatalnokok, vagyis az állami alkalmazottak esetében alkalmaznák. Hozzá is tették, hogy a javaslatot még meg kell vitatniuk koalíciós partnereikkel, ám csakhamar kiderült, a másik nagy kormányzó párt határozottan elutasítja a progresszív adózási rendszer bevezetését.

A PNL ugyancsak elzárkózott attól, hogy a nagyvállalatok számára szolidaritási adót (az egészségügyi és oktatási szektorhoz való korlátolt idejű hozzájárulást) vezessenek be a PSD javaslatára, és a liberálisok azt sem tartják járható útnak Románia számára, hogy az üzemanyagárakat hatóságilag – például magyarországi mintára – szabályozzák. Ugyancsak elutasították azt a szociáldemokrata kezdeményezést is, hogy különadót vessenek ki a romániai átlagnyugdíj szintjét jelentősen meghaladó különleges nyugdíjakra.

A PSD úgy vélte, „ebben a nehéz időszakban” méltánytalan, hogy a „túlméretezett jövedelemmel” rendelkezők ugyanazt az adórendszert élvezik, mint a mélyszegénységben élők. A kormánynak ugyanakkor az adófizetők közti szolidaritást kell támogatnia, és biztosítania kell a munka és a tőke megadóztatása közötti igazságos egyensúlyt. „Az új adórendszernek a beruházások folytatásához és a vállalkozói szféra megerősítéséhez szükséges erőforrásokat is biztosítania kell a gazdasági fejlődés és az életszínvonal növelése érdekében” – vélekedett a PSD.

Nicolae Ciucă liberális miniszterelnök pénteken a Facebook-oldalán reagált a szocdemek felvetéseire: „nagyon világosan és mindenki számára érthetően” közölte, nem ért egyet a PSD javaslataival a nagyvállalatok felüladóztatásáról, valamint a magas jövedelmű közalkalmazottak és a speciális juttatásokkal együttvéve nagy nyugdíjjal rendelkezők kölünadójáról. „Nem egészséges és felelősségteljes dolog instabil időkben az adórendszerrel játszani. Azt kockáztatjuk, hogy egy-két éven belül kétszer akkora problémáink lesznek, mint ma. A történelemben vannak precedenseink a csalárd intézkedésekre, amelyek egyesek számára választási szempontból jó időkben jöttek, és amelyekért később a romániaiak fizettek” – írta a miniszterelnök. Ciucă azt is közölte, a jelenlegi koalíció nem engedheti meg magának, hogy „alkotmányos hibákat kövessen el a kulcsfontosságú, különösen a költségvetést érintő reformintézkedésekkel”.

A kormányfő hozzátette: „Vannak egyenlőtlenségek? Igen! A helyreállítási terv azonban a következőket nagyon világosan előírja: a nyugdíjreform (járulékalapú rendszer), valamint a közigazgatás és a közszféra bérreformja (teljesítményalapú rendszer). Így fogjuk helyrehozni a dolgokat. Miért? Hogy ennek is legyen hatása. Hogy hosszú távon is működjön.”

Ugyanakkor Nicolae Ciucă hozzátette: „a PNL nem fog támogatni egy olyan intézkedést sem, amely megfojtaná az üzleti környezetet, a gazdaság létfontosságú motorját”.

Bár a kormánykoalíció a PSD javaslatainak közzététele után többször is ülésezett, a viták nem maradtak zárt ajtók mögött. A hétvégén is folytatódott az érvelés-elutasítás párharca és az üzengetés, annak ellenére, hogy szerdán este jelentős összegű keretet fogadtak el a kormányzó pártok az alacsony és közepes jövedelműek jövedelemadó-kedvezményére. Maga Marcel Ciolacu jelentette be, hogy erre célra hárommilliárd lejt különítenek el. Az adóhivatal és a pénzügyminisztérium feladata lesz kiszámolni a kedvezményre feljogosító felső jövedelemhatárt.

A PSD elnöke ugyanakkor azt is elmondta, ez az a keretösszeg, amelyet Románia a jelenlegi körülmények között és a jelenlegi költségvetéssel megengedhet magának. Az erre vonatkozó kormányrendeletet július elseje előtt elfogadják – ígérte Ciolacu.

Borsi Balázs

https://maszol.ro/belfold/Egymasnak-feszultek-a-kormanypartok-a-PSD-elnoke-vehemensen-uzent-a-PNL-nek

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: