//
most olvassa...
Cotroceni, Délvidék/Horvátország-Szerbia-Szlovénia, Erdélyi Magyar Néppárt - EMNP, EU, Európai Bizottság, Európai Parlament, felsőoktatás (általános), Felvidék/Szlovákia, Gazdaság, Kárpát-medence, Kárpát-medencei körkép, Kárpátalja/Ukrajna, Közösségi/kisebbségi jogok, Közoktatás, Külpolitika, Kettős állampolgárság/Magyarországi választások, Kormányzás, Magyar Polgári Párt - MPP, Magyar szervezetek, magyar-magyar, Magyar-román, Magyarokról, Művelődés, NATO/fegyveres ügyek, Oktatás és tudomány, Parlament, Pártok, Pénzügyek, Politika, Régiók/autonómia, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ, Trianon

Orbán Viktor beszédének kritikája. Mi a súlyos, mi a képmutatás? – Contributors

2022. július 23-án a Tusnádfürdői Nyári Egyetemen jártam, és részt vettem Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédén. Néhány méterre voltam Mihai Tîrnoveanutól (a „Calea Neamului” kiadvány és egyesület alapítója) és közeli barátaitól, akik egy transzparenst emeltek fel, amelyen ez állt: „Valami örök: Erdély, román föld”. Az Orbánt hallgató tömegből egy közös „Fúúúúúj!” hangzott fel. A történtek emléke néhány másodpercig tartott. A rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy távozzanak, és az incidens elült. (A cikket elsősorban annak a szellemi gátnak az ábrázolására közöljük, melynek átlépésére a magukat a magyarokkal szemben nyitottnak és megértőnek tartó, “liberális” román személyiségek sem képesek. A szövegben lévő ellentmondásokat, logikai bukfenceket és a kommentárjainkat dőltbetűvel jelöljük – ERS.)

Később az adevărul.ro-n és más újságokban azt olvastam, hogy „az Orbán Viktor magyar miniszterelnök beszédét hallgató magyarok … közel álltak ahhoz, hogy meglincseljék azokat, akik a transzparenst kifeszítették”. Csak néhány lépésre voltam attól, ami történt. Lincselési szándék? Vegytiszta magyarellenes fantázia.

Hogyan puskázta el Orbán Viktor a találkozást a történelemmel

Orbán Viktor az ukrajnai katasztrófához való hozzáállása miatt fog bevonulni a kontinens politikai történelmébe. A Vlagyimir Putyin által kirobbantott háború a nemzetközi rendet a gyökerénél támadja – az európai renddel kezdve. Az általa okozott instabilitás egyik napról a másikra semmissé tette a II. világháború utáni évtizedek erőfeszítéseit, hogy egy kiszámítható világot építsenek. A „rend” és az „instabilitás” felett az orosz invázió által okozott szörnyű emberi szenvedés áll: háborús bűnök, emberiesség elleni bűncselekmények, népirtás (egy több mint 35 szakértő által készített kiváló jelentés itt), az ISIS-re emlékeztető kegyetlenkedések: gyermekek megerőszakolása szüleik szeme láttára, foglyok kasztrálása vagy kollektív kivégzése.

Hogyan kezeli Orbán Viktor az Oroszország által okozott kataklizmát? A Nyugat állítólag megtagadta a tárgyalásokat Oroszországgal, amely most a biztonságát védi, a Zelenszkijnek adott segély csak meghosszabbítja a háborút, az a feltételezés, hogy Ukrajna angolszász kiképzéssel és NATO-fegyverekkel győzni tud Oroszország ellen olyan, „mint egy törött kerék”. Az EU feladata az lenne, hogy Oroszország és Ukrajna közé álljon, nem pedig az ukránok mellé. A következtetés: „ez nem a mi háborúnk”.

Orbán Viktor Tusnádon kifejtett álláspontja összhangban van mindazzal, amit korábban mondott, beleértve azt is, hogy nem volt hajlandó elítélni Oroszországot a bucsai mészárlásokért (esetleges „tömegmanipuláció”). Orbán Viktor empátiájának hiánya az ukrán tragédia iránt megdöbbentő. Csakhogy a Fidesz vezetőjének érzéketlensége irracionális is. Ukrajna orosz meghódítása tragédia lenne a több mint 150 ezer ukrajnai magyar számára, akik egy fojtogató diktatúra alatt élnek. Minden valószínűség szerint az oroszok által megszállt területeken az ukránok ellen ma folytatott etnocídium politikája, amely a hódítás óta széles körben elterjedt, a többi nemzetiségre is vonatkozni fog. Ez minden bizonnyal a lengyelekre és a románokra is vonatkozik majd, de kétlem, hogy Putyin azzal hálálja meg Orbán barátságát, hogy a magyarokat mentesíti etnocidális politikája alól (a szerző valamilyen okból figyelmen kívül hagyja, hogy a magyarokat – és románokat, lengyeleket stb. – fojtogató diktatúra éppenséggel ukrán! – ERS). Orbán Viktor és más magyar vezetők az ukrajnai magyar oktatás korlátozása miatt panaszkodnak, amelyről az ukrán állam 2015-ben, szerencsétlen körülmények között döntött. Nem gondolkodnak el azon, hogy ez a jogkorlátozás milyen lesz az erőltetett, gyors, ellenállásra esélytelen magyatalanításhoz képest?

Nem csak arról van szó, hogy Orbán Viktor felhívása, hogy ne támogassuk Ukrajnát (hiszen „ez nem a mi háborúnk”) az ukrajnai magyarok elárulása. Ez a politika tágabb értelemben delegitimálja a magyar államnak azt a politikáját, amely a külhoni magyar közösségek jogainak támogatására irányul. Ha a más nemzetekkel – ebben az esetben az ukrán nemzettel – való szolidaritást az etnikai egoizmus nevében tagadják, és így legitimálják azt mint legfőbb kritériumot, akkor nincs érv a többség etnikai egoizmusának megkérdőjelezésére. A kisebbségi jogok abból a felismerésből fakadnak, hogy az „ember” a maga általánosságában etikailag magasabb rendű, mint a nemzeti identitás. „Engem csak a magyarok jogai érdekelnek” – mondja Orbán, és hagyja, hogy az ukrán, román, szerb és szlovák többség a saját nemzeti érdekeik elsőbbségével legitimálja magyarellenességét.

Ez a politika hosszú távon rontja a Magyarország körüli magyarok helyzetét, Orbán Viktor pedig még kiszolgáltatottabbá teszi azt azzal, ahogyan az Európai Unióhoz és az Egyesült Államokhoz viszonyul. A budapesti vezető Tusnádon megismételte azt, amit majdnem mindegyik korábbi rendezvényén gondolt és mondott a Nyugatról. A Nyugatot állítólag negatív érzések uralják, az öreg kontinens országainak fele már nem nemzet, hanem népek konglomerátuma, Európa nem válhat világpolitikai szereplővé, mivel nem tud rendet tartani a saját háza táján.

Orbán számára az Európai Unió és a NATO „ők”, és úgy tűnik, a magyar miniszterelnök ugyanolyan fontosnak tartja az Oroszországgal és Kínával kötött megállapodásokat, mint a szövetségesekkel kötött megállapodásokat. Az EU-val és a NATO-val szembeni kritikus megjegyzésekkel, szurkálódásokkal és gúnyolódásokkal teli beszéde tiszteletteljes nyelvezetre vált át, amikor a két tekintélyelvű országra hivatkozás.

Mindig találunk majd példákat arra, hogy mi megy rosszul Brüsszelben. Mint ahogy maga a demokrácia, az Unió is lehet, hogy rossz, de sokkal jobb, mintha nem lenne demokrácia. Ez az igazság nyilvánvaló a kisebb országok esetében, amelyeknek nemzetközi hatalmi deficitjük van. Míg az Egyesült Királyság megengedhette magának a Brexitet, míg talán Franciaország is elfogadhatóan megélhetne a tömbön kívül, Magyarország számára az EU-ból való kiszakadás a Fidesz vezetőjének legnyilvánvalóbb, legmesszebbmenő, sőt, történelmi politikai sikerét aknázná alá: a magyar kultúrnemzet (lásd a fogalomról szóló PACE-határozatot itt) eszméből, törekvésből gyakorlati valósággá válását. A határon túli magyarok százezreinek kettős állampolgárságot adni, őket Budapesthez lojálisakká tenni, a határ két oldalán élő magyarok között olyan kapcsolatokat kialakítani, hogy azok gyakorlatilag már nem léteznek, az EU-n kívül nem lenne lehetséges[1]. Képzeljük el, hogy holnap Magyarország és Románia már nem tartozna a „személyek, szolgáltatások és tőke szabad mozgásának közös térségéhez”. Holnapután az erdélyi magyarok felfedeznék a többség frusztrációját, akik „Brüsszel miatt nem tehetik azt, amit otthon szeretnének”: búcsú a kettős állampolgárságtól, búcsú a magyar óvodai és sportberuházásoktól, szűkmarkúan osztogatott vízumok és a persona non grata-vá nyilvánított magyar állampolgárok sokasága[2]. Orbán Viktor beszédének állandó témája, hogy Brüsszel a jogállamiság tiszteletben tartását kéri tőle. Ilyen logika alapján elgondolkodtató, hogy milyen alapon kérné Budapesttől, Bukaresttől vagy Pozsonytól a holnapi kisebbségvédelmi szabályok tiszteletben tartását (a szerző itt ellentmond saját magának: ezeknek az országoknak nem azért kell(ene) megadniuk a közösségi jogokat a jelenlegi területükön élő magyar polgároknak, mert magyar állampolgárok és/vagy mert Orbán Viktor, vagy az általa vezetett kormány(ok) elérték azokat, hanem mert maguk vállalták ezek megadását olyan két- és többoldalú szerződésekben, melyek mindegyikét (!) az utódállamok EU-csatlakozása előtt írtak alá! Sőt, az utódállamok gyakorlatilag csak az EU-csatlakozás előtt (!) mutattak nagyobb hajlandóságot a közösség jogok megígérése (!) terén, a csatlakozás után ez már az ígéretek szintjén is eltűnt (ld. a kisebbségi törvénytervezetek sorsát), mint ahogy az EU szervei részéről is inkább a kizárólag a nemzeti közösségek jogérvényesítésére vonatkozó akadályozó (ld. az európai polgári kezdeményezések elleni európai uniós bírósági eljárásokat, majd a sikeres aláírásgyűjtések utáni hozzáállást!), vagy legfeljebb közömbös magatartás tapasztalható! – ERS).

A 2022-es év világszerte lehetőséget adott a politikusoknak, hogy megfeleljenek annak a nagy próbatételnek, amelynek Vlagyimir Putyin bűnöző rezsimje kitette őket. Ez egy egyedülálló év, amikor a szabadság és az emberiesség elleni támadással szembeni erkölcsi érzelmek a nemzetközi közösség egy részének fő politikai ethoszává váltak. Ez az az év, amikor az EU és a NATO újra felfedezte identitását, mint a közös etikán és észérveken alapuló lelkiismereti szolidaritás. Orbán Viktor szemben úszott ezzel az árral. Azt hiszem, elpuskázta, hogy a történelem jó oldalán álljon. Nagyon problematikus, hogy az itthoni és a külhoni magyar közösségekben elért sikerei identitásproblémát okoztak az egész magyarság számára. Úgy vélem, hogy a magyarságot egyre kevésbé fogják az 1956-os forradalomhoz társítani, és egyre inkább a Putyinnal folytatott 2022-es cinkosságokhoz. Sajnálom.

Az olyanfajta reakciók: „tisztán náci beszédek”, „csak Adolf Hitler és Benito Mussolini beszélt fajkeveredésről” stb. Képmutatás, amennyi csak belefér

Orbán Viktor beszédének gondolatait olyan politikává változtatják át, amely szabotálja a NATO-t (lásd az ukrajnai háborúhoz való hozzáállást), és amely ténylegesen károsítja az európai egységet. Bár a tusnádihoz hasonló beszédek jó alkalmat adnának arra, hogy a párbeszédet használjuk, beleértve a konfrontatív párbeszédet is, a nagy európai és euroatlanti kérdésekről, a nagy érdeklődésre számot tartó vitákat felváltotta a Fidesz vezetőjét nácizmussal és rasszizmussal megbélyegző vádaskodás. Csakhogy:

„a szavakkal és szimbólumokkal kapcsolatos hisztéria idejét éljük, és képtelenek vagyunk megérteni azt a kontextust, amelyben a szavakat és szimbólumokat használják.”

Wendy Kaminer e megjegyzését idéztem mindig, amikor csak lehetőségem nyílt rá, annyira jól jellemzi szerintem az elmúlt évtizedek hangulatát. Ez tökéletesen érvényes arra az örvényre is, amelyet a magyar miniszterelnök néhány tusnádi kijelentése keltett. Természetesen egy politikai vezető náci és rasszista megnyilvánulásai súlyos dolognak számítanak. Éppen azért, mert a nácizmus és a rasszizmus „súlyos” jelenségek, kötelezővé válik e címkék megfontolt használata. A tudás kultúrája magában foglalja a konnotált és a denotált közötti különbségtételt, a kijelentés összefüggéseinek megállapítását, a kijelentésnek az előzmények perspektívájába helyezését. A tudás fejlődése a megkülönböztetések, az árnyalatok fejlődése, nem pedig a – esetleg megbélyegző – összevonásoké.

Társadalmi, politikai, etikai kérdésekben alapvető próbatétel az arányok tiszteletben tartása. Ha Orbán Viktor tusnádi beszéde náci beszéd volt, akkor mi lenne Mihai Tudose miniszterelnök 2018-as kijelentése, hogy „ha a székely zászlót lobogni fog a szélben, akkor minden ottani felelős is ott fog lobogni a zászló mellett”? A CNCD (Országos Diszkriminációellenes Tanács) úgy döntött, hogy a miniszterelnököt ezért a támogatásért figyelmeztetéssel szankcionálja. Az autonómiapártiak akasztással való fenyegetését, úgy tűnik, kevésbé tartotta súlyosnak, mint Viorica Dăncilă hajviseletének galléros páviánhoz hasonlítását, amiért Cristian Tudor Popescu újságírót 1000 lejre büntették. A román külügyminisztérium, amely most felháborodott Orbán intoleranciáján, akkor fontosnak tartotta megvédeni Tudose kirohanását, azt állítva: „A román miniszterelnök kijelentései felhívják a figyelmet arra, hogy hazánkban a központi és helyi hatóságok felelőssége a törvények tiszteletben tartása, anélkül, hogy azoknak etnikai, magyarellenes felhangjaik lennének, és mindenekelőtt arra mutatnak rá, hogy Romániában, egy egységes, szuverén és oszthatatlan államban tiszteletben kell tartani az alkotmányos rendet és a jogállamiságot”.

Meggyőződésem, hogy Mihai Tudose 2018-as, természetesen magyarellenes kijelentése, elhibázott kirohanás volt. De ezért a román miniszterelnök semmiképpen sem hasonlítható egy Himmlerhez, aki a Zyklon-B gáz alkalmazása helyett inkább akasztásokat alkalmazna. De ha a 2022-es Orbán-beszéd nácizmusáról szóló vádak logikáját követjük, akkor nagyjából így kellene mondani: Tudose egyenlő Himmlerrel.

Egy román tisztségviselő (Alexandru Muraru PNL-s Jász – Iaşi – megyei parlamenti képviselő – ERS) címkék özönével illette Orbán beszédét: a 20. században milliók áldozatát követelő faji ideológiákból merített, eugenikus társadalmi kísérlet kezdeményezője, idegengyűlölő, homofób és antiszemita felhangokkal. Ezek a címkék a magas erkölcsi normák kifejeződései?  Íme, mit állít ezzel szembeállítva a tisztségviselő: „Románia az interetnikus együttélés és a multikulturalizmus modellje”.

Ezt a szófordulatot ismételgeti az összes kisebbségellenes az 1990-es évek óta az ország etnikumközi problémáival kapcsolatban. A román-magyar kapcsolatok minden becsületes kutatója hamisító és ezért mélységesen álszent cselekedetet lát ebben a szófordulatban. A magyarellenes tüntetések áradata közvetlenül a tusnádi rendezvény előtt még nevetségessé is teszi azokat: a Sepsi (egy látványos eredményekkel rendelkező csapat, amely a magyar kormánytól kap pénzt az infrastruktúrára) ez év július 21-i nemzetközi mérkőzését egyetlen romániai csatorna sem közvetítette a televízióban; július 23-án a Román Labdarúgó Szövetség bejelentette, hogy nem engedélyezi a Székelyföld U18 – Magyarország U18 mérkőzés megrendezését, amely mérkőzésnek az új csíkszeredai stadiont kellett volna felavatnia.

Rasszisták Orbán kijelentései? A Fidesz vezetője által többször ismételt „nem akarunk kevert fajúvá válni” kijelentés a rasszizmus arzenáljába tartozik. De ha pontosságra törekszünk, akkor hozzá kell tennünk, hogy az antagonizmus, az elkülönítésre való felszólítás csak akkor válik rasszistává, ha a saját faj felsőbbrendűségének érzéséből fakad[4].

Hogy mi „Orbán problémája” a keveredéssel kapcsolatban, az többek között az ez év július 23-i beszédéből is kiderül: „Fontos megérteni, hogy más civilizációk – a kínaiak, az indiaiak, mondjuk az ortodox világ, sőt az iszlám is – szintén modernizációs folyamaton mentek keresztül. És azt látjuk, hogy a rivális civilizációk átvették a nyugati technológiát és elsajátították a nyugati pénzügyi rendszert, de nem vették át a nyugati értékeket – és egyáltalán nem áll szándékukban átvenni azokat (kiemelés tőlkem)”. Ezek a kijelentések Orbán általánosabb politikáját követik, amely elutasítja a „más értékrendű” emberek bevándorlását, különösen az „iszlám civilizációból érkezőkét, akik folyamatosan Európa felé tartanak”. „Orbán problémája” a bevándorlás, nem a faji hovatartozás. Dallasban ezekben a napokban azért van, hogy az USA déli határára nehezedő migrációs nyomással kapcsolatos elképzeléseikben, nem pedig faji kérdésekben támogassa a republikánusokat [5].

Egyetérthetünk, vagy sem ezzel a politikai választással. Megjegyzem azonban, hogy a magyar miniszterelnök Tusnádon kifejtett más gondolataival ellentétben (Ukrajnának járó segélyek, az Európai Unióhoz való viszonyulás stb.) az általa felvetett témában nincs semmi mesterkélt. A muszlim közösségek Európába történő bevándorlása alapvetően megváltoztatta a svédek, dánok, hollandok, britek, franciák stb. életét. Vannak demokráciaelméleti szakemberek, akik a „nyitott ajtók” politikáját annak a tudományágnak az érveivel bírálják, amelyben a leginkább ismertek – köztük a legismertebbek közül Giovanni Sartori, a Mit csináljunk a külföldiekkel? Pluralizmus kontra multikulturalizmus (Humanitas, 2010 – lásd a kontextuális elemzést itt). Létezik egy tudományos mozgalom, amely a többségi csoportok kulturális jogának elismerését szorgalmazza. A teoretikusok szerint bizonyos körülmények között a többségnek jogos érdeke fűződik a „kulturális jogok” védelméhez. Liberális (nem konzervatív) indoklást kínálnak a többségi kultúra védelmére a bevándorlással összefüggésben (lásd Liav Orgad elismert könyvét: The Cultural Defense of Nations: A Liberal Theory of Majority Rights, Oxford University Press, 2015).

Következtetések. Az erkölcsi pózolás eltűnik a nagy etikai kérdésekkel szemben

Orbán Viktor illiberalizmusának vannak következetes kritikusai. De a tusnádi beszédére adott reakciók többsége (amennyiről én tudok) nem tartozik ebbe a kategóriába. A mozgósítás egy olyan jelenséget tükröz, amely évtizedek óta egyre inkább megfigyelhető a közéletben. A társadalmi gondolkodás egyfajta „pavlovi reflexszé” való átalakulásának jelenségéről van szó: a világ automatikusan lázba jön, ha felfedez egy „bűnös” szót, függetlenül attól, hogy mit is jelent valójában, amint az adott kontextusba kerül. Mindennapossá vált, hogy egyik vagy másik szót fegyverként használják.[6] Az a lazaság, amellyel a fasiszta, cigányellenes, antiszemita, szélsőséges stb. szavakat osztogatják, ellentétben áll a bűnös előéletükkel, ami természetessé tette volna, hogy minden visszaélő használatot büntetés kövessen. Ez nem történik meg.

Okunk lenne sajnálni a gondolkodás ilyen jelenségek eredményező leépülését. De még ennél is aggasztóbb a közügyi felelősségre gyakorolt hatásuk. A „bűnösök” utáni vadászat szenvedélye a megbélyegzések körének folyamatos kiszélesítésével ahhoz vezet, hogy többé már nem figyelünk arra, ami igazán komoly, tehát ami igazán számít.

Olyan rendkívüli kegyetlenséggel járó dolgok történnek a világunkban, amelyek látszólag nem váltanak ki érzelmeket. Az általam említett példa egy a számtalan közül. 2014 februárja és 2019 júliusa között a romániai rendőrkapitányságokon és ügyészségeken több mint 18.000, gyermekek ellen elkövetett szexuális cselekményekről szóló bejelentést vettek nyilvántartásba. Ezeknek kevesebb mint 20%-a vezetett az elkövetők bíróság elé állításához. A helyzet közvetlenül összefügg azzal a ténnyel, hogy Románia élen áll az EU-ban az emberkereskedelem terén. 2019-től napjainkig semmi sem változott alapvetően e valóságot illetően. Mégis íme, hány romániai politikus követel sürgős kormányülést, amelyen az RMDSZ-nek kellene felelnie a tusnádi taps miatt, és egyikük sem mozgósítja kollégáit a gyermekek elleni aljas visszaélések miatt. Etikai pózolás az egyik esetben, közöny a másikban. Ez az a fő gonoszság, amit a képmutatás magával hoz.

MEGJEGYZÉSEK_________

[1] Ennek a sikernek vannak visszás hatásai is: a budapesti hatalmon lévő párt lehetősége arra, hogy a külhoni magyarokat a saját javukra befolyásolja; a magyarok érdektelensége annak az országnak a politikája iránt, amelyben élnek.

[2] Lehetetlen intézkedések, amikor Románia és Magyarország is tagja az EU-nak. Radu Mârza történész egyik őszinte cikkében a „mai Magyarországról” (itt) felteszi a kérdést: „Van mozgásszabadságunk, van szólásszabadságunk, van egyesülési szabadságunk és sok más jogunk. De meddig mehetünk el? Hol van az a határ, amelyen túl nem normális, hogy egy másik ország prominens politikusa magánlátogatásra egy másik országba utazik (…), és ott egy enyhén szólva is megkérdőjelezhető beszédet mond? Hol van az a határ, amelyen túl már nem normális, hogy egy ország beavatkozik (egy bizonyos pontig ártatlan eszközökkel) egy másik országba? A szuverenitás csak egy elvont fogalom, vagy egy valódi elv, amelyet tiszteletben kell tartani?” A válasz az európai jog értelmében: az európai polgárok (politikusok vagy nem politikusok) jogainak gyakorlására vonatkozóan nincsenek más korlátozások, mint a nemzeti és nemzetközi jog tiszteletben tartásával kapcsolatosak. Azonban semmi, amit Orbán Viktor tett Tusnádon, akár ésszerű volt, akár nem, nem sértette ezeket a törvényeket.

[3] Orbán Viktor rasszista, vagy nemrasszista attitűdjének fő megítélési alapja a Fidesz-kormány romákkal kapcsolatos politikája. A mutatók vegyesek. A romák többsége a Fideszre szavaz, nagyrészt a kormánypárt által irányított gazdasági függőségek miatt. Orbán roma vezetőket támogat, miközben romaellenes szerző-tisztségviselőket vesz védelmébe. A Pew Research Center 2019-es felmérése szerint Magyarországon a lakosság 61%-a táplál kedvezőtlen érzelmeket a romákkal szemben, Szlovákiában a romákkal szemben kedvezőtlenek aránya elérte a 76%-ot, Csehországban pedig a 66%-ot. Romániában egy 2018-as felmérés szerint a romákkal szembeni bizalmatlanság 72%-os volt.

[4] Két észrevétel. A „faj, amelyhez tartozol” kifejezés azt a felfogást veszi figyelembe, hogy az emberek biológiailag fajokra vannak osztva. Kettő. A fogalmak körének folyamatos bővülése azt jelenti, hogy ma a „rasszizmus” kifejezést minden olyan „tisztességtelen bánásmódra” alkalmazzák, amelyet különböző fajúnak tekintett emberekkel szemben érvényesítenének. Ilyen logika alapján az a fehér ember, aki egy feketétől lop, vagy az a fekete ember, aki egy fehértől lop, már önmagában rasszista.

[5] Elsősorban mexikóiak, tehát íme, nem muszlimok.

[6] Az angolszász megfogalmazás, a „Weaponized Words”, kifejezőbb.

Gabriel Adreescu

2022. augusztus 5.

(Gabriel Andreescu cikke különösen azért érdemel figyelmet, mert megmutatja, hogy még a magukat rendkívül elfogadónak, nyitottnak, „liberálisnak” tartó személyek sem képesek – Romániában – túllépni bizonyos, jelen esetben ideológiavezérelt elfogultságokon a magyar–román kérdésben. A „liberális” Andreescu nem veszi észre, vagy nem tudja, illetve nem akarja észrevenni, hogy amikor összeköti az „illiberális” Orbán Viktor kormányfő vélt, vagy valós „bűneit” a romániai magyar közösség jogköveteléseinek (amúgy is esetleges, nemzetközi szerződéseket sértő, a közösségi jogalkalmazási kezdeményezéseket jogi, igazságszolgáltatási, pénzügyi, közigazgatási stb. eszközökkel akadályozott, sőt, kriminalizált) helyzetével, vagy – Orbán Viktor nyilatkozatai (!) miatti –, egész közösségre kiterjedő „megtorlásszerű” jövendőbeli ellehetetlenítésével, akkor gyakorlatilag ugyanazt a kollektív büntetést és büntethetőséget tartja teljesen elfogadható „válasznak”, amit a nála nemcsak kevésbé „liberálisnak”, de egyenesen sovén magyarelleneseknek számító román politikusoktól és „véleményvezérektől” kap a magyar közösség. – ERS)

 

Criticile la discursul lui Viktor Orbán. Ce este grav, ce este ipocrizie

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: