Az oktatási minisztérium álláspontja szerint a törvény félreértelmezése okozott galibát Nagyváradon, ezért nem sikerült eddig integrálni az állami iskolarendszerbe a magyar kormánytámogatással épített bölcsődéket. Az illetékesek azt ígérik, napokon belül megoldódik a kérdés.
A református bölcsőde is állami intézményként működhet ezután • Fotó: Fried Noémi Lujza
A nagyváradi Nicolae Bălcescu Általános Iskola magyar osztályai helyzetének rendezése után a magyar állami támogatással épített egyházi bölcsődék ügye is megoldódni látszik a partiumi megyeszékhelyen. A nagyváradi tanács szerdai ülésén ugyanis kiderült, hogy ezek állami oktatásba való integrálásához messze nincs szükség annyi bürokratikus eljárásra, mint eddig hitték, csupán az egyes hatóságok akadékoskodásáról volt szó – számolt be az Erdon portál. Mint megírtuk, a nagyváradi polgármesteri hivatal a múlt heti, tanévkezdés előtti ülésén
nem tűzte napirendre azt a két határozattervezetet, amellyel átvenné a város oktatási hálózatába a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség által működtetett, a magyar állam támogatásával épített bölcsődét.
A két épületben egyházi óvoda működik; eddig azt hitték, a tanács döntése kell ahhoz, hogy ezek átkerüljenek az önkormányzat kezelésébe, jelenleg ugyanis az egyházak és a szülők fedezik a fenntartási és működtetési költségeket.
A Maszol korábbi beszámolója szerint Szabó József, az RMDSZ váradi frakciójának vezetője a tanács múlt keddi ülésén jelezte a problémát Florin Birta polgármesternek, aki úgy vélte, van esély rendezni a kérdést. Szabó a Maszolnak elmondta, mind a református, mind a római katolikus egyház hónapokkal ezelőtt benyújtotta a dokumentációt, hogy a két magánbölcsődét áthelyezzék a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium és a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum intézményi struktúrájába. Úgy vélte, ha nem születik gyors döntés, csak a következő tanévtől lehet változást eszközölni.
Újabb egyeztetések
Ehhez képest úgy tűnik, az ügy már a napokban megoldódik, és mégiscsak bekerülhet a nagyváradi iskolahálózatba a három magyar tannyelvű bölcsőde: a református és a római katolikus püspökség intézménye, valamint az Orsolya bölcsőde váradszőllősi épülete.
• Fotó: Fried Noémi Lujza
A szerdai rendkívüli tanácsülésen ugyanis kiderült: a hatályos törvények helytelen értelmezése okozta az eddigi galibát, ugyanis valójában nincs is szükség az épületek önkormányzati kezelésbe vételére, az ingatlanok automatikusan a hálózat részévé válhatnak, mivel az iskolahálózatban már létező tanintézmények alegységei, számolt be az Erdon. A nagyváradi hírportál szerint a bölcsődék ügye a szerdai tanácsülésen sem szerepelt napirenden, ezért Szabó József újabb tájékoztatást kért Florin Birta polgármestertől a kérdésben.
Az elöljáró elmondta, hogy aznap tanácskoztak az önkormányzat, a megyei tanfelügyelőség és a prefektúra képviselői, akik az oktatási minisztériummal való konzultálás után arra a megállapításra jutottak, hogy az iskolahálózat tulajdonképpen nem változik, hiszen a különböző oktatási szintek – itt óvodai és bölcsődei oktatás – jóváhagyása nem az önkormányzat, hanem a tanfelügyelőség hatásköre.
Az önkormányzatra csupán az a feladat hárul, hogy a következő tanácsülésig megkösse a haszonbérleti szerződést az ingatlanok tulajdonosaival, melyekben a bölcsődék működnek, magyarázta a polgármester.
Az Erdon szerint a végkifejlet előzménye, hogy Florin Birta polgármester és Szabó Ödön RMDSZ-es parlamenti képviselő, a képviselőház tanügyi bizottságának alelnöke hétfőn megbeszélést folytatott a minisztérium illetékeseivel arról, hogyan kell értelmezni a törvényt. Szabó szerint az önkormányzat és a tanfelügyelőség eddig úgy állította össze az iskolahálózatot, hogy a jegyzékbe többet írt bele, mint amennyit a jogszabály elvár. Eszerint ebben csak az intézmények hivatalos székhelye kell szerepeljen, az önkormányzatnak abba nincs beleszólása, hogy egy-egy tanintézmény milyen struktúrákkal és osztályokkal rendelkezik, ezek engedélyeztetése ugyanis a minisztérium hatáskörébe tartozik. Tehát a szaktárca dönti el, milyen bölcsődék, óvodák, iskolák, osztályok indulnak egy-egy tanintézményben, magyarázta.
Hozzátette: nem kell módosítani az iskolahálózat jegyzékét, ha abban már meglévő tanintézmények létesítenek például új bölcsődét, ahogy a három váradi bölcsőde esetében is történt. Miután a törvény értelmezése tisztázódott, „a váradi önkormányzatnak már csak egy teendője van: át kell vegye a református bölcsőde épületét haszonbérleti szerződéssel” – mondta az Erdonnak Szabó Ödön, aki szerint a másik két ingatlanra már megkötötték a szerződést.
A tanfelügyelőségen a sor
Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő helyettes szerint a bölcsődék átvételével való további teendők a tanfelügyelőségre hárulnak, ennek a következő napokban módosítani kell a beiskolázási tervet, meg kell hirdetni a pedagógusi állásokat, illetve személyzetet kell találni az Orsolya és a Szent László bölcsődékhez.
„Ezekben az intézményekben már hétfőtől megkezdődik a tevékenység”
– mondta a hírportálnak Kéry. Hozzátette, hogy a református egyház által működtetett Csillagocska bölcsődének már van személyzete, a tanfelügyelőség ezt veszi át az állami rendszerbe. A Szent László bölcsődében kettő, az Orsolya bölcsődében egy csoport lesz, mindenikhez két pedagógust kell alkalmazni. A Csillagocska bölcsődében is két csoport működik, a három tanintézményben több mint száz gyerek oktatása zajlik.
Nagyváradon is szegregációra hivatkozva akadályoznák meg a magyar gyerekek elköltöztetését
Pap Melinda
2022. szeptember 08., 18:36 • utolsó módosítás: 2022. szeptember 08., 18:55
Beszélgetés
Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.