//
most olvassa...
Politika

Anomáliák a gázpiacon: ötszörösére nőtt tavaly a román gázexport, miközben egyre többet importálunk – Maszol/ZF/*

2021-ben 0,8 milliárd köbméter földgázt exportáltunk, miközben az import rekordot döntött.

Egymilliárd köbmétert földgázt exportált Románia tavaly, annak ellenére, hogy a belföldi termelés egyre inkább lemarad a fogyasztás mögött. A gázszállítással foglalkozó állami vállalat, a Transgaz adatai szerint ebből 0,2 milliárd köbmétert a tranzit tett ki, vagyis az olyan gáz, amely csak áthaladt Románián, a fennmaradó 0,8 milliárd azonban részben a hazai termelésből, részben pedig importból származott.

Az Országos Statisztikai Intézet (INS) kimutatásai szerint a 2021-es gázexport értéke 250 millió euró volt, 15-szerese az egy évvel korábbinak. Ez a robbanásszerű emelkedés részben az energiahordozó drágulásának tudható be, azonban az exportált mennyiség is számottevően nőtt.

Az Országos Energia-szabályozó Hatóság (ANRE) adatai szerint a tavaly exportált gáz mennyisége ötszöröse volt az egy évvel korábbinak. Mindez azért furcsa, mivel a gázimport tavaly 70 százalékkal nőtt.

Az országos gázfogyasztás tavaly 12,2 milliárd köbméterre nőtt, az import pedig 3,7 milliárd köbméterre. A hazai kitermelés jelentős mértékben csökkent 2020-hoz képest, 8,6 milliárd köbméter volt.

Romániában kizárólag a Romgaz és az OMV Petrom termel ki földgázt, exportőr azonban lehet kizárólag kereskedéssel foglalkozó cég is. „A Transgaz nem rendelkezik az exportra kerülő gáz származására vonatkozó információkkal” – válaszolta a Ziarul Financiar gazdasági napilap megkeresésére Ion Sterian, a Transgaz igazgatója. Piaci források szerint könnyen elképzelhető, hogy az exportált gázt később drágábban vásároltuk vissza.

Ezért a visszás helyzetért a kormány által 2020-ban bevezetett Gas Release Program (GRP) a felelős, mely arra kötelezi a két hazai kitermelőt, hogy a felszínre hozott földgáz 40 százalékát a tőzsdén keresztül értékesítsék. A szabályozás célja az volt, hogy a szolgáltatóknak, a lakossági piac liberalizációját követően nagyobb legyen a mozgásterük a gáz beszerzését illetően. A GRP kritikusai szerint a hatása ennek épp az ellenkezője lett, időnként hiány okozott a piacon, ami hozzájárult az energiahordozó drágulásához.

2022. június 21., 12:49

https://maszol.ro/gazdasag/Anomaliak-a-gazpiacon-otszorosere-nott-tavaly-a-roman-gazexport-mikozben-egyre-tobbet-importalunk

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: