//
most olvassa...
Politika

Political Capital: A magyar kormányt támogatók fele azt hiszi, Magyarország nem szavazta meg a szankciókat – Transtelex/+

Erősen hat a magyar társadalomra a kormány „brüsszeli bombákat” ábrázoló, szankcióellenes kampánya – többek között ez derül ki a Political Capital friss kutatásából, amely az orosz-ukrán háborúval kapcsolatos társadalmi véleményeket vizsgálta.

A magyarok többsége szerint az Oroszország elleni szankciók az európaiakat jobban sújtják, mint az oroszokat, a földgáz világpiaci árának emelkedésért pedig többen teszik felelőssé a gázra nem is vonatkozó szankciókat, mint azt a tényt, hogy Oroszország szándékosan csökkentette az Európába irányuló gázszállítást. Jelzi a kormányzati kampány sikerét az is, hogy az összes megkérdezett 36 százaléka, a Fidesz-szavazóknak a fele tartja igaznak azt a fals állítást, hogy „a magyar kormány nem szavazta meg a szankciókat”.

Azt viszont csak a válaszadók egyharmada tartja igaznak, hogy az élelmiszerárak emelkedését is elsősorban a szankciók okozzák. A kutatás eredményeit összesen hat részben hozzák nyilvánosságra.

Az Orbán-kormány „nemzeti konzultációnak” nevezett erőteljes kampányával igyekszik elfedni, hogy eddig mind a nyolc Oroszország elleni uniós szankciós csomagot megszavazta.

A magyarok 36 százalékát sikerült is megtéveszteni. Bár a pártpreferenciák szerinti bontásból kiderül, hogy elsősorban a kormánypárt szimpatizánsai elől sikerült elhallgatni a valóságot, az ellenzéki szavazók nem elhanyagolható részének figyelmét is eltereli az, hogy a kormány „mit mond”, arról, hogy „mit tesz”: a Fidesz-szavazók körében kereken 50 százalék, a Mi Hazánk szavazóinak körében 36 százalék, a többi ellenzéki párt alkotta csoportban pedig 23 százalék nincs tisztában a ténnyel, hogy a kormány megszavazta az uniós szankciókat.

Ami a háborúért viselt felelősséget illeti, az összes megkérdezett körében Oroszországot tartják a leginkább felelősnek a fegyveres konfliktusért, de a pártpreferenciák itt is jelentősen befolyásolják a válaszadást.

A Fidesz szavazói körében a katonai támadást megindító Oroszország csak a harmadik helyre került a felelősök képzeletbeli rangsorában, az Egyesült Államok és Ukrajna mögött. Ezzel szemben a Mi Hazánk nélküli ellenzéki pártok szimpatizánsai szerint toronymagasan Oroszországot terheli a legfőbb felelősség a háborúért.

A megkérdezettek 59 százaléka szerint a szankciók inkább az európaiakat sújtják, mint az oroszokat, 22 százalék gondolja úgy, hogy az oroszok érzik meg jobban a korlátozások hatását, míg 16% szerint a két fél egyformán.

Ami viszont a szankciók inflációra (főleg az élelmiszerárakra) gyakorolt hatását illeti, már gyanakvóbbak a magyarok. A megkérdezettek mintegy egyharmada tartja csak igaznak, hogy az élelmiszerárak emelkedését elsősorban a szankciók okozzák, ugyanakkor a földgáz világpiaci árának emelkedésével kapcsolatban a többség már osztja a kormányzati álláspontot. Nagyon megosztottak a lakossági vélemények abban a tekintetben is, hogy a szankciók eltörlése milyen hatással lenne a gázárra. Miközben a megkérdezettek bő harmada inkább azt várja, hogy az árak gyorsan visszatérnének a háború előtti szintre, 42 százalék nem ilyen optimista.

Bár a háború fejleményei nem ebbe az irányba mutatnak, a magyarok nagyobb része úgy véli, hogy Ukrajna veresége elkerülhetetlen, és hogy az ukrán lakosság védelme miatt is sürgető a minél előbbi békekötés.

A kutatás további eredményeit a következő napokban, összesen hat részben teszik közzé a Political Capital honlapjánblogján, illetve Facebook-oldalán.

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: