//
most olvassa...
Politika

Elfogytak az olvasók, bezárnak a könyvtárak: újra fel kell találniuk magukat a szakemberek szerint – Krónika/+

A helyi és megyei könyvtárak kénytelenek időnként „újra feltalálni önmagukat” és olyan feladatokat is vállalni, amelyek jellegükhöz mérten meglepőek – állapította meg Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója annak az adatnak kapcsán, hogy az elmúlt harminc évben az ország könyvtárainak felét bezárták, látogatottságuk pedig lényegesen csökkent.

Az elmúlt napokban láttak napvilágot a médiában az Országos Statisztikai Intézet (INS) által közzétett adatok, amelyek rámutatnak, hogy a rendszerváltás óta eltelt három évtizedben mintegy felére csökkent a romániai könyvtárak száma, és a meglévők látogatottsága sem ad okot a derűre. Valóban ennyire elmaradtak a könyvek az életünkből, vagy csak más, statisztikailag kevésbé mérhető formában, elektronikusan, esetleg újon vásárolt könyveket olvasunk?

Ha a statisztikák valósan tükrözik a nyomtatott kiadványok iránti érdeklődést, következő kérdésként merül fel, miként lehetne a csökkenő tendenciát a meglévő könyvtárak támogatásával és népszerűsítésével megfordítani.

Egységes elképzelésre lenne szükség

Szonda Szabolcs, a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár igazgatója úgy véli, léteznie kellene egy országos, törvényalkotási síkon is egységes elképzelésnek a könyvtárak eredményes, operatív támogatását illetően, amelynek alapját elsősorban a logisztikailag összehangolt fejlesztések, az adminisztrációs eszközök biztosítása, illetve a bürokratikus akadályok elhárítása jelenthetné. Meglátása szerint amíg ez országos szinten nem következik be, a könyvtárak kénytelenek rögtönözni, és a jól működő mintákból kell átemelniük az alkalmazható példákat. Szonda Szabolcs a Krónika kérdésére rávilágított, a sepsiszentgyörgyi intézménynek is lenne helye a növekedésre, de a közel 4000 fős, stabil olvasótábor – amely nem csak belépővel rendelkezik, hanem igénybe is veszi az intézmény szolgáltatásait – egyelőre szinten tartja a könyvtárhasználatot.

“A pandémiás-megszorításos években mi is tapasztaltunk visszaesést (2800 körül volt a látogatók száma), ami azért nem hozott vészesebb csökkenést,

mert munkatársaim – pár hónap kivételével – a teljes járványidőszakban, leleményesen és változatos megoldásokkal alkalmazkodtak a megváltozott helyzethez, és igyekeztek tartani a kapcsolatot a közönséggel” – fejtette ki az igazgató.

Hozzátette, a könyvtárhasználatra vonatkozó idei adatok bizakodásra adnak okot, hiszen azt mutatják, hogy az intézmény visszatornázhatja magát a járvány előtti igénybevétel szintjére. A könyvkölcsönzés mellett az intézmény a helyben olvasással, bibliográfiai és egyéb szakmai tájékoztatókkal, az olvasással összefüggő, közművelődési rendezvények szervezésével, valamint gyerekeknek szóló, olvasásra ösztönző programokkal igyekszik növelni az írott kultúra és a nyomtatott kiadványok iránti érdeklődést. Ez utóbbi, egymásra épülő programok a születéstől a késő kamaszkorig igyekeznek lefedni valamennyi korosztályt,  amelynek eredményeként

a Bod Péter Megyei Könyvtár gyerekrészlegén történő mozgás az elmúlt évek során még inkább megugrott.

„A gyermekkönyvtárunk jelentős dinamikával rendelkezik, mind a látogatottság, használat, mind az állomány terén. Ez egybevág az intézményi prioritásunkkal is, nevezetesen, hogy kiemelten figyelünk a fiatal korosztályokra, és foglalkozunk velük az érdemi utánpótlás reményében” – tette hozzá Szonda Szabolcs.

Az intézményvezető azt is elmondta, hogy egy országos könyvtárfejlesztési stratégia hiányában a helyi és megyei könyvtárak kénytelenek időnként „újra feltalálni önmagukat”, és olyan feladatokat is vállalni, amelyek jellegükhöz mérten meglepőek.

“Mi maradunk a kaptafánál, azaz a könyvre, az olvasásra és a hiteles dokumentálódásra irányítjuk a figyelmet,

hiszen nincs más, az olvasáshoz hasonló tevékenység abban az értelemben, ahogyan foglalkoztatja és igénybe veszi az agyat, a képzelőerőt, végső soron pedig a szellemet és a lelket is. Néha magunkat is meglepjük: a tavaly kezdeményezett és számos támogatóval lebonyolított Szívből jövő könyvajándék kampány során ezernél több háromszéki, szociálisan hátrányos helyzetű gyermeknek gyűjtöttünk életkoruknak megfelelő olvasmányként szolgáló könyveket” – mutatott rá a könyvtárigazgató.

Sokat olvasnak a váradi Ady-iskola diákjai

Makai-Bölöni Judit, a nagyváradi Ady Endre Líceum könyvtárának vezetője a Krónika megkeresésére elmondta, az iskola diákjairól elmondható, hogy sokat olvasnak, a többi hasonló intézménytől eltérően a nagyváradi tanintézet könyvtára ugyanis nagyon sok kortárs, divatos kiadvánnyal rendelkezik.

Ezeket legtöbbször a diákok részéről érkező, saját példányok felajánlásából szerzik be, hiszen számos gyerek, miután elolvasott egy könyvet, az iskolakönyvtárnak adományozza azt.

„A több mint 40 000 példánnyal rendelkező iskolakönyvtár ugyanakkor minden év végén egy bizonyos összeget különít el az új könyvek vásárlására. Egész évben gyűjtöm a gyermekek által ajánlott és kedvelt könyvcímeket, amelyeket év végén aztán a rendelkezésemre álló összegből beszerzek” – osztotta meg az Ady Endre-gimnázium könyvtárosa.

A helyi szerzőket is felsorakoztató, ifjúsági kínálat mellett a könyvtár az angol nyelvű irodalom széles kínálatával is várja a diákokat, többek közt olyan klasszikusokat bocsátva olvasásra, mint a Harry Potter-sorozat.

A jelenleg felújítás alatt álló iskolakönyvtár programkínálatában korábban számos író-olvasó találkozó is szerepelt,

amely nem csak az iskola diákjai számára, hanem a nagyváradi magyar lakosság számára is nyitott volt.

„Könyvtárosként a legnagyobb kihívás, hogy a szórakoztató irodalomról átneveljem a diákokat a minőségire. Úgy viszonyulok hozzá, hogy ez olvasási gyakorlat, és jó, ha a gyerek nem ijed meg egy nyolckötetes könyvtől” – tette hozzá Makai-Bölöni Judit.

Oláh Eszter

2022. szeptember 19., 19:26

https://kronikaonline.ro/kultura/egyseges-strategia-kellene-a-konyvtaraknak

Ha nem akar lemaradni friss bejegyzéseinkről, csatlakozzon Facebook-közösségünkhöz.

Ha szeretne hozzájárulni szolgáltatásunk fenntartásához, keresse fel tájékoztató oldalunkat.

Szerkesztési elveinkről bővebben itt talál tájékoztatást.

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: