//
most olvassa...
Politika

A nemzetépítés szőlőmodellje – változó törésvonalak az erdélyi magyar politikában – ehír/v

Egy szuverenitásában korlátozott nemzeti közösségen belül az elsődleges politikai törésvonalat jellemzően az elnyomó hatalommal szembeni viszony határozza meg. Példák hosszú sorát lehetne idézni, de elég talán az Osztrák–Magyar Monarchia pártrendszerét említeni, ahol nem elsősorban a világnézeti alapállás határozta meg a pártstruktúrát, hanem a közjogi kérdések, a kiegyezés alkotmányjogi konstrukciójához való viszonyulás.

Én ne legyenek illúzióink, a mai belső-magyarországi politikai ellentétek lényegét is ez adja: egyik oldalon a szuverenitáspárti, nemzeti érdekek elsődlegességét hirdető erők állnak, a kormányoldal és a Mi Hazánk Mozgalom, velük szemben pedig egy gyülevész komprádor társaság, a globális főhatalom helyi lerakata, az egykori SZDSZ szellemi örökösei.

S ebben nincs különbség a formális utódpártok, az MSZP és a DK, valamint „a XXI. századi pártok”, a Jobbik, a Párbeszéd, az LMP és a Momentum között. A csomagolás árnyalatokban különbözik, de a tartalom ugyanaz: ahogy elődeik gátlástalanul kiszolgálták 1989-et megelőzően a szovjet érdekeket, úgy szolgálják ki ma ők is a pénzhatalmi világelitet, a nemzetállamok felszámolására törekvő, hagyomány- és identitáspusztító globalizmust.

E nemzetellenes koalíció éppen árnyékkormányt alakító vektoriális magja évek óta nyíltan hirdeti, hogy legfőbb célja a maradék magyar szuverenitást is megsemmisítő, Magyarországot mint magyar országot felszámoló Európai Egyesült Államok megteremtése.

Nem volt ez másként az erdélyi magyar politikában sem, ahol a kezdet kezdetétől az elnyomó román hatalommal szembeni viszony képezte az akkor még formálisan egységes Romániai Magyar Demokrata Szövetségen (RMDSZ-en) belüli legfőbb ellentétet. Nevezték a két tábort radikálisnak és mérsékeltnek, kurucnak és labancnak, helyzetteremtőnek és tájba simulónak, autonomistának és kollaboránsnak, de a címkék ugyanazt a tartalmat fedték.

A fő kérdés, mely mentén megoszlott a szervezet tagsága és vezetése, az volt, hogy mi a célja az erdélyi magyar politikai érdekképviseletnek. Egy olyan alkotmányjogi keret megteremtése, mely biztosítja a képviselt nemzeti közösség hosszú távú fennmaradását, más szóval a többszintű autonómia intézményesítése, vagy pillanatnyi alkukötések sorozata az éppen hatalomban levő román erőkkel, amit persze sok esetben átszíneznek a klikkérdekek. A formális intézmények változtak, de az alapvető ellentét megmaradt.

Időközben, miután a 2003-as, Szatmárnémetiben megtartott kongresszuson az RMDSZ de facto leszámolt a tíz évvel korábban elfogadott stratégiával, miszerint minden olyan lépést meg kell tenni az autonómia irányába, mely nem ütközik a román törvényekbe (az absztrakt autonómiakövetelést részletező, s a jogszabályok paragrafusnyelvére lefordító statútumok megfogalmazása, belső népszámlálás és belső választás), megszűnt az érdekképviselet intézményi monopóliuma.

Megalakult két civil szervezet, a Székely Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, majd a Magyar Polgári Szövetség, mint a választásokon is induló politikai szervezet. Ennek részvételét a 2004-es országos megmérettetésen elgáncsolta az RMDSZ közbenjárására a román hatalom, így az autonomista oldal a 2008-as választásokig létrehozta a Magyar Polgári Pártot, mely mellett néhány évvel később azok, akiknek nemcsak a nemzeti program, hanem a belső demokrácia is fontos volt, megalakították Erdélyi Magyar Néppártot.

A két nemzeti párt az eddigi választásokon a magyar szavazatok 10-15 százalékát tudhatta magáénak, a szavazatbővítést aligha szolgálták a pártok közötti torzsalkodások. A mindkét szervezetben lezajlott ismételt tisztújítás, illetve a hivatalba került legújabb vezetés józansága és kompromisszumkészsége lehetővé tette a két szervezet közeledését, mely a két párt fúzióját és az Erdélyi Magyar Szövetség megalakítását eredményezte az idén.

Ma, néhány nappal az Erdélyi Magyar Szövetség hivatalos és megfellebbezhetetlen bejegyzése után érdemes feltenni a kérdést: hol húzódik ma az erdélyi magyar politika fő törésvonala? És mi a viszonya ennek a törésvonalnak a nyugati világ elitjét ma alapvetően megosztó, szuverenista–globalista politikai ellentéthez? Megítélésem szerint ez a törésvonal ma az RMDSZ-en belül húzódik.

Az Erdélyi Magyar Szövetség pozíciója egyértelmű: ez a csapat akár konfrontáció és konfliktusvállalás árán is kitart eredeti célja, a belső önrendelkezés elve mentén kialakítandó önálló létkeret, az autonómia megteremtése mellett. Ugyanakkor a szervezet globalizmusellenessége is kétségbevonhatatlan. Az RMDSZ ezzel szemben ma is egy gyűjtőpárt, annak dacára, hogy az autonomisták zöme az utóbbi húsz évben távozott a szervezetből.

E gyűjtőpártnak a balszéleként említhetjük azokat, akik nemcsak a román hatalom kiszolgálói, hanem a globális világerőnek s a globális szellemi indoktrinációnak (LMBTQXYZ-őrület, BLM-propaganda, woke-idiotizmus) is behódolnak.

Az elnyomó hatalomhoz való viszonynak nemcsak temperamentális, továbbá pozicio­nális (értsd pozícióhajhász) megalapozottsága lehet, hanem világnézeti is. Magyarán nemcsak a gyávák, megalkuvók és karrieristák gyarapítják a kollaboráns tábort (azok mellett nyilván, akik nem látnak más lehetőséget a hatékony nemzet- és közösségépítésre), hanem azok is, akik számára a nemzeti öntudat nem erősítendő, kultiválandó lelki tartalom, hanem felszámolandó veszély.

Ők fasisztázzák Wass Albertet és Nyírő Józsefet, ők támadtak neki a harminc éve elfogadott Kolozsvári auto­nómianyilatkozatnak egy szabályos sajtóháború keretében, ők torpedózták meg 1997-ben az önálló Bolyai Egyetem felállítását. S ők azok, akik szembemenve pártjuk vezetésével, a romániai családügyi népszavazás alkalmával a távolmaradás mellett érveltek. És ők azok, akik ma a legvehemensebben gyalázzák a magyar kormányt.

Ami nem véletlen: a magyar kormányhoz való viszony barométer értékű a globalizmus kérdésében, mivel Orbán Viktor ma a nemzeti konzervatív, szuverenista tábor vezéralakja világszinten.

Az RMDSZ-en belüli többség igazodik a mindenkori vezetéshez. Az utóbbi nyolc évben, nagyjából a 2014-es választások óta Kelemen Hunor egyszerre törekszik a bukaresti taktikázásra és a magyarországi nemzeti oldallal való együttműködésre, s ismételten kiállt a Fidesz határokon átívelő nemzetegyesítést célzó politikája mellett. Akadnak még az RMDSZ-ben olyan erők is, melyeket a nemzeti meggyőződés, a nemzetépítő igyekezet mozgat, képviselőik minden bizonnyal az autonómiaelvű közösségépítést támogatnák, ha ennek realitását látnák.

Mert ismerjük el, ma, amikor az egész keresztény kultúra léte forog veszélyben (nemcsak az asszimilálhatatlan illegális migránsok nem szűnő inváziója, hanem a már bent levők szaporodási rátája miatt is), amikor amerikai–orosz proxyháború zajlik s az atomháborús apokalipszis esélyeit latolgatják az elemzők, a nemzetközi csillagállás nem kedvez legfőbb stratégiai célkitűzésünk, az autonómia megvalósításának.

Mit lehet akkor tenni? A kilencvenes évek közepén a Magyarok Világszövetsége szellemi holdudvarában egy konferenciasorozaton, amelyen részt vett az akkori konzervatív elit több meghatározó alakja, a vitaindító szerzőjétől, Borbély Imrétől Tőkés Lászlón, Hegedűs Loránton, Pokol Bélán, Tőkéczki Lászlón, Duray Miklóson, Szőcs Gézán, Németh Zsolton keresztül Pozsgay Imréig, megfogalmazódott a „szőlőmodell” mint nemzetépítő metafora.

Értsük ezalatt, hogy ha a geopolitikai peremfeltételek és a katonai erőviszonyok nem teszik lehetővé, hogy minden magyar egy közös államon belül fejtse ki nemzetépítő tevékenységét („almamodell”), akkor minden nemzetrésznek el kell érni a maximális önállóságot saját szülőföldjén, más szóval az autonómiát. Ezek lennének a „szőlőszemek”, melyeket összetart a „kocsány”, a határokon átívelő jogi, politikai, gazdasági és kulturális szálak.

A „kocsány” az elmúlt tizenkét évben megerősödött: a magyar állampolgárság kiterjesztése, a Máért, a nemzetpolitikáért felelős kormányzati szervek hálózata képezi a lényegét. A Magyar Országgyűlés immár nemcsak az ország, hanem a nemzet parlamentje. Addig is, míg a nemzetközi politika alakulása alkalmas nem lesz autonómia megteremtésére, a „kocsányon” keresztüli életerő áramoltatására, az autonómia eszméjének ébren tartására és a magyar önazonosságtudat megőrzésére, fejlesztésére kell fókuszálnunk.

Borbély Zsolt Attila

A szerző jogász-politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács általános alelnöke

Címkép: Felsőháromszéki részvevők a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott civil kezdeményezésű megemlékezésen a Keleti-Kárpátok fő gerincvonulatán, az Árpád-vonal közelében, a Lemhény fölött emelkedő 1302 méteres Gyepár-tetőn. 2022. június 6-án (Fotó: MTI/Kátai Edit)

2022. november 12.

A nemzetépítés szőlőmodellje – változó törésvonalak az erdélyi magyar politikában

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: