//
most olvassa...
Politika

Orbánnak is panaszkodott a magyar politikusok „nem megfelelő” erdélyi nyilatkozataira a román külügyminiszter – Krónika/+

Szóba hozta az Orbán Viktor kormányfővel folytatott budapesti megbeszélésén a magyarországi közjogi méltóságok Erdélyben tett „nem megfelelő” nyilatkozatait Bogdan Aurescu román külügyminiszter.

Orbán Viktor kormányfő fogadja Bogdan Aurescu román külügyminisztert a Karmelita kolostorban • Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

 

A magyar miniszterelnök kedden a Karmelita kolostorban fogadta a román diplomácia vezetőjét, aki ezt megelőzően Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel folytatott megbeszélést Budapesten. Az Orbán Viktorral való találkozó kapcsán kibocsátott kommünikében a bukaresti külügyminisztérium közölte, hogy a megbeszélésen szóba került többek között Románia schengeni csatlakozásának kérdése, a kétoldalú stratégiai partnerségi viszony, a kereskedelmi és energetikai kapcsolatok, továbbá az is, hogy az év vége előtt találkozót tartanak a román–magyar kisebbségi vegyes bizottság társelnökei.

A román külügyi közlemény végén említést tett arról is, miszerint Bogdan Aurescu szóvá tette „bizonyos” magyarországi közméltóságok Romániában tett magánlátogatását, továbbá eme politikusok „nem megfelelő” nyilvános kijelentéseit.

A Bogdan Aurescuval folytatott megbeszélésen elhangzottakról a budapesti Miniszterelnökség utólag nem bocsátott ki hivatalos tájékoztatást. A román diplomácia vezetője egyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy Bartha Barna, a Mi Hazánk nemzetpolitikai kabinetvezetője – aki azóta már nem tölti be a tisztséget – a közelmúltban Parászka Boróka marosvásárhelyi újságíróval szemben fenyegető kijelentéseket tett, és ismételten jelezte, hogy a román hatóságok elítélik a lépést.

A magyarországi közjogi méltóságok Romániában tett magánlátogatásainak kérdése egyébként szóba került Aurescu és Szijjártó megbeszélésén is. „Ami a Romániában tett magánlátogatásokat és az ilyen alkalmakkor néha elhangzó nyilatkozatokat illeti, rendkívül fontosnak tartom, hogy felelős párbeszéd legyen közöttünk, közös értékeink keretein belül, összhangban politikai alapszerződésünkkel és a stratégiai partnerségről szóló nyilatkozatunkkal, és szem előtt tartva Románia alkotmányos értékeinek, valamint az európai és euroatlanti térség közös értékeinek jelentőségét” – jelentette ki a magyar kollégájával folytatott egyeztetését követően a román külügyminiszter.

Mint ismert, a román politikum élesen bírálta Orbán Viktornak a Bálványosi Nyári Szabadegyetemen idén tartott előadásában a „kevert fajú világról” tett kijelentését, rasszistának minősítve azt. Számos bukaresti politikus felszólította az RMDSZ-t, hogy határolódjon el az Orbán-beszédtől, ítélje el azt, Kelemen Hunor szövetségi elnök, miniszterelnök-helyettes azonban elutasította a felvetést. Azelőtt Novák Katalin köztársasági elnököt érte támadás amiatt, hogy májusban tett erdélyi magánlátogatása során közölte: számára nincs különbség a tekintetben, hogy valaki határon innen vagy túl él, „a magyar az magyar, s pont”.

Aurescu a Krónikának: célkitűzés, de nem tudni, mikor fogadják el a kisebbségi törvényt

 

Rostás Szabolcs • 2022. november 15., 18:16 • utolsó módosítás: 2022. november 15., 18:27

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: