//
most olvassa...
Politika

Egy 131 éves felirat került elő a szatmári református kollégium felújítása során – Maszol/+

Nagyszabású, szinte teljeskörű felújítás zajlik a Szatmárnémeti Református Gimnázium épületében. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-től pályázat útján nyert támogatást a nagyszabású munkára, mely már 2020-ban kezdetét vette. A felújítás során egy különleges feliratra bukkantak a szakemberek.

A szerző felvételei

 

A több szárnyból álló épületben pincétől a padlásig mindenfelé dolgoznak, a 14 millió lejes támogatásból szerencsére sok mindent el lehet végezni, annak ellenére, hogy az építkezési anyagok jelentősen drágultak az utóbbi időben.

Az épületet kívül-belül felújítják, építenek és bontanak is. Lebontják például a vizesblokkot, amely oda nem illő módon kapcsolódik a patinás épülethez, és építenek egy szárnyat, amelyben kialakítják az új vizesblokkot, továbbá kiegészítik egy lifttel, hogy az emeleti termek is akadálymentesen látogathatók legyenek. A régi épületrészeket tekintve az a terv, hogy visszaállítják az eredeti, 1890-es évekbeli állapotot. Az egykori nyitott, boltíves félfolyosó persze zárt lesz, ide megfelelő ablakokat szerelnek.

„A felújítás óriási kihívás, hiszen a nagyszabású munka javarésze úgy zajlott eddig, hogy tanítás is folyt az iskolában. A diákok költöztek egyik osztályból a másikba, ha kellett, felújított osztályban folytatva a tanulást, átadva a terepet a munkásoknak a felújításra váró részeken” – magyarázza Póti Eduárd igazgató. Tőle tudtuk meg azt is, hogy az épületben 542 diák tanul, az átalakításokat, javításokat követően pedig az osztálytermek mellett lesz külön fizika-, kémia- és biológia laboratórium is, vagyis ezek nem osztálytermek lesznek, hanem a szakoktatók által szükség esetén használható szaktantermek. Lesz továbbá zeneterem, művészet terem, összesen két informatika labor, saját „birodalma” lesz az iskolapszichológusnak és az iskolalelkésznek is.

Egyébként az utóbbi években sem hanyagolták el az épületet: volt külső tatarozás, tetőcsere is és nagyrészt a nyílászárók is modernek. Három éve a fűtésrendszert újították fel, tejhát most ezzel nem kell foglalkozni.

A munkálatok során érdekes leletek is napvilágot látnak: az iskola ódon főbejáratának kiemelésekor a tölgyfaajtó egyik merevítőlécén az egykori gyártó 1891-es évszáma és neve is szerepel. A nehezen olvasható felirattal a fadarab most a Szatmár Megyei Múzeum restaurátor műhelyében várja, hogy konzerválják, az igazgató elmondása szerint pedig kiállítják majd a bejárat közelében. „A felújítást végző cég ötlete, hogy a felújított kapuba a 2022-es évszám kerüljön és a vállalkozás neve, hogy folytatódjon a hagyomány” – magyarázta Póti.

A munka jó része még hátra van, a tervben szerepel a tornaterem felújítása is, sőt a most építkezési telephelynek mutatkozó udvar is megújul. Műfüves pályát építenek egy részén, úgy, hogy a rendezvényhelyszín is megmaradjon. Lemondtak a nagyszabású parkosításról is, hogy rendezvényeket lehessen tartani – akár az eddigieknél is többet. A tágas udvaron volt már Partiumi Magyar Napokat nyitó Republic-koncert, és ez a helyszíne a véndiáktalálkozóknak is.

A felújítás az év végéig biztosan folytatódik, utána valószínűleg a pályázat megvalósítási idejének meghosszabbítására lesz szükség – sok a munka, ám ha befejezik, a város egyik legszebb épületével büszkélkedhet majd a Szatmárnémeti Református Gimnázium.

Czinzel László

2022. június 21., 12:33

https://maszol.ro/belfold/Egy-131-eves-felirat-kerult-elo-a-szatmari-reformatus-kollegium-felujitasa-soran

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: