//
most olvassa...
Politika

A vármegyék aktualitása – Székely Hírmondó

A kommunista rendszer nevelte ki azt a generációt, melynek nemcsak Trianon nem mond semmit, de a Szent Korona-tan, s a történeti alkotmány sem. Azt a nemzedéket, melynek az 1945 előtti történelmi korszakról alkotott ítélete nem tapasztalatokon, hanem a Kádár–aczéli kultúrpolitika hazug propagandáján alapszik. Még a magukat nemzeti gondolkodásúnak valló emberek között sincs egyetértés Horthy Miklós, a Ludovika, a csendőrség megítélését illetően, mint ahogy abban sem, hogy lehetséges-e, kívánatos-e visszaállítani az ország szuverenitásának 1944-es elvesztése előtti államrendet, az alkotmányos monarchiát.

Bár számos jel mutat arra, hogy a Fidesz stratégái és vélhetően maga Orbán Viktor is támogatná azt, okunk van hinni, hogy a joggal vélelmezett szakmai és társadalmiközeg-ellenállás miatt nem merik ezt a lépést megtenni. De ebbe az irányba mutatott a Szent Koronának az Országgyűlés épületében való elhelyezése, a 2011-es új alkotmány Alaptörvénykénti megnevezése, s e jogi dokumentum preambuluma is. Ennek legfontosabb idevágó sorait érdemes idézni: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkotmányos állami folytonosságát és a nemzet egységét. Valljuk, hogy a történeti alkotmányunkban gyökerező önazonosságunk védelmezése az állam alapvető kötelessége. Nem ismerjük el történeti alkotmányunk idegen megszállások miatt bekövetkezett felfüggesztését.”

Kocsis Máté javaslata a megyék és kormánymegbízottak vármegyékként és ispánokként való megnevezéséről ismét egy biztató lépés a legitim alkotmányos jogrend irányba, még akkor is, ha azt a jobboldalon, sőt a Fideszen belül sem fogadta egyöntetű lelkesedés. Egy ilyen lépést, mellyel szembeni ellenállás a kommunista, majd az annak örökébe lépő balliberális tudatmosás eredménye, most kell megtenni, a negyedik kétharmados győzelem után. Ennél csak az lenne szebb, ha az alkotmányozó többség az államformához is hozzá merne nyúlni, és a „köztársaság” fogalma elfoglalná méltó helyét a tanácsköztársaság, a népköztársaság és más történelmi torzulások között.

Borbély Zsolt Attila

2022. június 30., 00:14

A vármegyék aktualitása

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: