//
most olvassa...
Politika

Eszmény vagy illúzió az önrendelkezés? – Krónika

Többször elhangzott mostanában erdélyi magyar politikusok szájából, hogy az erdélyi magyarság egy része ne ringassa magát illúziókban Oroszországgal, illetve Moszkva ukrajnai győzelmével kapcsolatban, mert az nem segíti elő Székelyföld autonómiáját.

A kijelentés akár igaz is lehet, de rögtön tegyük hozzá a politikusaink által elhallgatott tényt, hogy hasonló illúzióban az Európai Unióval kapcsolatban se ringassuk magunkat. A 70 éve megalakult Magyar Autonóm Tartomány története kapcsán érdemes erről elgondolkodni.

Nem hiszem, hogy az erdélyi magyarság egy részét oroszbarátsággal lehetne megvádolni amiatt, hogy a közösségi oldalak hozzászólásaiban kétségbe vonják az eddigi autonómiaküzdelem eredményességét, amely a rendszerváltás óta nem tud kézzelfogható sikert felmutatni. Nyilván, erdélyi magyar részről is sok ebben az emberi gyarlóság, de ne tegyünk úgy, mintha nem tudnánk, ki itt a fő bűnös.

Egy olyan román nemzetállammal állunk szemben, amelynek az 1989-es decemberi rendszerváltás óta létrejött román pártjai mind magyarellenesek.

Az elmúlt 32 esztendőben csak azokban a rövid időszakokban nem gyaláztak bennünket a vezető román politikusok, amikor szükségük volt a magyar képviselet támogatására, vagy kirakatnak kellettünk a multikulturális Románia nyugat-európai vagy tengeren túli népszerűsítésére. Ezt a fajta ,,multikulturalizmust” nyelte le Brüsszel és Washington, mint kacsa a nokedlit, innentől fogva autonómiaküzdelmünk megfeneklett, és jó esetben a távoli jövő ködébe vész.

A romániai magyarság többsége tisztában van ezzel. Az emberek saját vérmérsékletük szerint adnak hangot véleményüknek a közösségi oldalakon. Miután az Európai Bizottság átverte az erdélyi magyarságot – ahogyan a többi, Európában élő, őshonos nemzeti kisebbséget is – a tőlünk indult két európai polgári kezdeményezés elbuktatásával, nem kell azon csodálkozni, ha az emberek egyre kevésbé bíznak Brüsszelben. A jövőjükkel elégedetlen erdélyi magyarok töprengenek, gondolkodnak, próbálnak olvasni a világ történéseiből: hogyan lehetne a zsigerileg magyarellenes román nemzetállamot megváltoztatni?

Van, akinek mentőötletként Oroszország jut eszébe olyan apropó kapcsán, hogy az egykori Szovjetunió nyomására jött létre 1952. szeptemberében – maholnap hetven esztendeje –, az utóbbi száz esztendő egyetlen működő erdélyi magyar autonómiája, a Magyar Autonóm Tartomány.

Az “autonóm Székelyföldet” az 1960-ban bevezetett átalakítások után az 1968-as megyésítéssel Ceaușescu számolta fel. A kommunista fogantatású önrendelkezés előzményeihez hozzátartozik az 1944 őszén Erdélybe bevonuló szovjet hadsereg katonai közigazgatása, amely több ezer magyarnak mentette meg az életét azzal, hogy átmeneti időszakra kiparancsolta a román adminisztrációt Erdélyből, így a gyilkolászó Maniu-gárdisták nem tudták megismételni az Avram Iancu és társai által véghezvitt 1848–49-es nagy méretű vérfürdőt Erdély magyarok lakta településein.

A kommunista Szovjetunió ránk kényszerített embertelen rendszerével nyilván nem jelenthetett életképes alternatívát az erdélyi magyarok számára sem. De a román nemzetállami törekvésekhez képest abban az időben a szovjet ajánlat jobbnak bizonyult, mint a totális román elnyomás.

A Magyar Autonóm Tartomány létrejöttének körülményei is bizonyítják, hogy Romániát sem diktatúrában, sem demokráciában nem lehetett rávenni arra, hogy önszántából garantálja a területén élő őshonos nemzeti közösségek kollektív jogait. Minden időben igyekeztek kijátszani a magyarság követeléseit, közellenségként beállítva törekvéseinket. Most Oroszország háborúját akarják összemosni az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseivel, hadd higgye a világ, hogy nem az erdélyi magyarság, nem a Székelyföld valós igényéről van szó, hanem Moszkva érdekeiről.

A 20. század elejének híres politikusától, gróf Klebelsberg Kunótól származik az a mondás, hogy „eszmények nélkül nem lehet élni, illúziókban nem szabad élni”. Bízzuk a jövőre, hogy illúziók dolgában kinek lesz igaza.

Makkay József

2022. augusztus 22., 09:43

https://kronikaonline.ro/velemeny/eszmeny-vagy-illuzio-az-onrendelkezes

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: