//
most olvassa...
Politika

Tulajdonjog-visszaszolgáltatás fölösleges magyarázatokkal – Népújság/+

A múlt hónap végén több mint 20 évi jogi kálvária után a megyei földosztó bizottság visszaszolgáltatott Felsőrépán és Ratosnyán összesen 2.260 hektár és 8.100 négyzetméter erdőt báró Bánffy László örököseinek, Bánffy L. Éva-Mária-Rozália-Heléne-Johannának és Bánffy Jósika Imre Lászlónak abból az összesen közel 40.000 hektár erdőtulajdonból, amellyel nagyjából három főúri család – a Bánffy, a Kemény és az Éltető – rendelkezett. 

Erdőket is visszaszolgáltattak Fotó Horváth Éva

 

Végre olyan döntés született a sok száz hasonló erdélyi ingatlantulajdonjog-visszaszolgáltatás terén, amely egyfajta történelmi elégtételt is jelent nem csak a tulajdonosoknak, hanem közösségünknek is. A jogi lépésen túl viszont igen különös az erről kiadott prefektusi közlemény, a tulajdonbizonylatot aláíró prefektus – akinek fő feladatköre a törvényesség tiszteletben tartásának felügyelete – mintegy bocsánatkérően azt magyarázza, hogy milyen jogi lépéseket tett a hivatala a tulajdonjog-visszaszolgáltatás megakadályozásáért; a visszaigénylés, tegyük hozzá, minden fellebbviteli megkeresés ellenére betonbiztosan jogosnak bizonyult. A prefektusnak nem volt más választása, mint aláírni a földosztó bizottság dokumentumát – olvasható ki a közlemény sorai közül. Ebben nyilvánvalóan az is benne van, hogy a PNL-s Mara Togănel egyféleképpen a feletteseinek üzent. Az én olvasatomban azt, hogy a román nemzeti érdekeken túl kellett lépnie, és eleget kellett tennie hivatali kötelezettségének. Jól tette, tegyük hozzá, mert ahogy a közleményben is benne van: senki sem állhat a törvény felett.

Az is tény, hogy a jogalkotók politikusok, akik a nemzeti érdekek szerint döntenek. S ezt leginkább a magyar kisebbséget érintő, egykor magánkézben és intézmények tulajdonában levő ingatlanok (épületek és föld) visszaszolgáltatásakor érvényesítik, úgy, hogy jogi kifogásokat találva évekig húzódnak a perek, meghurcolják a döntéshozatalt vállaló (magyar) politikusokat, visszavonnak korábbi, jogerősnek ítélt határozatokat és sorolhatnák a példákat. Ne rejtsük véka alá. A Trianon utáni térhódításról van szó, amelyet az 1989-es rendszerváltás után erősítenek a mindenkori hatalomgyakorlók. A területet nyert állam szempontjából ez így van rendjén. Ezt tükrözik az 1920-as döntést követő, elbirtoklást szentesítő törvények is. Egy tanulmány (Vincze Gábor: Gazdaságpolitika vagy kisebbségpolitika?) világosan kimutatta egyebek mellett, hogy a Regát és az 1920 után csatlakoztatott területek gazdasági struktúrája annyira eltérő volt, hogy „a békeszerződések nyomán létrejött Nagy-Romániában nem lehetett a földbirtokstruktúra problémáját egységes földreformtörvénnyel rendezni. Ezért 1921-ben négy törvény jelent meg: külön törvénnyel szabályozták a reform végrehajtását a Regátban, Erdélyben, Bukovinában és Besszarábiában. Az erdélyi törvény 6. § a) pontja teljes egészében kisajátította mindazokat a falusi birtokokat és városi kültelkeket, melyek valamely közérdekű célt szolgáló jogi személy tulajdonát képezték. Ezzel a paragrafussal kisajátították a római katolikus egyház birtokainak 95 és a református egyház birtokainak 45 százalékát. A kisajátítás alá esett egyházi vagyon 92,8%-a volt a magyar egyházak tulajdonában”. Így megállapítható, hogy már az 1921-es földreformot az akkori törvényhozók alapvetően abból a politikai megfontolásból iktatták törvénybe, hogy egyrészt „levezessék a paraszti elégedetlenséget”, másrészt pedig a kisebbségeket gazdaságilag meggyengítsék.

A második világháborút követő agrárreformok is több szempontból hátrányosan érintették a magyar kisebbséget. Különösen Észak-Erdélyben, ahol a szovjet csapatok kirabolták az épületeket (nagyobb mértékben a kastélyokat, kúriákat), feldúlták a házakat és a visszavonuló hitlerista csapatok által kitelepített szász lakosság hátrahagyott, igen jelentős vagyonát (a lábon álló gabonát, a le nem szüretelt szőlőt, a gazdaságok ingatlanait stb.) a környékbeli románok és cigányok is felprédálták.

Bár volt törekvés arra, hogy az új „népi demokratikus kormány” a magyar kisebbségek esetében is méltányosan hajtsa végre az 1945-1947-es földreformot, nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a helyi agrárreform-bizottságok összeállításakor a magyar kisebbséget igyekeztek kihagyni ebből, ugyanakkor több kategória vagyonát is kisajátították, többek között azokét a dél-erdélyi magyarokét, akik Észak-Erdélybe menekültek az Antonescu-kormány terrorja elől, azokét, akiket főleg a Székelyföldről kiürítési paranccsal eltávolítottak lakóhelyükről, azokét a dél-erdélyi magyar közalkalmazottakét, akiket a bécsi döntést követő napokban a hatóságok délről Észak-Erdélybe helyeztek át, de birtokuk Dél-Erdélyben maradt. Mindezek mellett a legsúlyosabb csapást az 1945 elején megjelent CASBI-törvény megjelenése jelentette (Casa de Administrare şi Supraveghere a Bunurilor Inamice – az ellenséges vagyonokat kezelő és ellenőrző pénztárról szóló törvény 1945. február 10-én jelent meg a magyar és német javak felügyeletére). Ezáltal a magyar állam, illetve a magyar állampolgárságú személyek vagyonát ellenséges vagyonként kezelték, és kineveztek úgynevezett CASBI-gondnokokat a magyar tulajdonú vállalatok élére. Ugyanakkor megfosztották vagyonuktól a kisembereket is – több 10 ezer embert –, akiknek az ingatlanjait, értékesebb javait, a perzsaszőnyegtől a bútorokig, termőföldekig, CASBI-gondnokság alá helyezték. Ez a törvény a magyar érdekeltségek nacionalizálását jelentette, lefejezte a magyarság gazdasági erejét. Ezt követte a szocialista (kényszer-) agrárreform, amely, mint ismeretes, egységes kollektív gazdaságokba szervezte a zsebkendőnyi területtel rendelkező földtulajdonosokat, ezúttal nemzetiségre való tekintet nélkül.

E bonyolult – a kommunista rendszert megelőző – tulajdonjogviszony és viszontagságok mellett nem kell csodálkoznunk azon, hogy az 1989-es rendszerváltást követő első 18/1991-es földtörvény életbe léptetése óta még nem sikerült teljes mértékben rendezni a tulajdonjogviszonyt. A 10/2001-es, teljes visszaszolgáltatást szavatoló törvény (restitutio in integrum) még jobban felkavarta a kedélyeket, főleg a Kárpátokon belül, mert több ingatlan esetében – épületek is – kiderült, hogy valójában több, addig nem rendezett jogviszonyt lehet helyreállítani betonbiztos tulajdonjogot igazoló okiratok (telekkönyvek, helyrajzi számok stb.) alapján. És ezek nagyrészt olyan esetek, amelyek az említett – a kisebbség ellen, főként Erdélyben, politikai indíttatással – törvények általi jogfosztásokat rendeznek. Mert a történelmi egyházak, különböző közösségi egyesületek, főúri családok a trianoni döntés előtt is – a Nagy-Románia létrejötte előtt – jelentős birtokokkal rendelkeztek. Az sem mellékes, hogy a restitutio in integrumot szavatoló törvény alkalmazását követően visszaszolgáltatott kastélyokat, kúriákat is az ezekhez tartozó jelentős birtokokból (mezőgazdasági területek, erdők) tartották fenn tulajdonosaik. És tartanák fenn, ha ez lehetséges volna. Egyértelmű tehát, hogy a magyar kisebbségek vagyonszerzése, gazdasági erősödése egyes román politikusok számára térvesztést, fenyegetettséget jelent. Ezért kongatják meg – mindezekre hivatkozva – mindegyre a nacionalizmus harangját. A mai napig a mindenkori román hatalom tart attól, hogy a magyar egyházak, közösségi struktúrák gazdaságilag, intézményesen megerősödnek. És ez a nacionalista retorikát szajkózó politikusoknak nincs ínyére. Ezért kell magyarázkodnia Maros megye prefektusának, amikor a törvény nevében HELYESEN dönt. Pedig nem kellene. Mert a kisebbségek, köztük a magyarok is, hű állampolgárai ennek az országnak. Akik itt születtek, alanyi jogon is azok. A visszaszolgáltatott ingatlant nem viszik el. A kastélyokban többek között – most már, hála Istennek, a román kormány támogatásával is – az idegenforgalmat, a hazai nemzetgazdaságot fellendítő gazdasági tevékenységeket folytatnak és terveznek. Az egykori és visszaszolgáltatott, magántulajdonban levő földterületekről a termés romániai fogyasztókhoz kerül, az erdőből a fát kitermelik, és itt értékesítik, a magyar egyházi iskolákban tanuló diákok a romániai szellemi örökségtárat erősítik, öregbítik és sorolhatnánk a példákat. Többször megerősítették politikusaink, és mi, akik maradtunk, egyetérthetünk azzal, hogy kisebbségiként egyenlő bánásmódban szeretnénk részesülni, mert itthon, Erdélyben, Romániában akarunk boldogulni többségi barátainkkal együtt… csak hagyják.

Nekünk nem kell magyarázkodni.

Vajda György

2022. november 7., 16:28:35

https://e-nepujsag.ro/articles/tulajdonjog-visszaszolgaltatas-foeloesleges-magyarazatokkal

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: