//
most olvassa...
Politika

Novák Károly Eduárd felelőtlennek tartja a hokiszövetség vezetőit – Maszol/+

A Novák Károly Eduárd RMDSZ-es tárcavezető által irányított sportminisztérium aggasztónak tartja a Román Jégkorong Szövetségnél kialakult helyzetet. A tárca pénteken közleményben foglalta össze a tényeket, megjegyezve, hogy a hokiszövetség „veszélyes precedenst teremthet”.

Novák Károly Eduárd sportminiszter Facebook-bejegyzésben osztotta meg gondolatait.

Felelőtlenségnek tartja, hogy a Román Jégkorong Szövetségnél (FRHG) „nem törvényes választásokat szerveznek, majd a Sportminisztériumtól való úgynevezett leválással kockáztatják a román jégkorong finanszírozását”. Mint fogalmaz „elképzelhetetlen, hogy a hokiszövetség képviselői nem adnak hozzáférést a dokumentumokhoz, és nem engedik be a raktárhelyiségekbe a leltározott áruk ellenőrzése céljából a minisztérium képviselőit”.

A FRHG kedden közleményben tudatta, hogy egyoldalúan felmondta szerződését a Sportminisztériummal, és ezzel lemondott arról, hogy közpénzből kapjon finanszírozást. A szövetség azt követően döntött a szerződésbontásról, hogy a tárca november elején – az észlelt törvénytelenségekre hivatkozva – felfüggesztette a szeptember közepén tartott tisztújító küldöttgyűlésen hozott határozatok hatályát. A FRHG közölte, hogy a szerződés egyoldalú felmondásával egy időben megóvta a minisztérium határozatát.

„Tisztában vagyunk vele, hogy ez a döntés súlyos következményekkel jár a szövetség munkájára, de e végletes módon próbálunk tiltakozni a Sportminisztériumnak az FRHG tevékenységébe történt törvénytelen és erősen átpolitizált beavatkozásával szemben. Tiltakozásunkkal vészjelzést akarunk leadni arra, hogy a Sportminisztérium a FRHG-t Novák Eduárd miniszternek alárendelt osztállyá próbálja leminősíteni” – áll a közleményben.

A Novák Károly Eduárd vezette sportminisztérium a hozzá benyújtott számtalan panasz nyomán ellenőrző bizottságot küldött a hokiszövetséghez. A bizottság a november 1-je és 4-e között végzett ellenőrzés során megállapította, hogy a szeptemberi közgyűlésen megsértették a vonatkozó jogszabályt és a szövetség alapszabályát. A tárca a szövetség finanszírozójaként és működése törvényességének ellenőrzőjeként rendelte el a küldöttgyűlésen hozott határozatok hatályának felfüggesztését.

A minisztérium azt kifogásolta, hogy a 2021/22-es idény versenyeiben szereplő 25 egyesület közül 12 nem kapott szavazati jogot a küldöttgyűlésen. A szövetség tartozásra hivatkozva vonta meg a szavazati jogot egyes kluboktól, anélkül hogy pontosan megjelölte volna, a szabályzat mely cikkelye alapján járt el. A tartozást – két kivétellel – az a bírság jelentette, amelyet a szövetség rótt ki a koronavírus-járvány idején megszabott intézkedések kapcsán. Ugyanakkor volt olyan klub is, amelyik szavazhatott, pedig tartozása volt, és olyan klub is, amelyik úgy kapott szavazati jogot, hogy nem vett részt az előző idény semmilyen versenyében.

A román első osztályú bajnokságban szereplő nyolc klub közül csupán a két bukaresti és a galaci egyesület képviselői kaptak szavazati jogot a gyűlésen. A bajnokság erejét képviselő négy székelyföldi és egy brassói klub képviselői vélt adósság miatt nem szavazhattak, a székelyföldi jelölteket pedig azért zárták ki a versenyből, mert a szövetség álláspontja szerint a határidő lejárta után nyújtották be jelölti dokumentumaikat. A gyűlés szavazati jogot kapott résztvevői újabb elnöki mandátumot szavaztak Alexandru Halaucának. A határozatok felfüggesztését a székelyföldi klubok peres úton is kezdeményezték. A Marosvásárhelyi Táblabíróság azonban nem tartotta illetékesnek magát az ítélkezésre, és október 21-én a Bukaresti Törvényszékre utalta át az ügyet.

2022. november 18., péntek, 13:28

https://maszol.ro/sport/Novak-Karoly-Eduard-felelotlennek-tartja-a-hokiszovetseg-vezetoit

Hírdetés

Beszélgetés

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Főtámogatók

KEDVENCEINK

%d blogger ezt szereti: